A II. világháborút követően az USA-ban a reálbérek a termelékenység növekedésével azonos ütemben növekedtek egészen a ’80-as évek elejéig. Azóta viszont a reálbérek növekedése elmarad a termelékenység növekedésétől. Robert Solow Nobel-díjas közgazdász szerint pedig az ok: az atipikus foglalkoztatási formák arányának növekedése miatt a proletariátus már nem olyan szervezett, ezért a munkavállalók alkupozíciója romlott, következésképpen a kizsákmányolási ráta nőtt (cca.). Igaz, Solow nem így fogalmaz, de még ez is eljöhet egyszer. És hát mondanám, hogy Pogátsa Zoltán figyelmébe ajánlom, de tudom, Pogátsa szerint nincs is olyan, hogy munkatermelékenység. A kommunista Pierro Sraffa ui. bebizonyította. (Kieg. A Solow-féle neoklasszikus gazdasági növekedési modell (amiért a Nobelt kapta) alapja a határtermelékenységi elmélet. A modellben a munkabér egyenlő a munka határtermékével, és persze a munkának van csökkenő határterméke, nem pedig a munkásnak csökkenő alkupozíciója. Sem az ’56-os Contributionben, sem az ’57-es Technical Changeben, sem az ’59-es Technical Progressben nincs szó erős szakszervezetekről. Persze Solow még mindig visszaadhatja a Nobelt, és a Solow-maradékot elvtársiasan szétoszthatja a szegények között. A "vörös farok" részt viszont nem kell megírnia az életműhöz, szerencséjére Mátyás Antal azt már megírta.)