(Epiktétosz, a sztoikus bölcs szerint az embernek nincsen más birtoka gondolatain és elhatározásain kívül. E két dolog az, ami az emberhez tartozik, és amik felett közvetlenül rendelkezhet. Minden egyebet el lehet venni tőle: családját, vagyonát, rangját, állását, hírnevét. Ezért a bölcs tudja: mindaz, ami nem áll hatalmában, amit el lehet tőle venni, az természet szerint nem is lehet övé; kizárólag az ész belső autonómiája sajátja. Epiktétosz szerint a lélek az ember egyetlen birtoka, minden egyéb a véletlen ajándéka, amit a véletlen el is vehet. Következésképp a bölcs mindenére úgy tekint, mint az élet kegyes adományára, és nem fáj neki, ha valamit elveszít, hiszen az soha nem is volt öve; tulajdonképpeni birtokát, a lélek belsőjét pedig soha nem veszítheti el. Így aztán a sztoikus bölcs lélekben mindig távolodik attól, ami fölött nincs hatalma, és ezáltal fölé emelkedik a dolgoknak. Ez a sztoikus szabadsága: mert senkinek sem olyan könnyű a szíve, mint annak, aki tudja, hogy végső soron nincs semmije, és lélekben bármi veszteségre el van készülve; egyúttal a sztoikus képes csak igazán örülni mindannak, és méltósággal viselni mindazt, amije van.)