Ma 111 éve született Wilhelm Röpke a XX. századi liberális gazdaságelmélet egyik vezéregyénisége. Legismertebb műve az 1942-es Korunk társadalmi válsága című kötet, melyben Röpke spengleri és ortegai hangon ostorozza az egyének >>elproletarizálódását<< és elatomizálódását, avagy a >>tömegek lázadását<<, és az ezzel együtt járó hamis kollektivizmust. Vissza a valódi közösségbe! - hirdeti Röpke. Ami a család, a szomszédok, a jó barátok, a kisközösségek vagy épp az egyházközség. Mert mindezek jelentik a valódi szolidaritás, a valódi szabadság, a valódi társadalmi beágyazódás köreit, szemben az önállótlan és atomizált egyéneket felülről masszává összefogó puszta aggregátumokkal, az ál-közösségekkel, mint amilyenek a tömegpártok, tévécsatornák és pártlapok, internetes fórumok és >>közösségek<<, az ilyen-olyan rajongói klubok, a football csapatok szurkolótáborai meg a mindenféle tömegszervezetek. Röpke liberalizmusa valójában az elatomizálódás, az elgyökértelenedés és >>konzumálódás<< ellen lép fel, illetve a valódi közösségek valódi egyénisége mellett. Ennek okán Röpke elítéli a termelés, a termelékenység és az életszínvonal azon öncélú kultuszát, amely pusztán az egyre olcsóbb porszívót jelenti, a harmadik színes tévét és mobiltelefont, azaz az értelmetlen fogyasztást, személytelen kockaházakat és tömött kocsisorokat, a nyomasztó nagyvárosokat, és ami a termelés oldaláról a proli gürcölést, a mamutvállalatokat és trösztöket jelenti egyúttal. Röpke ideálja a polgári életvitel, a minőségi élet, a magántulajdon dekoncentrációja, a családi vállalkozások, a függetlenséggel és felelősséggel járó munka és élet. Az önálló individuumok szabad kisközössége.