A mű az '50-es évek végén, a '60-as évek elején játszódik. Jérôme és Sylvie fiatal pár, lassan harminc évesek, párizsiak, közvéleménykutatók, és legfőbb vágyuk, hogy jólétben éljenek. Tágas lakásról ábrándoznak, beépített szekrényekről, cseresznyefa könyvespolcokról, bőrkötésű könyvekről, és bőr fotelekről, bársonyhuzatú kispárnákról, mahagóni keretes tükrökről, kristály hamutartókról, vastag fürdőköpenyekről, díszes mozaik csempékről, hattyúnyakú rézcsapokról, szarunyelű fésűkről, illatszeres üvegcsékről, króm lábasokról, acél evőeszközökről, fonott gyümölcskosarakról, tweed zakókról, selyem ingekről, bőrtalpas cipőkről meg egzotikus nyaralásokról. Jérôme és Sylvie tkp. éjjel-nappal a reklámok és magazinok sugallta sikkes-dizájnos nagypolgári miliőről fantáziál. Kedvenc elfoglaltságuk a kirakatok bámulása. Egyetlen vágyuk a >>megfelelő életszínvonal<<. A boldogság számukra egyet jelent a kényelemmel és a luxussal, a véget nem érő fogyasztással. Jérôme és Sylvie egy 35 négyzetméteres szűk kis lakásban lakik, ahol a falak málladoznak, és ahol szinte örökös a rendetlenség. Munkaidejük kötetlen, nincsenek státuszban, viszont rosszul keresnek, és folyamatos pénzhiánnyal küzdenek. Ellenben rengeteg szabadidejük van mesébe illő tervek szövögetéséhez. Életvitelük leginkább a felnőni nem tudó és akaró egyetemista öregdiákok életére hasonlít. A vágyaik és tényleges anyagi helyzetük közti méretes szakadék pedig inkább passzivitásra, mintsem szorgalomra ösztönzi őket. Egy sajátos dilemmával szembesülnek. Jérôme és Sylvie egyfelől tudja, hogy egy gazdag ország polgára, és az általuk vágyott jólét (bizonyos mértékig) potenciálisan nekik is megadatott: egyszer számukra is eljön a nap, amikor lesz saját házuk (bekeretezett rézkarcokkal a nappaliban), lesz kényelmes kocsijuk, és távoli országokban nyaralhatnak. Másfelől tudják, hogy ehhez be kell rendezkedniük a világba, ami 15-20-25 év munka. Vagyis amire elérnék vágyaikat, addigra nagyrészt már mögöttük lesz az élet, ami így leginkább erőfeszítés lesz csupán, és nem maga a cél. Jérôme és Sylvie valójában a beérkezett emberek kényelmében, a reklámok és magazinok diktálta elegáns tárgyi miliőben kívánnak élni, miközben tudják, hogy a világba való berendezkedés és gyökeret eresztés (fix munka, gyerek stb.) elveszi az életüket. Nem akarnak évtizedeken át üvegfalú irodákban ülni, szamárlétrákon kapaszkodni, és az előléptetésekkor intrikálni. Nincs idejük várni, türelmetlenek. Rögtön ott akarnak lenni a vágyott célnál, amiről úgy vélik, megérdemlik, pusztán azért, mert képesek lennének élvezni. Ugyanakkor Jérôme és Sylvie belátják: nincs igazából választásuk. Nem sokat ér a kötetlen élet, ha közben tapodtat sem jutnak előbbre, és csak a jólétről való folyamatos ábrándozás marad. Mert a dolgok, a világ nem ereszt. Fel kell nőniük, és bele kell vágniuk a valóságba, amiről előre tudják, a vágyaikhoz mérten sivár lesz. Bele kell fogniuk a hosszú útba, aminek már most a végén lennének.