Az 1950-es évek közepén jelent meg C. Wright Mills Az uralkodó elit című könyve, melyben az amerikai szociológus kifejti, hogy a második világháborút követően befolyásos katonai vezetők, politikusok és vállalatvezetők frigyéből olyan új uralkodó elit alakult ki az Egyesült Államokban, amely uralkodó elit a hidegháború prolongálásában látta hatalma fenntartásának legfőbb eszközét. Mills műve adott elsőként közelítő leírást az ún. katonai-ipari komplexumról. Egy évtizeddel később, az 1960-as évek közepén jelent meg két amerikai marxista közgazdász, Paul Baran és Paul Sweezy közös könyve („A monopoltőke”), melyben a szerzők kifejtik, hogy a katonai-ipari komplexum hozzájárult a monopolkapitalizmus stagnáló hajlamának ellensúlyozásához, amennyiben a kormányzat hadiipari megrendeléseinek konjunktúra-élénkítő hatása nélkül súlyos munkanélküliség sújtotta volna a monopolvállalalatok által dominált amerikai gazdaságot. A két kötet egyfajta kiegészítése volt egymásnak, azzal az üzenettel, hogy a második világháborút követően az amerikai uralkodó elit tagjainak, saját hatalmuk fenntartása végett, közös érdekük volt a „hadi keynesianizmus”, azaz a jelentős volumenű haditermelés —vagyis a fegyverkezés— állandósítása. A vietnami háború elleni tiltakozások pedig nagy felhajtóerőt biztosítottak ennek az üzenetnek az 1960-as évek második felében az Egyesült Államokban, és amely elképzelés kiváltképp népszerű volt a háborúellenes mozgalom újbalos fiataljai körében, akik —antimilitarizmusuk dacára— élénk rokonszenvet mutattak a különféle szakállas, katonazubbonyos comandanték iránt. Azok az amerikai baloldali értelmiségiek, akiknek az 1960-70-es években meghatározó élményt jelentettek a háború elleni tiltakozások, később is fenntartották nézeteiket az USA-ról, mint imperialista birodalomról, az olaj- és fegyvergyártó cégek lobbijáról, a kardcsörtető, háborúfüggő politikusokról és az amerikai militarizusról, ami a stagnáló monopolkapitalizmus folyománya. A vietnami háború elleni tiltakozásukkal egykor nimbuszt szerzett figurák, mint pl. Chomsky vagy Howard Zinn szemében az Egyesült Államok történelme később sem tűnt sokkal többnek, mint imperialista háborúk vég nélküli sorának, amit nettó haszonvágy fűt, és amit az amerikai kivételesség- és küldetéstudat igyekszik igazolni, az ún. internacionalista külpolitikai hagyomány követése pedig ennek az imperializmusnak az explicit felvállalása. Amikor öt nappal a tragédiát követően Susan Sontag azt írta a The New Yorker magazinban, hogy „9/11” nem a „szabad világ”, hanem „a világ önjelölt szuperhatalma elleni támadás” volt, amit az USA kizárólag magának köszönhetett, mindössze az amerikai újbalos értelmiségiek szakállas véleményét mondta fel újra.