Három minnesotai közgazdász újragondolta Walt Rostow 1960-as klasszikus elméletét a gazdasági növekedés fázisairól (első rész & második rész). A szerzők négy fejlődési fázist különböztetnek meg: I. a malthusi csapda fázisa, amikor egy országban az egy főre eső jövedelem stagnál, vagyis a gazdaság növekedését kizárólag a népesség növekedése jelenti (tkp. a Rostow-féle „hagyományos társadalom”), II. a növekvő gazdaság (a rostowi „kibontakozás”), amikor az egy főre eső jövedelem tartósan növekszik, vagyis 25 év alatt legalább átlagosan évi 1 százalékkal, III. a felzárkózás fázisa, amikor egy országban az egy főre eső jövedelem legalább 15 évig folyamatosan eléri a vezető gazdaság (jelenleg az Egyesült Államok) egy főre eső jövedelmének 35 százalékát, és IV. csatlakozás a vezető gazdasághoz, amikor egy országban az egy főre eső jövedelem legalább 15 évig folyamatosan eléri a 65 százalékát a vezető gazdaságénak. (Nota bene Magyarország e kritériumok alapján a második fázisban van (azaz „felzárkózónak” sem tekinthető)).

A szerzők szerint a gazdasági növekedés forrása a termelékenység növekedése, és a malthusi csapdából a növekvő gazdaságba történő átmenet könnyebb, miként azt Rostow vélte, aki a „hagyományos társadalom” és a „kibontakozó” (növekvő) társadalom között egy átmeneti fázist (a növekedés előfeltételeinek megvalósulási szakasza) is megkülönböztetett. Ehhez elég annyi, hogy egy szegény ország átvegye a gazdagabbak országok fejlettebb technológiáit és bevált gyakorlatait (best practice). Így aztán néhány afrikai ország (Szenegál, Szomália, Niger) kivételével a világ országaiban növekszik az egy főre eső jövedelem. Ugyanakkor, vélik a szerzők, egy országnak a vezető gazdasághoz történő felzárkózása vagy ahhoz való csatlakozása már nehezebb: a magasabb fázisok eléréséhez ui. fel kell számolni mindazokat az intézményi korlátokat, amelyek gátat vetnek további technológiák és gyakorlatok adoptálásának, illetve a technikai fejlődésnek, vagyis a magasabb termelékenységnek. Egyetértve Douglass North nézetével, a szerzők úgy vélik, az intézményi változások jelentik a kulcsot egy magasabb fejlődési fázisba történő átmenethez. Példaként említik az 1870 és 1900 közti ún. Meidzsi-restaurációt, ami kiszabadította Japánt a malthusi csapdából, amivel a szerzők mintha rögvest ellent is mondanának némiképpen annak, hogy a malthusi csapdából történő kilépés viszonylag könnyű. De a koncepció érthető: a malthusi csapdából történő kilépéshez egy országnak elég pusztán átvennie a fejlettebb technológiákat, de ha fel akar zárkózni a kor leggazdagabb országai közé, akkor adaptív, a technológiai fejlődést nem korlátozó intézményrendszerre és politikára van szüksége.

(Ha valakit érdekelné, Rostow 1960-as klasszikus könyve teljes egészében olvasható Balogh József Modern polgári szociológia: szöveggyűjtemény II. (1965.) kötetben.)