Az ipari forradalom hazája Anglia. A 18. század közepétől egy évszázadon át, ahogy mondani szokás, a ködös Albion volt a világ műhelye. A történelem első ipari nagyhatalma. A 19. század első félében az angol kereskedelmi mérleg végig aktív. Anglia ezt az aktívumot tőkekivitelre használja, és válik ezáltal a század legjelentősebb tőkeexportőrévé. Mindazonáltal az ország kereskedelmi mérlege már az 1860-as évektől folyamatosan passzív, ám ezt fedezik a korábbi tőkeexportból származó kamat- és osztalékbevételek. Még úgy fél évszázadon át. Sőt e külföldi tőkejövedelmek további tőkekivitelre adnak lehetőséget: a pénz még több pénzt fial. És ennek hatására Anglia a világ műhelyéből egyre inkább egy importból élő járadékos ország lesz. Versenyképessége fokozatosan romlik. Aztán a világháború után az angol export erőteljesen visszaesik, ’29-től a külkereskedelem passzívumát a külföldi tőkejövedelmek már nem képesek többé finanszírozni. A brit birodalomnak vége. Ám a járadékokból addig kényelmesen élő ország nem akar tudomást venni az új versenytársakról, és az időközben megváltozott világról, inkább ragaszkodik régi birodalmi életformájához. A ’30-as évektől krónikussá válik az angol fizetési mérleg hiánya.

Roppant vázlatos történet, tudom. De a lényeg benne van: a gazdagsághoz nem elég pusztán eleve gazdagnak lenni; igaz ugyan, hogy még sokáig el lehet élni a régi nagyságból, és a sok pénz is képes még egy jóideig többet hozni, de nem az idők végéig; a gazdagok nem lesznek egyre gazdagabbak, hacsak nem képesek a változó világ műhelye maradni. Ahogy Ludwig Lachmann fogalmaz: „Ezért az eszközök puszta tulajdonlása még nem feltétlenül biztosít jólétet, kizárólag azok sikeres felhasználása. Nem az eszközök birtoklása, hanem erőforrásként való használatuk a jövedelem és a gazdagság alapja. (…) A váratlan fordulatok világában a gazdagság fenntartása mindig problematikus, és hosszú távon – talán mondhatjuk – lehetetlen. (…) A vállalkozó feladata éppen abban áll, hogy felfedezze azt, hogy egy örökösen változó világban az erőforrások mely kombinációja válik jövedelmezővé. (…) Ebben a folyamatban teljesen valószínűtlen, hogy ugyanannak az embernek időről-időre mind újra igaza legyen a rendelkezésre álló vagy potenciális erőforrások lehetséges új felhasználásáról, hacsak az illető valóban nem rendkívüli. (…) Egy modern piacgazdaságban nincs örökös jövedelemforrás.” Sem a nagyvállalatok, sem a birodalmak nem kényelmesedhetnek bele a gazdagságba.