Martin Heidegger szerint egy dolog megismerése sohasem ártatlan: még egy soha előtte nem tapasztalt dolog esetében sem indul tiszta lappal. Az ember ui. mindenkor már meglévő ismereteinek fényében közelít a megismerendő dologhoz. Más szóval ha csak hallgatólagosan is, de az embert mindenkor valamilyen előzetes értelmező szempont vezeti a megismerendő dolog megragadásában. Az előzetes tudás, mint egyfajta lámpás, folyton-folyvást előretartódik, és az újat is ennek fényében vesszük észre. Megint más szóval az ember gondolkodása mindenkor már meglévő tudásának bejáratott pályáin mozog, és ezek mentén közeledik az újhoz úgy, hogy a bejáratott sémák mintegy előzetesen előre értelmezik a valójában még csak most megértendő dolgot. A már meglévő tudás az értelmezés kész sémáit nyújtja úgy, mint a dolog értelmének megpillantásához szükséges előre vetülő fény. És ez egyúttal a gondolkodás csapdája. A kész sémák, a megközelítés megcsontosodott pályái ui. fogva tarthatják az emberi megismerést, amennyiben a gondolkodást újra és újra egy olyan régi irányba indítják el, ahonnét nincs rálátás az új dolog tulajdonképpeni értelmére. Egy merőben eredeti dolgot azért olyan roppant nehéz megérteni, mert az embernek kezdetben fogalma sincs, hogy honnan is kellene azt néznie, vagy hogy mit is kellene valójában látnia. A megértésben ilyenkor az igazi áttörést éppen az jelenti, ha az ember megleli azt a nézőpontot, ahonnan egyáltalán rálátás nyílik a dologra.