Az örök békéről. Illetve mégsem arról.

Régi adósságot törlesztve elolvastam Immanuel Kantnak Az örök békéről írt opuszát (nagy hódolója vagyok a mesternek). És találék benne egy kiemelkedő passzust: ’Fölismerjük mi a gondviselést a természetnek ezekben a művészi elrendezéseiben? Tulajdonképpen nem. Még csak nem is következtetünk rá azokból. Csak odagondoljuk – mint általában a dolgok formájának célokra való minden vonatkozásában. S oda is kell gondolnunk, hogy lehetőségéről magunknak az emberi szándékos cselekedetek analógiája szerint fogalmat alkossunk.’. (Eredeti kiemelés.) Nos, ez a szakasz a szóban forgó írás szempontjából gyakorlatilag teljesen mellékes. Amolyan odavetett kis kitérő. Ámde annál fontosabb a kanti életmű egésze tekintetében! Hohó! Ez a kis passzus ui. kristálytisztán világít rá a három Kritika legbelsőbb kapcsolatára. Amennyire én tudom, sehol az életműben nincs máshol ilyen tömören megfogalmazva a kanti >>ismeretelmélet<< lényege.

Címkék: immanuelkant