A nap idézete

"Céljaink elérése érdekében meg kell tanulnunk megfelelő módon cselekedni. Ez pedig mindenkor áldozattal jár. Minden tettünknek ára van. Ami azt jelenti, hogy minden emberi cselekvésnek létezik gazdasági aspektusa. Amikor valamilyen tevékenység mellett döntünk, akkor lemondunk mindarról, amit nem választottunk. Mindarról, amit tehettünk volna ahelyett, amit aztán ténylegesen teszünk. Ez a választás gazdasági aspektusa: legjobb tudásunk szerint felhasználni a rendelkezésre álló szűkös eszközeinket, hogy létrehozzuk azt, amit a leginkább akarunk. Ez a gazdálkodás tulajdonképpeni problémája. Amikor egy adott cél elérésének legjobb eszközét keressük, az pusztán technikai probléma. Amikor viszont az előttünk nyitva álló lehetséges célok közül kell kiválasztanunk egyet, tudván, hogy ezáltal föl kell áldozni az összes többit, az gazdasági probléma. Nem vall túl nagy intelligenciára úgy akarni valamit, hogy közben nem ismerjük fel, választásunknak ára van, amit meg kell fizetnünk. Korunk egyik legnagyobb rákfenéje éppen az, hogy sok ember áldozat nélkül kíván valamit megszerezni, illetve másokkal kívánja megfizettetni saját döntéseinek az árát. Márpedig nem is igazán akarunk valamit mindaddig, amíg nem vagyunk hajlandóak mi magunk megfizetni annak teljes árát, és elfogadni döntésünk minden következményét." Percy L Greaves: Understanding the Dollar Crisis

Címkék: idézet