A minap ajánlottam egy Kornai könyvet, melyben a szerző nyolc tanulmánya olvasható. A kötet egyik - talán legfontosabb - írása a Mit jelent a "rendszerváltás"? címet viseli (eredetileg a Közgazdasági Szemle 2007/4. számban jelent meg). Kornai professzor szerint idehaza a '90-es évek elején megtörtént a rendszerváltás: a szocialista rendszert felváltotta a kapitalista rendszer. Mikor beszélhetünk kapitalista rendszerről? Kornai három szükséges és elégséges feltételt határoz meg: I. a tulajdonviszonyokat illetően a magántulajdon szerepe dominál, és az állami tulajdonnak csak alárendelt, kiegészítő szerepe van, II. a termelés koordinációját a piac dominálja, és a központilag vezérelt bürokratikus koordinációnak csak alárendelt, kiegészítő szerep jut, III. a politikai hatalom nem egy marxista-leninista ideológiát valló kommunista párt kizárólagos monopóliuma. E kritériumok alapján pedig egyértelműen megállapíthatjuk: ma Magyarországon kapitalista rendszer működik, ami a '90-es évek első felében jött létre. 1994-ben a magánszektor részesedése a GDP-ből 55 százalék volt, 1996-ban ez a szám már 70 százalék, és azóta is csak emelkedett. Kornai professzor úgy véli, hogy bár a kapitalista rendszer fennállásának nem feltétele a demokrácia (azaz kapitalista viszonyok között is működhetnek diktatórikus rezsimek (amire fájóan sok a példa)), a rendszerváltás mindazonáltal a demokráciát is magával hozta. Kornai professzor ui. Schumpetert követve határozza meg a demokrácia meglétének feltételét: egy ország kormányzati formája akkor minősül demokráciának, ha a vezetőket rendszeres időközönként, jól meghatározott eljárások keretében szabadon választják, és ahol a jelöltek alapvetően versenyeznek a választók szavazatáért. Márpedig e kritérium alapján 1989 óta Magyarországon tagadhatatlanul demokrácia van, és nem pusztán kapitalizmus. Nem árt ugyanakkor hangsúlyozni, hogy a schumpeteri demokrácia-kritérium értelmében nem akkor van demokrácia, ha a hatalomban lévők jól vezetik az országot, hanem akkor, ha a hatalmon lévőket rögzített eljárásrend keretében le lehet szavazni, illetve új jelölteket lehet helyettük a hatalomba beszavazni. Magyarországon 1989 óta hat országgyűlési választás volt, melynek során a nép öt alkalommal szavazta le az éppen hatalomban lévő kormányt. Nem lehetnek tehát kétségeink: hazánkban kapitalizmus van és demokrácia, szemben a '90 előtti szocialista diktatúrával. Ugyanakkor Kornai számot vet - legalábbis részben - azon vélekedésekkel is, melyek szerint nem történt valódi rendszerváltás. A két leggyakrabban hangoztatott érv az állítólagosan elmaradt rendszerváltást illetően: I. nem történt meg a >>régi elit<< leváltása, azaz a diktatúra emberei nem lettek végérvényesen kizárva a közhatalomból, a nyilvánosságból, a gazdasági életből stb., így átmenthették hatalmukat az új rendszerbe, illetve II. nem függetlenül az elmaradt elitváltástól, nem történt >>igazságtétel<<, azaz a régi rendszer bűnösei utólag nem lettek törvény elé állítva. Kornai professzor egyáltalán nem kívánja tagadni e megállapítások tényszerűségét, sőt elismeri, hogy az emberek joggal (vagy legalábbis nem minden alapot nélkülözve) nehezményezik mindezt. Ámde ettől még továbbra is igaz marad: '90 óta Magyarországon négyévente szabad választások vannak, illetve a magántulajdon dominanciáján alapuló piacgazdaság. Emellett Kornai olyan empirikus vizsgálatok eredményeit is közli, melyek értelmében mind a kulturális, politikai, mind a gazdasági eliten belül folyamatosan visszaszorulóban van az egykori állampárt volt tagjainak az aránya. 