"A pluralitás elleni támadás tehát a történet s az egyediség ellen is irányul. S mivel a totalitárius rendszer a pluralitást halálos ellenségének tartja, az egyediséget ugyanúgy el kell nyomnia. És valóban: a kifejlett totalitás világát az egyediség szembetűnő hiánya jellemzi; mintha mindent egyformává és színtelenné tenne a határozatlanság, a jellegtelenség, az azonosíthatatlanság szürkés bevonata. E bevonat - paradox módon - önmaga forrásán is megtapad: a központi szubjektum, miután kizárta világából az összes többi, hozzá hasonlítható szubjektumot, végül önmagát is megfosztotta egyediségétől. Innen a hatalom különös arctalansága, áttetsző, sőt megfoghatatlan volta, innen nyelvének személytelensége, innen döntéseinek névtelensége, innen felelőtlensége: hogyan is lehetne felelős egy ennyire elmosodó azonosságú szubjektum, amelynek ráadásul - távol s közel az egyetlen lévén - nincs is kinek felelnie?" Václav Havel: Történet és totalitás (1987) (in Uö.: A kiszolgáltatottak hatalma)