Olvasom Járai Zsigmond A pénz beszél című opuszát. A volt jegybankelnök (emlékszünk, Simor úr elődje) magyarázza a bizonyítványt, idézem: "Három év alatt három adósokk (2004-2006 - én) - nos, az mindenen túltesz, és sajnos a hazai gazdasági környezet korántsem olyan biztonságos, hogy ezeket a politikai indíttatású gazdasági >>földrengéseket<< áldozatok nélkül elviseljük". Megértettem: a jegybank mindent megtett az inflációs cél elérése érdekében, csak hát a kormány ugye. Aztán kézbe veszem az e heti Figyelőt. Benne interjú Király Júliával, az MNB idén júliusban távozó alelnökével. Király elmeséli, hogy az elmúlt hat évben a jegybank mennyi mindent elért, de tényleg, csak hát az inflációs célt nem sikerült épp egyetlen évben sem teljesíteni. De van rá magyarázat. Mert az mindig van. "Egy dolog tény: nálunk folyamatosan megfigyelhetőek voltak a kormányzat oldaláról érkező árlökések. Ezek beépültek a várakozásokba és a költségekbe is, folyamatosan erősítve az inflációs nyomást az alapfolyamatokban" - mondja Király. Ezt is megértettem. (Csak egy dolgot nem értek: ha nem a jegybank határozza meg az infláció mértékét, akkor minek célozza? A költségek növekedése okozza az inflációt meg az adósokkok, oszt nincs szükség magyarázkodásra. Sőt akkor Király Júliára sincs szükség.)