Jörg Guido Hülsmann

[A deflációról]

Részlet a Deflation and Liberty című esszéből

A társadalom általános érdekét tekintve irreleváns a pénzmennyiség nagysága. Bármilyen nagyságú pénzmennyiség képes ui. ellátni – hosszú- és rövid távon egyaránt – mindazokat a pénzfunkciókat, amelyek az áruforgalomhoz szükségesek. E tény adja bármilyen pénzügyi kérdésről való józan elmélkedés megingathatatlan kiindulópontját, és ez a legfontosabb szempont a defláció esetében is. A klasszikus közgazdászok által felismert elv fényében mondhatjuk, hogy – minden közkeletű állítólagossággal ellentétben – a defláció távolról sem jelent átkot a társadalom minden tagja számára. A defláció monetáris jelenség, és mint ilyen hatással van a vagyon eloszlására az egyének és a különböző társadalmi rétegek között, miként hatással van a különböző iparágak relatív jelentőségére is, mindazonáltal nem befolyásolja a társadalom teljes vagyonát és jólétét.

A defláció a pénzmennyiség vagy a pénzhelyettesítő pénzügyi eszközök mennyiségének drasztikus csökkenését jelenti, ami a pénzben kifejezett árak meredek esését vonja maga után. Ez az esemény viszont – legyen bármilyen drámai is az emberek egy jelentős csoportja számára – nem jelent halálos fenyegetést a társadalom egészére nézvést. Mert képzeljük csak el, hogy holnapra mindennek felére esik az ára! Vajon hatással lenne ez mindazon képességeinkre, hogy ételt, ruhát, lakhatást vagy közlekedést biztosítsunk önmagunk számára? A válasz az, hogy nem. Mert a pénz eltűnésével nem tűnne el párhuzamosan a termelés tárgyi struktúrája is. Egy drámai defláció során ugyan sokkal kevesebb pénz forog, mint korábban, így a termékeket és szolgáltatásokat nem lehet a korábbi árakon eladni, viszont a szerszámok és gépek, az utak, a gépkocsik és teherautók, a termés és az élelmiszerek még a helyükön maradnak. Ezért aztán a termelést is képesek lennénk folyatni. Méghozzá a nyereséges termelést. A profit ui. nem az eladott áruk árszínvonalától függ, hanem a beszerzési és eladási árak különbségétől. És a defláció során mind a vételi, mind az eladási árak esnek, ezért lehetséges a profit célú termelés folytatása.

A defláció valójában egyetlen lényeges változást idéz elő: radikálisan átalakítja a gazdaság tulajdonosi szerkezetét. A hitelekből finanszírozott cégek csődbe mennek, mert az alacsonyabb árak mellett már nem tudják visszafizetni azokat a hiteleiket, amiket akkor vettek föl, amikor még nem látták előre a deflációt. A jelzáloghitellel és egyéb jelentős adóssággal rendelkező háztartások szintén befuccsolnak, mert a csökkenő árak mellett nominális jövedelmeik is csökkennek, miközben adósságaik nominális értéke nem változik. És miközben vagyoneszközeik értékesítésével próbálják meg visszafizetni adósságaikat, valójában saját maguk nyomják tovább lefelé ezeknek az eszközöknek az árát, így téve önmaguk számára még nehezebbé, hogy utolérjék magukat hitelezőiknél. Avagy Irving Fisher nevezetes megfogalmazásában: "Minél többet törlesztenek az adósok, annál többel tartoznak".

Mindazonáltal Fisher ebből a helyes megfigyelésből egy helytelen megállapításhoz jutott, miszerint "az adósság felszámolása önmagát győzi le". Hangsúlyozzuk tehát még egyszer: a csődök – függetlenül attól, hogy hány embert érintenek – nem befolyásolják egy nemzet kézzelfogható vagyonát, és nem gátolják meg a termelés sikeres folytatását. A lényeg, hogy mások fogják majd működtetni a cégeket, és mások fogják tulajdonolni a házakat. Olyan emberek, akiknek a defláció beálltakor nem volt adósságuk, és volt pénzük megvásárolni a cégeket és ingatlanokat. És ezek az új tulajdonosok sokkal alacsonyabb eladási árak mellett is képesek nyereségesen működtetni a cégeket, mert a részvényeket és az egyéb termelési tényezőket is sokkal alacsonyabb árakon szerzik meg.

Egy szóval, az igazi bökkenő a deflációval az, hogy nem rejti el azt a vagyon redisztribúciót, ami pénzmennyiség minden változásával együtt jár. A defláció láthatóvá teszi számos ember szerencsétlenségét, és azt, hogy ez miként válik a defláció nyerteseinek javára. Mindez pedig éles ellentétben van az inflációval, ami névtelen nyerteseket teremt a névtelen vesztesek kárára. A társadalom egésze szempontjából valójában mind a defláció, mind az infláció egy zéró összegű játék. Mindazonáltal amíg az infláció egy rejtett átverés, és ezáltal a (hamis) elitek számára egy tökéletes eszköz a lakosság kizsákmányolására, addig a defláció egy nyílt és törvényes vagyon redisztribúciót jelent a csődök által.

(Eredeti kiemelések. Saját fordítás.)