Israel Kirzner remek dolgokat ír Discovery and the Capitalist Process című könyvében. A szabályozásról szóló hatodik fejezet különösen jó. Hayek tanítása a szétszórt tudásról és a versenyről mint felfedező folyamatról egy új, döntő fontosságú szempontot nyújt a gazdaság széles értelemben vett intézményrendszerének és a gazdaságpolitikai intézkedéseknek az értékeléséhez: azt, hogy azok mennyire segítik vagy hátráltatják a felfedező folyamatot.

A piaci folyamatokba történő bármiféle kormányzati beavatkozás, vélekedik Kirzner, azon a hallgatólagos feltevésen alapul, hogy a piac maga nem képes megoldást találni egy fennálló problémára, ezért a hatalomnak kell azt megoldania. Ami viszont azon a további feltevésen nyugszik, hogy ha a piac maga is képes lenne megoldani egy felmerülő problémát, akkor azt azon nyomban, automatikusan meg is oldaná, vagyis a piacnak nem kell felfedeznie vagy próba-szerencse alapon kikíséreteznie a megoldást, ami időbe telik. Vagyis az állami intervenciók hallgatólagos feltevése szerint, ha egy probléma huzamosabban fennáll, akkor az nem azért van, mert a szóban forgó probléma valójában egyáltalán nem is probléma, vagy éppenséggel nincs rá egyáltalán megoldás, vagy van rá megoldás csak a piacnak éppenséggel még nem volt kellő ideje azt felfedeznie vagy kikísérleteznie, hanem a probléma azért áll fenn, mert a piac olyan problémákat generál, amiket aztán maga nem tud megoldani.

Így amikor az állam egy problémát érzékelve rögvest nekiáll szabályozni, azaz türelmetlenül maga akar megoldást eszközölni, akkor ezzel nem az a legnagyobb gond, hogy az ilyen megoldások gyakran bizonyulnak kontraproduktívnak, illetve később további problémák forrásai lesznek, ámbár ezek sem mellékesek, hanem az, hogy az állam által kínált bürokratikus megoldások rövidre zárják a lehetőségét annak, hogy a piac idővel megtalálja a maga saját megoldásait. Az állami intervenciók kínálta megoldásokkal valójában az a legnagyobb gond, hogy soha sem tudjuk meg, hogy végül milyen egyéb megoldások születhettek volna, ha az állam hagyja, hogy a piac maga fedezze fel, illetve próba-szerencse alapon maga kísérletezze ki a saját megoldásait, amely megoldások vélhetően sokkal hatékonyabbak lennének, mint a hatalom által diktált bürokratikus megoldások, amennyiben a piacnak jellemzően sokkal nagyobb merítése van tudás, szemfülesség, érdek, szempont stb. tekintetében a megfelelő megoldások megtalálásához, jóllehet egy felfedezési folyamat eredménye természeténél fogva előrejelezhetetlen.

Az állami intervenció hívei kimondva-kimondatlanul úgy képzelik, hogy a piac egyfajta folyamatos statikus egyensúlyban van, így aztán bármilyen éppen észlelt piaci egyensúlytalanságban, diszkrepanciában és anomáliában sem egy átmeneti állapotot látnak, annak a folyamatát, ahogy a piac számos buktatón és sikertelen próbálkozáson keresztül éppen próbálná megtalálni a jó megoldást és az egyensúlyt, hanem sokkal inkább egy azonnali állami beavatkozást igénylő „piaci kudarcot”. Pedig minden ilyen „piaci kudarc” maga a színtiszta profit lehetőség, amire a szemfüles vállalkozók úgy buknak rá, mint tyúk a takonyra. A piaci egyensúlytalanságok, diszkrepanciák és anomáliák megoldásához mindenek előtt maguknak a piac szereplőinek fűződik érdeke, mert a megoldásban pénz van; és mennél nagyobb a probléma, annál nagyobb pénz. A piacot éppen ezek az egyensúlytalanságok, diszkrepanciák és anomáliák éltetik, amennyiben a piac lényegében egy nagy probléma megoldó gépezet, ami számos próbálkozáson keresztül keresi a megoldást, amely próbálkozásoknak az egyik része sikeres (nyereséges) lesz, a másik (nagyobb) része pedig sikertelen (veszteséges). Ha az állam a dolgok minden felmerülő új konstellációjára problémaként tekint, amit maga rögvest meg kíván oldani, akkor az szükségképpen a szabályzás elburjánzásához vezet, ami viszont egyre inkább elzárja a piac elől annak lehetőséget, hogy az maga találjon megoldást.

A piac valójában egy nagy kísérletezési folyamat, amivel megpróbáljuk megtalálni a legjobb megoldásokat a problémáinkra. Ha felszámoljuk a piacot, ha a szabályozás folyamatos kiterjesztésével egyre zártabbá tesszük, akkor felszámoljuk ezt a kísérletezést, és onnantól fog már csak azt fogjuk tudni, hogy mi az, ami van, és nem azt, ami máskülönben lehetne.