Oscar. Legyen a zene mindenkié!

*

Renminbi, Eichengreen. Jóllehet Eichengreen nem fogalmazza meg kereken, cikkéből világosan kiolvasható: a szabad tőkemozgás (nyitott pénz- és tőkepiac) és a lebegő árfolyamrendszer elengedhetetlen feltételei annak, hogy a renminbi globális kulcsvaluta lehessen, és hogy e (szükséges, ámde távolról sem elégséges) feltételek szöges ellentétben állnak az elmúlt évtizedek kínai gazdaságpolitikájával, vagyis az exportorientált gazdasági növekedés erőltetésével, aminek a mesterségesen alulértékelt renminbi, valamint a politikailag irányított hitelezés (vö. ázsiai fejlesztő állam) a két alappillére. Mondjuk nyilvánvaló: diktatúra pénze nem lehet világvaluta. (Nota bene Exorbitant Privilege című remek könyvében Eichengreen teljesen explicite tárgyalja mindezt.)

*

Profit, Pogátsa. Kisebb-nagyobb változtatásokkal Pogátsa Zoltán mind újra közreadja profitról írt cikkét. És bár ebben a verzióban Israel Kirznerre is kitér, de továbbra sem érti az osztrák közgazdasági iskola profit-elméletét. Azt írja: „Von Mises ezzel ugyan megmagyarázza a kereskedő nyereségét, amely azonban továbbra is egy nem egyensúlyi profit”. Csókolom, az osztrák iskola esetében éppen ez volna a lényeg: csak nem egyensúlyi profit létezik. Éppenséggel a Walras-i egyensúly hiánya teremti meg a profit lehetőségét. Eztán Pogátsa, miután ugye megállapította, hogy Misesnél a „profit eredete egyfajta arbitrázs”, roppant logikusan így folytatja: „Az osztrák iskola magyarázata meglehetősen közel áll ahhoz a nézethez, amely a nyereséget valamiféleképpen a vállalkozó munkadíjának látja, amiért az jó menedzsment döntéseket hoz”. Szóval ehhez meg elég egyetlen Mises idézet: „The market equivalent of work performed by the entrepreneur in the conduct of the enterprise’s affairs is entrepreneurial quasi-wages but not profit”.