A fényképezésről értekezvén Susan Sontag egy helyütt megjegyzi, hogy az utazás egyfajta megtervezett fényképszerző hadműveletté vált. Az emberek büszkén mutogatják fotóikat: nézzétek ezeket a képeket, élményeim voltak! Mert élmény az, ami le van fotózva. Sőt – némileg tovább gondolva Sontagot – a fényképezés megváltoztatja magának az élménynek a természetét, amennyiben az eseményeket már eleve beállításszerűen akarjuk megélni, mintha minden történés eleve fotóra kívánkozna. Más szóval nem élményeket élünk meg, és fotózunk le, hanem eleve az élmény sablonos (sokszor filmekből, reklámokból, divatfotókból ellesett (a képek diktatúrája)) beállításaiban pózolunk, mintha csak szüntelen kattogna körülöttünk a fényképezőgép. „Ma minden avégből létezik, hogy fénykép váljék belőle" – ahogy Sontag fogalmaz '77-ben. Ámde Sontag azt is írja, hogy a pillanatot nem lehet egyszerre megélni és lefényképezni. Aki fényképezik, az bizonyos fokig kívül van az eseményen. És aki beállításszerű pózokban keresi az élményt, az szintén kimarad az élményből.