Mindent egybevetve – népesség, GDP, export, haderő, az euró mint tartalékvaluta stb. – az EU tkp. a világ legnagyobb nagyhatalma. Ám e hatalom valahogy mégsem szembetűnő. Pl. senki nem beszél európai imperializmusról, antiglobalizációs tüntetéseken sem égetnek uniós zászlókat és nem csapódnak utasszállító Boeingek a brüsszeli Justus Lipsius épületbe. Miközben az Egyesült Államokat, Oroszországot és Kínát szokás utálni, addig Európával alapvetően mindenki barátságos. Az EU az első olyan nagyhatalom a történelemben, amely nem késztet más országokat az ellene való szövetkezésre. Azok inkább csatlakoznának hozzá. Az EU egyenesen olyan nagyhatalom, ami Nobel-békedíjat kap. És hogy miként lehetséges mindez? Mark Leonard szerint úgy, hogy az EU nem egy állam, hanem egyfajta network, aminek nincs szilárd központja, így hatalmának sincs igazán karakteres jelképe és megtestesítője. Ezért nem is olyan irritáló (nota bene Oregon, Michigan és Maryland államokat sem gyűlöli senki, csak az USA-t, mint olyat, illetve Washington DC-t), és ezért képes – világtörténelmi léptékkel mérve – gyorsan terjeszkedni.  Mert az EU egy klub. Ha az EU egy állam lenne, akkor bizony egy birodalmi állam lenne, ami most épp be akarja kebelezni Albániát. Így viszont egy elit klub, ahova Albánia be szeretne kerülni, és ezért önként vállalja, hogy megtanul késsel-villával enni. (Vegyük észre: az EU nem küld rajban F–16-osokat késeket meg a villákat ledobni, hanem az albánok maguk bizonygatják, hogy már nem esznek kézzel!) Az EU hatalma valójában abból fakad, hogy nem tűnik hatalmasnak, mert nem egy fenyegető egységállam vagy valami ahhoz hasonló batár. Röviden: ha az EU meg kívánja tartani „láthatatlan hatalmát”, akkor klubnak kell maradnia.