A profit funkciója

(Henry Hazlitt 1946-os népszerű írásának, az Economics in One Lesson kötetnek 21. fejezete)

Az a felháborodás, ami az emberek részéről a "profit" szó említésekor tapasztalható, jól jelzi, hogy valójában mennyire kevéssé értjük a profitnak a gazdaságunkban betöltött alapvető szerepét. A jobb megértés végett ezért újra számot vetünk a XV. fejezetben az árrendszerrel kapcsolatban mondottakkal, csak épp egy másfajta szemszögből.

A teljes gazdaságon belül a profitok súlya valójában nem túl nagy. Az 1929 és 1943 közötti tizenöt évben pl. a legálisan működő cégek profitjának a teljes nemzeti jövedelmen belüli aránya évente átlagban öt százalék alatt maradt. Mégis a profit az a jövedelemforma, amit a legnagyobb ellenségesség övez. Figyelemre méltó, hogy miközben létezik a "nyerészkedő" kifejezés, megbélyegzendő mindazokat, akik állítólag túlzott nyereségre tesznek szert, addig a kimagasló béreket keresőkre, vagy épp a veszteségeket elszenvedőkre nincs ilyesfajta pejoratív kifejezés. Pedig egy fodrászat tulajdonosának profitja meglehet nem csak a filmcsillagok és az acélvállalatok fizetett igazgatóinak a fizetéséhez mérten kisebb, de még a szakképzett munkások átlagbéréhez mérten is.

A tisztánlátást mindenféle ténybeli tévedés akadályozza. Például az olyan cégek profitját, mint a General Motors, amely a világ legnagyobb iparvállalata, az emberek inkább tipikusnak vélik, mintsem kivételesnek. Csak kevesen vannak tisztában a csődbe ment üzleti vállalkozások arányával. Az emberek nem tudják (a TNEC tanulmányát idézve), hogy "az elmúlt ötven év tapasztalatai alapján a ma megnyíló tíz élelmiszerboltból átlagosan hét fogja csak megérni a második évet, illetve a tízből várhatóan csak négy fogja megérni a negyediket". Az emberek nem tudják, hogy a jövedelemadó statisztikák szerint 1930 és 1938 között minden évben több vállalat volt veszteséges, mint ahány nyereséges.

Mennyi átlagban a profitok összértéke? Ezidáig nem született még olyan megbízható becslés, amely minden vállalkozási formát, legálist épp úgy, mint illegálist, egyaránt számításba vett volna, és amely kellően hosszú időszakot ölelt volna föl ahhoz, hogy a gazdaságilag kedvező és kevésbe kedvező periódusokat is magába foglalja. Mindazonáltal néhány jeles közgazdász úgy véli, hogy egy hosszabb időszakot átfogó periódus esetében, ha az összes profitot diszkontáljuk az adott időszak kockázatmenetes kamatlábaival, majd abból kivonjuk az időszak összes veszteségének az értékét, valamint egyfajta "ésszerű" nagyságú bértömeget, mint a saját vállalkozásukat működtető emberek méltányos jövedelmét, akkor nettó profit nem is igazán marad vissza, vagy még inkább nettó veszteséget kapunk eredményül. Ami persze nem azért van, mintha a vállalkozók emberbarát humanisták lennének, hiszen alapvetően a saját érdekükben vágtak bele az üzletbe, hanem mert az optimizmusuk és a magabiztosságuk olyan kockázatos vállalkozásokra sarkallta őket, melyek aztán nem jártak végül sikerrel.

Mindenesetre világos, hogy bárki, aki valamilyen vállalkozásba kezd, az nem egyszerűen csak a hozamok elmaradásának kockázatát vállalja, hanem azt is, hogy a teljes befektetett tőkéjét elveszti. A múltban épp a nagy vállalati és ágazati profitok biztosították, hogy az emberek ennek dacára is vállalkozzanak. Ám ha a profitok nagysága limitálva van, pl. egy tíz százalék vagy akörüli értékben, miközben továbbra is fennáll annak kockázata, hogy valaki a teljes tőkéjét elveszítse, úgy ez vajon mekkora ösztönzést jelent a vállalkozásra, és ezáltal a termelésre és a foglalkoztatásra? A fokozott háborús nyereségadó kellőképpen megmutatta, hogy az ilyen korlátozás már rövidtávon is milyen mértékben képes aláásni a termelés hatékonyságát.

