Gondolatok a kapitalizmusról

Gondolatok a kapitalizmusrólKornai János idei könyve, a Gondolatok a kapitalizmusról négy, korábban már megjelent tanulmány egyetlen kötetben történt újbóli kiadása (némi módosítással). A kötet legfontosabb, egyben legterjedelmesebb tanulmánya, a Hiánygazdaság - többletgazdaság. A piac elméletéről címet viseli. Ebben az írásban Kornai professzor amellett érvel, hogy szemben a szocialista rendszer rendszerspecifikus vonásával, a krónikus áru- és munkaerőhiánnyal, a kapitalista piacgazdaság krónikus áru- és munkaerőtöbbletet (munkanélküliséget) generál. A tanulmány amolyan nyersfogalmazvány, előtanulmány egy megírásra váró nagy műhöz, A kapitalista rendszerhez.

A tanulmány keletkezéstörténetét illetően Kornai egy 1999-es Kínai látogatást említ, ahol egy, A hiányt jól ismerő diák bíztatta: ideje lenne megírnia a többlet gazdaságtanát is. Mindazonáltal Kornai már 1994-es A hiánygazdaság felszámolása. Általános elemzés és a magyar fejlődés vizsgálata című tanulmányának végén a következőt írta, idézem:

Az a sejtésem, hogy a kapitalizmusnak hasonlóan rendszerspecifikus vonása a valóságos vagy névleges (notional) túlkínálati jelenségek gyakorisága, a korlátozott versennyel járó többletkapacitás, valamint a krónikus munkanélküliség. Ha a szocialista rendszerre a hiánygazdaság jellemző, akkor a kapitalista rendszer "többletgazdaságként" jellemezhető. (In)

E '94-es írásában Kornai egyúttal megelőlegzi az idei kötet Innováció és dinamizmus. Kölcsönhatás a rendszerek és a technikai haladás között címet viselő tanulmányát is:

A hiánygazdaság a legsúlyosabb, legvégzetesebb kárt azzal okozza, hogy - más hátráltató tényezőkkel együtt - visszatartja a műszaki haladást. Megfosztja a gazdasági életet attól a hajtóerőtől, amit a verseny újításra ösztönző hatása jelent. A két rendszer versenyében gazdasági téren elsősorban azért maradt alul a szocializmus, mert hosszú távon elmaradt a munka termelékenységének növelésében. (uo.)

Kornai közel húsz éve felvázolta kutatásának irányát. Ezért is bízom benne, hogy az idén útjára induló Kornai életműkiadás utolsó kötete valóban A kapitalista rendszer lesz.