"A szabadelvű gazdasági rendszer hosszú távon csak akkor maradhat fenn, ha és amíg a nemzet társadalmi életében a legnagyobb fokú szabadság, egyéni kezdeményezés és önmagáról való gondoskodás érvényesül. Ha viszont a szociálpolitika erőfeszítései arra irányulnak, hogy az embernek születése pillanatától az élet minden megpróbáltatása ellen teljes biztonságot nyújtsanak, azaz teljességgel meg akarják védeni az élet viszontagságaitól, akkor az ilyen emberektől egyszerűen nem követelhetjük meg többé, hogy annyi erőt, teljesítményt, kezdeményezést és más fontos emberi értéket fejtsenek ki, mint amennyi a nemzet élete és jövője szempontjából sorsszerű, és ezen túlmenően a személyes kezdeményezésre alapuló "szociális piacgazdaság" előfeltételét is jelenti (...) Egy nép nem fogyaszthat többet, mint amennyi értéket ő maga teremtett, ugyanígy az egyes ember sem tud több biztonságot elérni, mint amennyi biztonságot a teljesítményünkkel nyújtunk magunknak. Ezt az alapigazságot kollektív elosztási eljárások mezébe bújtatott ködösítő próbálkozásokkal sem lehet eltüntetni. Sőt, ennek a bizonyára szociális célzatú elosztási eljárásnak nagy ára van. Ezáltal ugyanis semmivé lesz az a törekvés, hogy az egyes embert megszabadítsuk a túl nagy állami befolyástól és túl erős függéstől (...) Végül hadd mondjam el: a szociális biztonság valóban jó és igencsak kívánatos dolog, de a szociális biztonságnak először is saját erőből, saját teljesítményből és saját igyekezetből kell fakadnia. A szociális biztonság nem egyenlő a mindenkinek nyújtott szociális biztosítással, nem egyenlő azzal, hogy az egyéni emberi felelősséget átruházzuk valamilyen közösségre. A saját felelősség az első, és az állam és a közösség kötelezettsége csak ott kezdődik, ahol ez nem elég vagy csődöt mond." (eredeti kiemelések) (Ludwig Erhard: Jólétet mindenkinek (1957))