Banai Ádám azt írja, a lakásárak hatása a banki stabilitásra nem egyértelmű. Épp a hétvégén értem Adair Turner Between Debt and the Devil könyvének végére. A könyv egyik központi tézise: a fejlett gazdaságok pénzügyi instabilitásának középpontjában az ingatlanhitelezés áll. Miközben a bankrendszer szinte "korlátlanul" képes hitelezéssel vásárlóerőt teremteni (ld. Wicksell), addig az ingatlankínálat meglehetősen merev. A hitelekből túlnyomóan meglévő ingatlanokat vásárolnak, ami a hitelkínálat, hitelkereslet és ingatlanárak önmagát erősítő ciklusait hozza létre. (Henry Thornton már 1811-ben úgy vélte, az ingatlanok áremelkedése további hitelexpanzióra ösztönöz, ami viszont tovább emeli az ingatlanárakat.) Ahogy Turner fogalmaz: "A kapott hitel- és ingatlanár ciklusok nem pusztán részei a pénzügyi instabilitás történetének a modern gazdaságokban, de éppenséggel a lényegük".

*

Vonnák Balázs azt írja, a közgazdaságtannak nem matematikailag jól kezelhető alapokra kell építenie modelljeit, hanem helyes alapokra. Nekem mindig Solow jut erről eszembe. 1959-es Investment and Technical Progress című klasszikus tanulmányában ui. Solow nyíltan leírja: jóllehet nincs bizonyíték a technikai fejlődés semlegességére (sem hicksi, sem harrodi értelemben), vagy a termelés állandó skálahozadékára, mégis helyénvalónak tekinti a Cobb-Douglas-típusú termelési függvény alkalmazását a modellben, mert az úgymond szokás (time-hallowed favorit), és emellett kényelmes (convenient). Solow e kijelentése meglehetősen cinikus. De nagyobb gond is van vele: egy neoklasszikus évjárat modellben ui. kizárólag akkor lehetséges egyensúlyi növekedési ütem, ha a termelési függvény egyszerre tőke- és munka-kiterjesztő. És a Cobb-Douglas-típusú az egyetlen ilyen termelési függvény. Vagyis Solownak a Cobb-Douglas-típusú termelési függvényre nem azért van szüksége, mert az kényelmes, hanem mert másféle termelési függvénnyel nem működne a modellje. Plusz ha a termelési függvény nem állandó skálahozadékú, akkor valamelyik termelési tényező nem a határtermékének megfelelően részesül a teljes jövedelemből, tehát nem érvényesül a marginalista paradigmának a jövedelemelosztásra vonatkozó általános teóriája. Nincs szó kényelemről, kizárólag elsőfokú, homogén lineáris termelési függvény esetében áll fenn az Euler-féle kimerítési tétel, aminek a Cobb-Douglas-típusú függvény szintén eleget tesz. (Persze maga a termelési függvény, mint olyan szintén vitatható. Vö. pl. Joan Robinson "gitt" tőke.)