"A sportban, a különböző vizsgákon vagy állami megrendelések odaítélésekor vagy költők vetélkedésében értelmetlen lenne versenyt szervezni, ha előre tudnánk, ki lesz a legjobb." (Friedrich A. von Hayek)

Közhely, hogy rendes ember homo oeconomicushoz nem adja a lányát. Manapság egyenesen illik elhúzni a szánkat, ha szóba jön még olykor e fogalom. Az elmúlt két évtizedben egymás után születtek azok az úgymond tabudöntögető behavioral economics kötetek, melyek minden kétséget kizáróan bebizonyították: olyan, hogy homo oeconomicus egyszerűen nincs is. Földiekkel játszó égi tünemény, nettó fantazmagória az egész, ami bár istenségnek látszik, valójában ódivatú, korlátolt közgazdászok teremtik csak maguknak, hogy aztán mint védangyaluknak bókolhassanak untalan, pedig ha tudnák...

...hogy ez már egyáltalán nem is olyan cool.

Nem úgy, mint a Richard H. Thaler és Cass R. Sunstein által közösen írt könyv, a Nudge (kb. Nógatás), ami az említett tabudöntögető kasszasikerek egyike, az intellektuális jófejség legújabb netovábbja, ami most Kárpátoktól ölelt kis hazánkban is megjelent, jóllehet pár év késéssel. 

Thaler és Sunstein szerint, ha ekonok (azaz homo oeconomicusok) volnánk, és nem mezei járókelők (homo sapiensek), akkor mindig mindenben jól választanánk. Döntéseink racionálisan lennének meg haszonmaximalizálók. Fejünkben állandóan ott zakatolna az Excel Solver és nem mellesleg az apró betűk olvasása lenne a hobbink. Az ekonok utópikus világában - véli a két chicagói közgazdászprofesszor - nem lennének bedőlő lakáshitelek, rosszul megválasztott értékpapír portfoliók, az emberek kalóriatáblázatokkal járnának menzára, és a fejünkben futó Solver azonnal úgy válogatná össze az aznapi kínálatból az ebédet, hogy az éppen az egészségesnek tekinthető 60 gramm szénhidrátra jöjjön ki. Ámde a helyzet az, hogy nem vagyunk ekonok, csak mezei járókelők, ami így nem elhanyagolható következményekkel jár. Pl. azzal, hogy döntéseink nem teljesen racionálisak. Mert a választásainkat mindenféle nagyon is emberi tényező eltorzítja: a sima szájjal kecsegtető, kétes kedvet csepegtető csalfa, vak remények, avagy az optimizmus és túlzott önbizalom, a csordaszellem, a status quo fenntartására hajló intellektuális konformizmus és egyéb torzító heurisztikák, a kísértések és meggondolatlanságok, az önuralom hiánya stb.

De van megoldás! - állítja Thaler és Sunstein. A neve tervezés. Választástervezés.

A szerzők úgy vélik, az emberi döntésekben tetten érhető szisztematikus torzításokat tkp. remekül fel lehet használni arra, hogy kedvezőbb döntések felé tereljük az emberek választását. Pl. ősrégi tapasztalat, hogy az önkiszolgáló éttermekben az emberek sokkal gyakrabban veszik el azokat az ételeket, amelyek szemmagasságban vannak kitéve, mint a többit. Vagyis ha a besamel mártásban sütött karfiolt tennék a menzán szemmagasságba és nem brassói aprópecsenyét, akkor ezzel finoman lehetne terelni (nógatni) az embereket az egészségesebb táplálkozás felé. Mondjuk az iskolai menzán a skacokat. Vagy köztudomású, hogy az emberek hajlamosak az előre felkínált alapértelmezett beállításokat elfogadni. Pl. azokban az országokban, ahol az állami szervdonor programban való részvétel az alapértelmezett, és az embereknek arról kell külön írásban nyilatkozniuk, hogy nem kívánnak donorok lenni, sokkal több donor van, mint azokban az országokban, ahol viszont arról kell az írásos nyilatkozat, hogy ha valaki szeretné a szerveit eladományozni. Ergo, ha a kormány azt szeretné, hogy több legyen a donor, akkor finoman a szervadományozás felé terelheti az embereket úgy, hogy a szervprogramban való részvételt teszi alapértelmezetté.

Thaler és Sunstein a választástervezést valójában egyfajta libertárius paternalizmusnak tekinti: az okosan megtervezett választási alternatívákkal az emberek a helyes döntések felé terelhetők, ugyanakkor mégis megmarad a választás szabadsága. Ui. attól még, hogy a menzán a besamel mártásban sütött karfiolt teszik szemmagasságba és nem brassói aprópecsenyét, a brassói aprópecsenye is épp úgy ki van téve, és a világon senki sem kényszeríti az embereket arra, hogy ne azt válasszák. Vagy attól még, hogy a szervdonor programban való részvétel az alapértelmezett, bárki írásban nyilatkozhat arról, hogy nem kíván donor lenni. A választástervezés így tkp. nem egyéb, mint egy enyhe, ámde szándékos pszichológiai manipuláció annak érdekében, hogy az embereket jobb döntésekre ösztönözzék. Az ekonok és az emberek között pedig az az eredendő különbség, hogy az ekonokat nem lehet választástervezéssel manipulálni, de az esetükben erre nincs is szükség, hiszen ők eleve mindig racionálisan döntenek. Homo sapiensek esetében viszont helyenként nem árt a nógatás.

(Nota bene, ezt a fajta választástervezést igen csak régóta ismerik pl. az értékesítési szakemberek. Szintén klasszikus választási torzítás, hogy az emberek ösztönösen kerülik a szélsőségeket, azaz nagy előszeretettel a középső kategóriát választják mindenben, legyen szó akár három különböző kockázatú értékpapír portfolióról vagy éppen három széles sávú internet előfizetési csomagról. Gipsz Jakabnak többnyire fogalma nincs, hogy az 5 Mbit/s, 15 Mbit/s vagy a 25 Mbit/s mit jelent, viszont erősen hajlik rá, hogy a 15 Mbit/s csomagra fizessen elő. Ez a szisztematikusan középre húzó választási hajlandóság viszont lehetővé teszi, hogy az emberek választását egy előre meghatározott csomag felé tereljék. Nevezetesen úgy, hogy azt a csomagot teszik középkategóriássá.) 

Mindazonáltal van egy alapvető probléma ezzel választástervezéssel (amire Glen Whitman is felhívja a figyelmet). A választás szabadságának általában az a lényege, hogy feltárja, egyáltalán mi számít jó vagy rossz választásnak. Ha ui. előre tudjuk, hogy mi a dolgok legjobb megoldása, akkor eleve nincs szükség választásra sem. Akkor csak azt kell tenni, ami tudvalévőleg a legjobb. A Thaler-Sunstein-féle libertárius paternalizmus viszont éppen ezt feltételezi. Vagyis azt, hogy már eleve ismert a helyes döntés. A választástervezés így lényegében arra való, hogy kijátssza a választás szabadságát, ahol a választás szabadsága is csak pusztán azért van meghagyva, hogy éppenséggel lehessen a tudvalévően rosszat is választani, ha valaki éppenséggel nagyon azt akarja.

De ettől még persze jó ötlet a férfi mosdók piszoárjainak közepébe előre egy műlegyet gravírozni. Drasztikusan csökken tőle a mellévizelések gyakorisága.