Elolvastam Francesco Sisci Merre tart Kína? című esszéjét. A kis könyvnek már a nyitó bekezdése várakozásokat ébreszt az olvasóban: egy "nagy jelentőségű változás" ("nagy horderejű folyamat") zajlik a világban, aminek "Kína jár az élén", állítja Sisci. Aztán a kis könyvből megtudjuk, hogy az elmúlt három évtizedben Kína nagy változáson ment át: a család, az öltözködés, a sport, a nyelv, a vallás, a házak, a gazdaság stb. mind-mind átalakult, főként nyugati mintákat követve. Ami valóban nagy horderejű folyamat tényleg, csak épp közhely. Mindazonáltal, vélekedik Sisci, a kínaiak nem lettek nyugatiak, így Kína felemelkedése azt kívánja a Nyugattól, hogy az (Kína nyugatosodásához hasonlóan) egy kicsit kínásodjon — a békés egymás mellett élés végett. Zheng Bijian biztosan tapsol az ötletnek. (Sisci Eötvös-előadásában nagyjából mindez benne van.) (Nota bene Kornai professzor szerint idehaza mi már el is kezdtük a kínásodást, úgy a magunk módján. Szóval simán lehet még nálunk "Sárga-folyó kapitalizmus" meg "deliberatív diktatúra" (vö.)! (Tóbiás Józseffel és Pogátsa Zoltánnal is, sőt.))