Johann Gottlieb Fichte szerint (1797) a dogmatikus gondolkodás számára a világ eseményeinek pusztán egyetlen sora van: a mechanikus ok-okozatiság. Ennek lényege, hogy a ható dolog ereje átmegy egy másik dologra, és abban változást idéz elő, majd a hatást elszenvedő dolog e hatást tovább adja egy harmadik dolognak, és így tovább. Ámde ezáltal, vélekedik Fichte, mindenkor csak a dolgokban jön létre valami. Más szóval ebben a mechanikus ok-okozati sorban nincs jelen egy intelligencia, aki számára e folyamatok képzetek volnának. Hogyan lehetséges akkor tudás? A dogmatikus gondolkodás pl. így magyarázza a látást: a fénysugár behatol a szembe, ahol elektromos impulzusokat hoz létre, majd az elektromos impulzusok az agy megfelelő területeihez futnak. Ám mindez egy merőben mechanikus ok-okozati sor, ahol az egyik dolog változást hoz létre a másikban, az meg egy harmadikban. Hol van az átmentet ezen ok-okozati sorból a képzethez, vagyis ahhoz az intelligenciához, akinek a számára ez a képzet, mint látás, azaz mint öntudat van? A dolgok sorából mikor lépünk át a képzetekkel bíró öntudat mezejébe? Fichte válasza: soha. A mechanikus ok-okozatokból, azaz a dolgokból soha nem lehet eljutni az intelligencia felé, hanem csakis az intelligencia felől a dolgokhoz. Azaz, nem a lét felől vezet az út a képzethez, hanem a képzet felől a léthez.