Az árkontroll

(Jim Cox The Concise Guide to Economics című kis könyvéből)
 

Az árkontroll az áremelkedés megfékezésének politikai eszköze. Egy olyan eszköz, ami nem működik. Az árakat ui. a kereslet (a vételi szándék és képesség) és a kínálat (eladási szándék és képesség) határozza meg. A kereslet és a kínálat meghatározta piactisztító árat az árkontroll (a törvényi korlát) nem változtatja meg. A hatósági ár pusztán elferdítése a valós helyzetnek: olyan, mint megbütykölni a hőmérőt, hogy az sose mutasson többet 72 foknál, még ha egyébként magasabb is a hőmérséklet. A kereslet és a kínálat törvényét nem lehet kiiktatni.

Az emberek azért követelnek árszabályozást, hogy olcsóbban juthassanak javakhoz. Ám az árkontroll valójában nem teszi olcsóbbá a javakat, ellenben hiányt okoz, amennyiben megnöveli a keresletet. Hovatovább, az árkontroll nem egyszerűen hiányt okoz, de még drágábbá is teszi a javakat!

Miként? Úgy, hogy az árkontroll okozta hiány arra kárhoztatja a vevőket, hogy ne pusztán a pénzükkel fizessenek egy jószágért. Vegyünk egy amerikai példát: a benzin ára 1971 augusztusa és 1981 februárja között törvényileg korlátozva volt. Amikor a benzin gallonját nem lehetett 40 cent fölött adni, a szabadpiaci piactisztító ár kb. 80 cent lehetett. Egy 10 gallos tartály esetében a fogyasztó látszólag 4 dollárt nyert egy tankolással (tízszer 40 cent szemben a 80 centtel). Ám miközben a fogyasztók nem fizettek pénzben annyit az eladónak, valójában drágán fizettek a benzinért egyéb módokon. A legdrágábban vélhetőleg az idejükkel. A hiány ugyanis hosszas sorban állást eredményez. Az idő pedig pénz. A vásároló ember ideje értékes. Ha a fogyasztó idejének értékét a minimális óránkénti 2 dollárnak vesszük, akkor egy két órás sorban állás a tankolásért máris elviszi az árkontrollból származó állítólagos hasznot. De ezzel még nincs vége. A sorban állásban és várakozásban elhasznált benzin szintén az egyik formája annak az árnak, amit a fogyasztó fizet, és ami mondjuk 10 cent tankolásonként. Vagyis az árkontroll további 10 centjébe kerül a fogyasztónak. De más is van. A benzinvásárlásból származó bonyodalom, amit a hiány okoz, tervezést, külön odafigyelést igényel, ami bosszantó, és amit az ember legszívesebben elkerülne. (Kétsége van afelől, hogy ez valódi ráfordítás? Figyelje meg a saját viselkedését! Benéz az összes benzinkúthoz a kerületben mielőtt megáll tankolni, vagy inkább elkerüli ezt a bosszúságot, még ha tudja is, hogy így vélhetőleg nem a legolcsóbb áron fog benzint venni?) Az extra ráfordítások sorát bővíti az a durvaság (vagy az ettől való félelem), ami a benzinért való hosszas sorban állás okozta feszültségből származik (a ’70-es években pl. lövöldözés tört ki, egy az árkontroll okozta sorbanállás közben). Külön kiadás lehet a folyadéktömlő vásárlás a járművek közötti (akár illegális) benzin áttöltéshez. A benzincsapolás ráadásul súlyos egészségügyi kiadással járhat, ha rosszul végzik!

Tény, hogy a kínálatot meghaladó kereslet, amit a mesterségesen alacsonyan tartott ár okoz, további fogyasztói terheket generál azáltal, hogy megváltoztatja a normális vevő-eladó viszonyt. A normális vevő-eladó viszonyt ui. az jellemzi, hogy az eladó körbeudvarolja a vevőt és próbál kedveskedni, hiszen így tud nyereséges lenni. Az árkontroll okozta hiány esetén viszont a vevőnek kell az eladó kedvében járnia, hogy azon kiváltságosok közé tartozhasson, akik a szűkös kínálatból részesülnek. A vevő-eladó viszony ilyetén változása történt a ’70-es években is, amikor az eladók az olyan szolgáltatásokat, mint a keréknyomás ellenőrzés, olajszint ellenőrzés vagy a szélvédő mosás elhagyták.

Ezek a további vevői ráfordítások teszik a benzint valójában sokkal drágábbá a szabadpiaci árnál. A vevők választhatnak, hogy kifizetik a benzin szabadpiaci árát közvetlenül az eladóknak, vagy fizetnek közvetlenül dollárban is egy árat, plusz állnak még mellé egyéb ráfordításokat is, amelyek együtt már magasabbak, mint a szabadpiaci ár. Mindazonáltal mégis van különbség a benzinért való kétféle fizetési mód között: amíg a közvetlen fizetés ösztönzi a benzin kínálatot, addig az egyéb közvetett ráfordítások nem.

(Saját fordítás, eredeti kiemelés.)