Olvasom Ulrich Beck A német Európa című 2012-es könyvét. Beck úgy látja, hogy a németek ugyan nem kívánnak már Európa urai lenni, viszont tanítómesterei annál inkább. Angela Merkel korrepetálni vágyik a déli államokat takarékosságból és felelősségtudatból. Tanári pálcájával a táblára mutat. Erste Lektion: Agenda 2010. Hallgasd és ismételd! Ilyesmi. Beck szerint Merkel felettébb arrogáns, amennyiben úgy véli, ami jó volt Németországnak, az jó kell legyen Európának is, és ahogy anno Kohl német csodát ígért a keletnémeteknek, Merkel most egész Európának ígéri. Más szóval – szól Beck vádja – Merkel abszolutizálja a német tapasztalatot, és nincs tekintettel más országok sajátos kulturális, szociális stb. tapasztalataira. Nincs univerzális recept. (Persze Beck máskülönben a szabványosított uborkaméretek híve.) Unalmas közhely. Mindazonáltal Beck figyelmen kívül hagyja, hogy a közös valuta hívei az euró bevezetésekor arra számítottak, hogy az "északi" és "déli" országok gazdaságai szépen konvergálnak majd egymáshoz. Miközben az inflációra, költségvetési hiányra, alacsony termelékenységre stb. hajlamos déli országok lassan "visszatérnek az erény útjára", addig az északi országokban is fokozatosan növekedni fognak az állami kiadások, a bérek, a kamatok, az infláció, oszt’ valahol félúton összetalálkoznak ugye ("egysebességes" lesz holnapra a világ). De tudjuk, hogy nem így történt. Angela Merkelnek pedig nyilván nem akaródzik feladni a II. világháború óta uralkodó német gazdasági ideológiát, az ordoliberalizmust, amit az ország teljes elitje támogat, nem csupán a jobboldal, és amit sikerük… Blablablablaaaa