2002-ben (nyolc éve!) a gazdasági elit tagjainak 26,8 százaléka volt az egykori MSZMP tagja, a kulturális elitnek 25,9 százaléka. A többpárti politikai rendszer és a kapitalizmus hatékonyságának titka valójában épp a szelekciós mechanizmus demokratikus jellegében áll. Csak az maradhat benn az elitben, akit a választók a szavazócéduláikkal és a pénztárcáikkal beszavaznak, a múlttól függetlenül. Ennek okán az elit cserélődik. (Ez persze egyúttal azt is jelenti, hogy ha vannak ma az Országgyűlésben egykori MSZMP tagok, akkor ez csakis azért lehetséges, mert a népek önszántukból beszavazták ezeket az embereket; ha vannak ma olyan lapok, melyek szerkesztői az egykori diktatúra titkos ügynökei voltak, akkor ez csakis azért lehetséges, mert a népek önszántukból, a nehezen megkeresett pénzükkel dotálják ezeket a lapokat stb.) Éppen a jól működő kapitalizmus és demokrácia jelenti a valódi garanciát arra, hogy tényleg csak azok tartozhassanak a politikai, kulturális és gazdasági elitbe, akik a teljesítményük alapján oda valóak. Jóllehet, mindehhez idő szükségeltetik. Évek és évtizedek. Az elmaradt >>igazságtételt<< illetően Kornai maga is érez nemi bosszúságot, ugyanakkor úgy véli, hogy a vértelen, ún. bársonyos átalakulást pozitívan kell látnunk. Kornai szerint világtörténeti távlatból valójában páratlan sikertörténetnek kell értékelnünk a rendszerváltást, ami már a kötet egy másik tanulmányának, a Közép-Kelet-Európa átalakulása - siker és csalódás című írásnak a konklúziója (eredetileg a Közgazdasági Szemle 2005/12. számban jelent meg). A szocializmus negyvenévnyi zsákutcája után hazánk a rendszerváltással visszatért a történelem fő fejlődési irányához, méghozzá történelmi idővel mérve relatíve nagyon gyorsan és erőszakmentesen. Kornai professzor ugyanakkor tisztában van azzal, hogy a rendszerváltást nem mindenki tekinti sikernek. Az átalakulás hatalmas gazdasági visszaeséssel kezdődött. A kapitalizmus általában is egy olyan rendszer, ahol nem biztosak a munkahelyek, és ahol a versenynek nem csak nyertesei vannak, hanem vesztesei is. Kornai tudja, hogy akik ma élnek, azokat nem feltétlenül nyugtatja az meg, hogy hosszú távon a kapitalizmus - minden hibája ellenére - egy sokkal szabadabb, termelékenyebb, a közösség számára nagyobb jólétet biztosító gazdasági rend, mint a szocialista tervgazdaság. Tudja, hogy akik ma vesztesek, azokat nem feltétlenül nyugtatja az meg, hogy holnap mindenkinek valamivel jobb lesz. Mindazonáltal mégis csak igaz: a kapitalizmus egy sokkal szabadabb, termelékenyebb, a közösség számára nagyobb jólétet biztosító gazdasági rend, mint a szocializmus parancsgazdasága, ami egy történelmi zsákutca. Emellett Kornai úgy véli, a magyar embereknek eleve túlzott várakozásai voltak a rendszerváltást illetően. Mi, magyarok ui. leginkább a németek, a svédek, a norvégok életszínvonalához szertjük mérni a magunkét, azaz a világ legfejlettebb gazdaságához meg a legnagyobb jólétéhez. Mi, magyarok eleve a világ leggazdagabb népeit tekintjük referenciának, ami önmagában persze nem baj, sőt jó. Ugyanakkor naivitás volt az emberek részéről abban hinni, hogy a szocializmus évtizedei után majd pár éven belül úgy élhetnek, mint az osztrákok, a németek vagy a svédek. Ehhez ui. idő kell, méghozzá sok idő. A rendszerváltás sikere így leginkább azt jelenti: de most már legalább a jó úton vagyunk. És ez a lényeg.

VÁLASZOK:

is: Természetesen kapitalizmus és demokrácia van ma is. Olvassa el újra a vonatkozó kritériumokat!
gono: A szocialista rendszerben irigyeltük volna ezeket a problémákat. Kornai meg is említi: akik ma a fogyasztói társadalom állítólagos káros hatásai miatt panaszkodnak, azok elfelejtik, hogy a szocialista rendszer legfőbb jellemzője a kínzó áruhiány volt.