Rothbard klasszikus esszéje, a Freedom, Inequality, Primitivism, and the Division of Labor amolyan vegyes vágott, ám lényege világos. Röviden. Az egyén képességeinek valódi kibontakozását a szakosodás teremti meg, melynek feltétele a magasfokú munkamegosztás. A magasfokú munkamegosztás feltétele viszont a fejlett gazdaság. A fejlett gazdaság feltétele pedig a szabadság. A romantikus mozgalom törekvése, ami az >>egyén mindenoldalú kibontakozását<< célozza (a marxizmus e tekintetben teljességgel a német romantika folytatása), valójában összeférhetetlen a nyugati civilizáció racionalitásával, kifinomultságával és gazdagságával; az egyént állítólagosan felszabadító testvériség pedig lényegében az egyént tagadó, primitív és irigy kollektivizmus. Az embereknek egy dologban kell csak egyenlőnek lenniük, a szabadságban. Minden másban jobb, ha egyenlőtlenek. Azaz különbözőek. Mert az egyéni sokfélében bontakozik ki az ember, mint nembeli lény valódi gazdagsága, illetve az egyes egyén individualitása. Emellett minden közösségnek (a kártyakluboktól az ugyanabban az ágazatban versenyző vállaltokig) van egy >>természetes elitje<< (tudjuk, még a proletariátusnak is van elitcsapata). Azok, amelyek a leginkább hivatottak valamit művelni a dolog természetének megfelelően.