Elolvastam Tony Judt történész Balsors ül e tájon című kötetét, és nagyjából azt kaptam, amit vártam. Judt szerint a roosevelti New Deal és a Johnson-féle "Great Society" volt a XX. század progresszív időszaka, a nyugati jóléti államok kiteljesedésének II. világháborút követő három évtizede a "bőség kora", amit a '80-as évektől "konzervatív" forradalom követett, a Thatcher-Reagan éra, az "önző amoralizmus" ideje. És azóta folyamatosan rossz. Elszabadult a szabadpiac, tombol a profitérdek meg az individualizmus, növekszik az egyenlőtlenség, a globalizáció "mint fészket üti le a kis falut". Privatizáció, dereguláció, felláció. És ennek az unalomig ismert - 280 oldalon át habosított - balos sztorinak aztán az a vége, ami az ilyesminek többnyire a vége lenni szokott: növelni kell az állam szerepét a gazdaságban, vissza kell térni a "szociáldemokrata értékekhez", a "keynesiánus konszenzushoz", bla-bla-bla.  Főként hogy itt a válság. Judt nyíltan vállalja etatista hajlamait, és expressis verbis hangot ad elveinek: a közösségi érdek megelőzi az egyéni érdeket, a közös társadalmi célok adják a közösséget stb. A legbanálisabb pogátsazoltánizmus.

Tony Judt Lou Gehring-kórban szenvedett. A kötet 2010-ben jelent meg, pár hónappal Judt halála előtt (RIP). Az utolsó oldalakon világosodik meg számomra a könyv lényege (és talán nem leszek ízléstelen): egy haldokló ember próbálja itten visszaidézni fiatalságát, a '70-es évek zeitgeistjét: "Amikor 1971-ben elkezdtem egyetemi oktatói munkámat, az egyetemisták másról se tudtak beszélni, mint szocializmusról, forradalomról, az osztályok közötti konfliktusokról és hasonló témákról - rendszerint arra utalva, amit akkoriban >>harmadik világnak<< neveztek". Nos igen, akkoriban a jó eszű diákok szociológus hallgatók voltak, és oldaltarisznyával jártak tüntetni világbékét követelve. De mindez elmúlt. A jó eszű diákok ma valamelyik business schoolra jelentkeznek, és nincs az ágyuk mellett Frantz Fanontól A föld rabjai. "Ifjúságom zászlói úszva, lassan/röpüljetek az ünnepi magasban".

De van, amikor Judt jókat ír. Idézem az egyiket: "(...) a történelmi tapasztalat nagyon is valóságos - a Szovjetunió és a tőle függő országok többsége >>szocialistának<< nevezte magát, és nincs az a megtévesztő érvelés (>>ez nem is volt igazi szocializmus<<), amellyel ezt meg lehetne kerülni. Ugyanebből az okból a marxizmust is beszennyezte az öröksége".