Úgy vélem, a szélbal antiszemitizmusa abból az Izraellel szembeni ellenérzésből fakad, melynek gyökere az egykori nyugati marxisták hidegháborús tézise: Izrael az Egyesült Államok „imperializmusának” közel-keleti „csatlósa”, és mint ilyen, agresszor. Plusz: a múlt század ’70-es éveire a legkorlátoltabb nyugati marxisták is kénytelenek voltak belátni, hogy a Szovjetunió egy diktatórikus birodalom, következésképp nem lehet a kommunizmus vezérlő csillaga. A nyugati baloldal számára Kuba lett az új reménység. Meg az ún. harmadik világbeli afrikai és arab országok; a nyugati tőkés centrum országok által kizsákmányolt perifériák, ahogyan az akkortájt megjelenő neokolonializmus- és világrendszer-elméletek fogalmaztak. A Szovjetunióból kiábrándult nyugati marxisták egykettőre lelkes támogatói lettek a különféle afrikai és arab országoknak, melyek „iszlám ébredését” és nemzeti felszabadító mozgalmait lelkesen fogadták, mint a neokolonializmus elleni harcot, ami számukra leginkább a kapitalista imperializmus elleni felszabadító harcot jelentette. A mai szélbal antiszemitizmusa, valamint arab- és iszlámbarát mentalitása ennek a múlt századi hidegháborús szemléletnek egyfajta érzületi maradványa.