Pogátsa úr tudománya

Olvasni kezdtem Pogátsa Zoltán napokban megjelent könyvét (aminek szerényen a szerző borostás ábrázata díszeleg a borítóján). Az első fejezetig jutok. Az elmúlt néhány évben Pogátsa a modern monetáris elmélet apostolának állt, ahogy tette azt a világban számos egyéb balos közgazdász, aktivista és politikus, mert az elmélet amolyan biankó-csekket kínál számukra progresszív elképzeléseik megvalósításához; a green new dealtől a feltétel nélküli alapjövedelemig. Mindenre van pénz, csak meg kell rázni a pénzfát. A pénz kibocsátójának, vagyis az államnak, annyi pénze lehet, amennyit csak akar; a kormányzati programoknak nincs finanszírozási korlátja, kizárólag a gazdaság termelési kapacitása jelent valódi korlátot. És Pogátsa rögtön meg is kínálja az olvasót ezzel az örömhírrel a kötet nyitó fejezetében. A modern monetáris elmélet lényegében a chartalizmusnak és Abba Lerner ún. funkcionális finanszírozásról vallott elképzelésének az ötvözete, amit kiegészít Beardsley Rumlnak az adók szerepére vonatkozó elképzelése. A Lerner-féle funkcionális finanszírozás veleje: nem a központi költségvetésnek kell egyensúlyban lennie, hanem a gazdaság egészének. A kormányzati túlköltekezésnek nem a költségvetési deficit a bizonyítéka (ami mindig finanszírozható), hanem az infláció (miként az alulköltekezésnek a munkanélküliség, és nem a szufficit), amikor a gazdaság teljes kapacitáson működik (beleértve a szűk keresztmetszeteket is), ezért a kormányzati költekezés már nem a kibocsátást növeli, hanem az árakat. (Ahogy Keynes mondja, a teljes foglalkoztatás elérésével jut el a gazdaság a „valódi infláció” állapotába, amikor a fiskális stimulus már csak az árakat képes növelni.) Az adók funkciója (ahogy Ruml kifejti) valójában nem az állam kiadásainak finanszírozása, hanem a gazdaság szabályozása; mindenek előtt a keresleté; és ha a túl sok pénz inflációt okozna, akkor azt adókkal (akár célzottan is) ki lehet vonni a forgalomból. Röviden: a modern monetáris elmélet szerint a költségvetési deficit inflációt okozhat, az infláció éppenséggel a kormányzati túlköltekezés legfőbb jele. Ehhez képest a könyv első fejezetének végén Pogátsa felsorolja az infláció öt lehetséges okát, de a költségvetési deficitet még véletlenül sem említi, kizárólag „keresleti sokkról” beszél, ami ritka, mint a fehér holló, úgymond. (A Pogátsa által felsorolt öt inflációs ok közül valójában egyik sem okoz inflációt. Nota bene a költségvetési deficit sem okoz inflációt, feltéve, hogy azt nem pénzteremtéssel finanszírozzák, jóllehet a modern monetáris elmélet esetében mindig erről van szó. Egyébiránt az elmélet akár magyarázattal is szolgálhatna a világban dúló inflációra: a nagyrészt jegybanki pénzteremtéssel finanszírozott kormányzati költekezések a pandémia alatt túlzottak voltak, mert inflációhoz vezettek. Az elmélet szerint az inflációra az adóemelés lenne a megoldás. Várom, hogy Pogátsa előálljon a javaslattal. Megszorítást, plíz.) Pogátsa kedves témája az offshore (ebben a könyvben is foglalkozik vele, kicsit előrelapoztam). A vád úgy szól, hogy az offshore miatt nem képesek a kormányok a jóléti kiadásokat finanszírozni. Az offshore kapcsán Pogátsa valahogy soha nem hozakodik elő a modern monetáris elmélettel. Azzal, hogy a saját pénzzel bíró államoknak valójában nincs is szükségük adókra ahhoz, hogy kiadásaikat finanszírozzák, hovatovább, az állami kiadások szükségképpen meg kell előzzék az adószedést, ahogyan azt az elmélet tartja. És végül egy kis gyöngyszem: Pogátsa a 27. oldalon azt írja, hogy „az állampapír egyfajta jövedelemtranszfer a szegényektől a gazdagok felé, s ekképpen ismét csak megszüntetendő”, majd a 31. oldalon (azaz mindössze négy(!) oldallal később) már arról ír mindenféle reflexió nélkül, hogy káros volna, ha az állam visszafizetné az adósságát, mert „ha az állam egy az egyben visszafizetné az adósságállományát, akkor eltűnnének a háztartások megtakarítását jelentő állampapírok is”. Tudjuk, csak az ökör következetes. És ez még csak az első fejezet. Persze Pogátsa egyetlen dologban talán mégis csak konzekvens: megfontolás nélkül bedob bármilyen okfejtést, ha annak antikapitalista éle van.