Ámosz Oz szerint (Hogyan gyógyítsuk a fanatikust) a fanatizmus magva az ember megalkuvást nem ismerő önhittsége, és a kompromisszumra való képtelensége. A fanatikus ember ráadásul küldetéses: változásra akarja bírni embertársait, sőt e célból akár az erőszak alkalmazását sem tartja elfogadhatatlannak (legalábbis valamirevaló fanatikus). Más szóval a fanatikus igazi emberbarát, aki mindig csak jót akar. Ahogyan azt a nagy J.-J. Rousseau mondá: ha az emberek maguktól nem akarnak boldogok lenni, akkor kényszeríteni kell őket, hogy boldogok legyenek. (Tulajdonképpen, vélekedik Oz, Bin Laden is csak jót akart 2001. szeptember 11-én: meg kívánta menteni a nyugati ember lelkét. Megmenteni az anyagi jóléttől, az individualizmustól, a demokráciától, a szekuláris államtól, a piacgazdaságtól stb., stb. Mindezek ui. fölötte károsak az emberre. Mármint az iszlám fundamentalizmus szerint. (Ergo inkább egy bomba pusztítsa el a hitetlent, mint a Coca-Cola, ugye.)) Hogyan gyógyítsuk hát a fanatizmust? Ámosz Oz szerint leginkább humorral és empátiával. Jó humorú ember csak elvétve fanatikus. A humor ui. képessé tesz az öniróniára, vagyis arra, hogy az ember lehetőség szerint ne vegye görcsösen komolyan magát, i. e. tudjon távolságot tartani saját magától, sőt hogy akár nevetni is tudjon magán, és megalkuvást nem ismerő önhittségén. Másfelől az empátia képessé teszi az embert mások helyébe gondolni magát. Főként, hogy világ (többnyire) nem westernfilm, ahol csakis jófiúk és rosszfiúk vannak. (Azaz, a fanatikus által változásra bírni vágyott emberek döntően jófiúk.)

Mises szerint (Middle-of-the-Road Policy Leads to Socialism) kapitalizmus és szocializmus dolgában nincs arany középút. Az ún. középpárti politika, a piac állami szabályozása, és kontrollja, az intervencionizmus (interventionism) (ahogy Mises nevezi) valójában út a szocializmusba. Az intervencionizmus ui. nem egy önmagában is megálló gazdasági rend, úgymond. Hanem egy szocialista ágenda. Mises szerint ui. a marxi életműben tkp. kétféle út vezet a szocializmusba: a Kommunista Kiáltvány útja, és A tőke útja. A tőke útja közismert: ez a kapitalizmus önfelszámolásának az útja - a rothadó kapitalizmus olyannyira kielézi a saját belső ellentmondásait, hogy végül eljön az óra, és a munkásosztály egyetlen gyors forradalmi tettel kivívja a szocializmust. Épp csak ki kell nyitni az ajtót, és az elkorhadt ház magától összedől, ahogy Lenin mondotta. Ezzel szemben, a Kommunista Kiáltvány útja a szocializmusba a step-by-step út. A fiatal Marx szerint a kommunistáknak igazából olyan kövteléseket kellene megfogalmazniuk, mint az erős progresszív jövedelemadók, az örökösödési jog korlátozása, vagy a közösségi közlekedés ingyenessé tétele. Mert az ilyen és hasonló lépések szinte visszafordíthatatlanul megindítják a gazdaságot a szocializmus irányába. A kis állam ti. nagyot csinál magából. A piaci intervenció újabb intervenciót eredményez. Azaz, a piac minden szabályozása újabb és újabb szabályozást hív életre, a magántulajdon minden korlátozása további korlátozásokhoz vezet, az elsődleges jövedelmek minden újraelosztása pedig tovább növeli az újraelosztás mértékét stb. Az ún. arany középút, avagy az egyenlő távolságtartás középpárti politikája így lényegében a Kommunista Kiáltvány útja a szocializmusba. Vagy ahogy Mises fogalmaz: The middle-of-the-road policy is not an economic system that can last. It is a method for the realization of socialism by instalments.