Vasárnap
Brian Eno Sparrowfall I-III (1978)
A tízéves Scarlett Johansson az 1995-ös Egy igaz ügy (Just Cause) című Arne Glimcher rendezte filmben.
(Daniel Etter fotója)
Kis könyvében Jean Ziegler leginkább a görögországi Leszbosz szigetén található – 2020 őszén leégett – Moria nevű menekülttáborban uralkodó embertelen körülményekről számol be. Ziegler azzal vádolja az Európai Uniót, hogy a menedékjogot semmibe véve az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex), az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO) és a görög partiőrség segédletével szándékosan és erőszakkal tartoztat fel és fordít vissza az Égei-tengerről érkező menekültszállító hajókat és csónakokat, valamint tart fenn elviselhetetlen állapotokat az Égei-tenger hotspotjain (Leszboszon, Kószon, Leroszon, Számoszon és Híoszon), azért, hogy elrettentse az üldözötteket attól, hogy Európa felé vegyék az irányt. Az elképzelés eszerint viszonylag egyszerű: ha a szírek, afgánok, irakiak, irániak stb. azért indulnak hozzánk, mert nálunk valamivel jobb életet remélnek, akkor gondoskodni kell róla, hogy ideérkezve szintén háborús körülmények között találják magukat, és akkor majd nem akarnak elindulni.
Bach Goldberg-változatok. Olvasom a kis bookletben, hogy miután — az akkor még húszas évei közepén járó — Lang Lang csembalón eljátszott Harnoncourtnak egy részt a műből, Harnoncourt azt mondta: „Nagyon jól játszol, de ez a zene nagyobb magányosság érzést igényel”.
*
Hey Jodie, don't let me down. Megnézem a Pénzes cápa (Money Monster) c. 2016-os filmet. A végefőcímből derült ki számomra, hogy a filmet Jodie Foster rendezte.
*
Sweezy & Keynes. A marxista Paul Sweezy írja 1964-ben: az Általános Elméletben Keynes nem adott semmilyen "logikus, konzisztens és meggyőző" magyarázatot arra vonatkozóan, hogy a tőkés gazdaságoknak immanens hajlamuk lenne a válságokra és a munkanélküliségre. Persze nem mintha Sweezy tagadná a dolgot, épp csak a stagnáló monopolkapitalizmusra vonatkozó saját elméletét hiányolja Keynesnél.
*
Hot dog. A hot dog evő verseny győztese, bizonyos Joey Chestnut, tíz perc alatt hetvenhat hot dogot evett meg. Elképzelem, ahogy a bíró a hetedik percnél odahívja a fószerhez a ringorvost, aki megkéri, hogy mindkét szemével kövesse az ujja mozgását, majd kis lámpával belevilágít a pupillájába. Végül engedi folytatni.
"A nemzetközi vízterületek — a nyílt óceánok — nem állnak senki tulajdonában; olyan közös kincset képeznek, ahol bárki halászhat kedve szerint. A gondot pedig éppen ez jelenti. Néhány ország dollármilliárdokat költ nyílt tengeri halászflották fenntartására; így tartják működésben ezeket a vállalkozásokat akkor is, ha a fogás már réges-régen nem elegendő ahhoz, hogy a befektetések megtérüljenek. Valójában tehát közpénzeket költenek arra, hogy teljesen kiürítsék az óceánokat."
Olvasom Orbán kormányfő beszédét. Azt mondja: „Az elmúlt harminc évben az Egyesült Államok több mint harminc százalékkal növelte katonai kiadásait, Kína kilencszeresére, vagyis kilencszáz százalékkal”. Ha valaminek az értéke duplájára emelkedik, akkor az száz százalékos növekedés; ha triplájára, akkor kétszáz százalékos. Ha a kilencszeresére emelkedik, akkor az nyolcszáz százalékos növekedés. Jobban oda kellene figyelni a számokra.
Lenin kedvenc képregénye. (Vagy ahogy Mészáros István fogalmazott a marxisták pöffeszkedő és tudálékosan semmitmondó stílusában: az imperializmus minőségileg épp legújabb történelmi szakaszában, a „globális hegemón imperializmusban” az Egyesült Államok a „nyomasztóan domináns erő”. (Aminek a „tőke strukturális válsága” a mélyben húzódó valódi oka, természetesen. De minek nem, ugye.)) Egy sarki kisboltban találtam rá.
Benjamin Britten Simple Symphony: Sentimental Saraband, Op.4 (1933)
English Chamber Orchestra/Benjamin Britten
Lenyűgöző interjúkötet Lámfalussy Sándorral. Az emberrel, aki kizárólag azért nem lett az Európai Központi Bank első elnöke, mert idős korára tekintettel nem vállalta a felkérést.
2008 őszén pénzügyi válság söpört végig Kelet-Európán. Hazánkat érte el elsőnek. Erről írtam egy kis cikket, ami a pénz beszél blogon olvasható. Köszönet a szerkesztőnek a közlésért. (A szöveg eredeti szerkesztésben itt.)
(Végére érek John Lukacs A huszadik század rövid története című könyvének. Egyéni szemléletű, lényeglátó, sziporkázó műre számítottam, de nem az. Konvencionális, száraz, elnagyolt és aránytalan. De legalább tényleg rövid. Miért gondolhatta azt Lukacs, hogy ezt neki meg kell írnia?)
Gyerekországban apa megengedte a gyerekeknek, hogy elmenjenek sörözni, és a gyerekek rögtön szaladtak is sörözni.
Olvasom, Mészáros Lőrinc lecserélte öregecskedő feleségét. Mondjuk, az új nő is lerágott csontnak tűnik.