Mindazonáltal manapság a kormányzati politika csaknem mindenhol hajlamos azt feltételezni, hogy hozzon egyébként bármilyen ellenösztönző intézkedéseket, a termelés töretlenül folyik majd ugyanúgy tovább. Napjainkban a legnagyobb fenyegetést e tekintetben a kormányzati árrögzítés jelenti. Az árrögzítés nem csak azáltal jelent veszélyt, hogy kellő ösztönző hiányában egymás után számolja fel az egyes áruk kínálatát, hanem hosszú távon meggátolja a termelésnek a valós fogyasztói kereslethez igazodó egyensúlyát. Ha a gazdaság szabadon működhetne, akkor a kereslet hatására egyes ágazatok profitja valóban "túlzott" és "elfogadhatatlanul magas" lenne, legalábbis a kormányzati tisztségviselők szemében. Ámde éppen ez ösztönözné a szóban forgó ágazatban tevékenykedő cégeket, hogy a hasznot további munkaerő és gépek alkalmazásába fektetve a végsőkig növeljék kínálatukat, valamint ez vonzaná a gazdaság más részeiből a vállalkozókat és a befektetőket e területekre, mígnem aztán a termelés végül elérné a kereslet kielégítéséhez szükséges megfelelő volument, és a profitok lesüllyednének az átlagos szintjükre.
 
Egy szabad gazdaságban, ahol a bérek, költségek és árak szabadon alakulnak a versengő piacon, a profitkilátások határozzák meg, hogy mely termékből mennyit gyártanak, illetve azt, hogy mely terméket nem gyártanak egyáltalán. Amennyiben egy termék nem hoz profitot, úgy az jelzés arra, hogy a termék előállítására fordított tőke és munka téves felhasználásra került: a termeléshez felhasznált források ui. értékesebbek, mint maga az előállított termék.

A profit egyik funkciója valójában éppen az, hogy a termelési tényezők felhasználását úgy irányítja, és osztja szét a több ezer különféle áru termeléséhez, hogy az megfeleljen az áruk keresletének. Nincs az a bürokrata, legyen az egyébként bármilyen zseniális, aki ezt a problémát képes lenne maga megoldani. A szabadon alakuló árak és profitok rendszere biztosítja a lehető legnagyobb kibocsátást, és a hiány leggyorsabb enyhítését. Az önkényesen meghatározott árak és profitráták csak prolongálják a hiányt, valamint csökkentik a termelést és a foglalkoztatást.

A profit további funkciója, hogy szűnni nem akaró állandó nyomást gyakorol a versenyben résztvevőkre, hogy azok tovább javítsanak vállalkozásuk hatékonyságán és gazdaságosságán, függetlenül az e téren már addig elért eredményektől. A hatékonyság növelése elkerülhetetlen: prosperitás idején azért, hogy a vállalkozók növelni tudják hasznukat, normál időkben azért, hogy tartani tudják a versenyben való pozíciójukat, válságos időkben azért, hogy egyáltalán fennmaradjanak. Mert a profitok nem csak gyorsan apadnak, de hamar veszteségbe is fordulnak. Már pusztán a csőd elkerülése is jelentős erőfeszítést igényel a vállalkozásoktól, nagyobbat, mint a piaci pozíció javítása. 

A költségek és árak relációjából származó profitok így nem csak arra nézvést jelentenek útmutatást, hogy egy gazdaságban milyen javakat termeljenek, hanem arra nézvést is, hogy melyek a leghatékonyabb módok e javak előállítására. Márpedig olyan kérdések ezek, amire a szocialista rendszernek is választ kell adnia. Nem kevésbé minden egyéb elképzelhető gazdasági rendszernek. És a profitok és veszteségek által adott szabadpiaci válasz, összehasonlítva más gazdaságszervezési módszerekkel, biztosítja a javak és szolgáltatások lehető legnagyobb bőségét.

(saját fordítás)