A protekcionista gazdaságpolitika 19. századi bajnoka, Friedrich List a következőt írja A politikai gazdaságtan nemzeti rendszere című 1841-es opusában, idézem: „Közönséges okossági rendszabály, hogy ha már felértünk a nagyság ormára, a létrát, amelyen felmásztunk, rúgjuk ki magunk alól, nehogy mások is felmásszanak rajta. Ebben van a titka Adam Smith  kozmopolita tanításának, valamint nagy kortársa, William Pitt és minden követője kozmopolita törekvésének az angol államigazgatásban. Az a nemzet, amely védőrendszabályokkal és hajózási korlátozásokkal ipari erejét és hajózását annyira kifejlesztette, hogy más nemzet vele szabad versenyt nem folytathat, nem tehet okosabbat, mint hogy nagysága e létráit elrúgja és más nemzeteknek a szabad kereskedelem előnyeit prédikálja, magát pedig bűnbánóan avval vádolja, hogy eddig téves úton járt és csak most jutott el az igazság megismerésére”.

És ugyanezt állítja a protekcionista gazdaságpolitika kortárs bajnoka, Ha-Joon Chang Kicking Away the Ladder: The “Real” History of Free Trade című  írásában. Ha-Joon Chang állítása szerint napjaink gazdag országainak többségét — beleértve Nagy-Britanniát és az Egyesült Államokat is — a protekcionizmus, a szubvenciók és egyéb intervenciós politikák tették gazdaggá. Nagy-Britannia az 1720-as évektől az 1850-es évekig valójában a glóbusz leginkább protekcionista országa volt, az Egyesült Államok pedig az 1830-as évektől egészen az 1940-es évekig kőkeményen protekcionista politikát folytatott. A szabadkereskedelem csak ezek után következett. Vagyis protekcionista gazdaságpolitikájukkal a fejlődő országok éppen csak azt teszik, amit a fejlettek tettek, amikor még maguk is fejlődők voltak, véli Ha-Joon Chang.