Nordhaus és Romer kapták megosztva az idei közgazdasági Nobelt. Mindkettőjük olyan régi esélyes volt, hogy így együtt már szinte banális.

(Válság, Ron Paul, Tea Party, osztrák közgazdasági iskola. Egy kicsit úgy szól ez a cikk, mint a szerző saját „intellektuális ébredése”.)

(Rétvári Bence kis dolgozata. A legfőbb gond: a nyílt társadalom konkrétan Karl Raimund Poppernek, a 20. század egyik legkiválóbb tudományfilozófusának a koncepciója, következésképp nem lehet tetszőlegesen értelmezni. Nem lenne kedvem ellen, ha a politikai diskurzus olyan emelkedett volna, hogy politikusok meg államtitkárok értekeznének Popperről. Feltéve persze, hogy az szegről-végről adekvát. A dilettantizmus már kevésbé imponáló. Nem az a gond, hogy Rétvárinak szívfájdalma az elidegenülés, az atomizálódás, a véleménybuborék meg a többi, amiről értekezik, hanem hogy mindezeknek semmi közük a nyílt társadalomhoz.)

Bruce Springsteen The River (1980)

Nem részletezném Bernanke és Krugman új keletű vitáját a Nagy Recesszió okáról, inkább álljon itten egy-egy idézet mindkettőjüktől. Krugman: "Az igazán jelentős tényező az ingatlanpiaci buborék kipukkanása, aminek a bankválság egyfajta tünete volt. Miként a 2. ábra mutatja, az ingatlanpiaci összeomlás közvetlenül vezetett a lakóingatlan-beruházások drasztikus visszaeséshez, ami önmagában is elegendő egy mély recesszió előidézéséhez, a kilábalás pedig lassú és részleges volt". Ezzel szemben Bernanke: "Természetesen az ingatlanpiaci buborék kipukkanása volt az a szikra, ami a pánik tűzét eredetileg fellobbantotta. (...) Ám a kutatási eredményeim arra utalnak, hogy a pánik nélkül a foglalkoztatás, fogyasztás és kibocsátás visszaesés a Nagy Recesszió korai szakaszaiban sokkal kevésbé lett volna súlyos". (Bernanke posztja linkeli az idézett írásokat.)

Nem kívánnék döntőbírót játszani, mindössze egyetlen észrevétel. Míg Bernanke válság-narratívája kezdettől fogva változatlan, addig Krugmanről ugyanezt nem lehet elmondani. Krugman a The Return of Depression Economics and the Crisis of 2008 című könyvében még maga is az árnyékbank-pánik — hitelszűke — gazdasági recesszió értelmezésben mozog, és ami a dologban a legszebb, egyenesen azt állítja, hogy az ingatlanpiaci buborék kipukkanásának dacára az amerikai gazdaság kezdetben meglehetősen jól teljesített, és valójában a pénzügyi összeomlás fordította súlyos válságba azt, amiből máskülönben egy átlagos kis recesszió lett volna legfeljebb. Nem vicc: Krugman 2018-ban azt a válság-narratívát bírálja, amiről 2008 végén könyvet írt (pontosabban 1999-es korábbi könyvét dolgozta át). Aztán a 2012-es (idehaza is megjelent) End This Depression Now! című könyvében Krugman a válságnak már egy némiképp körvonalazatlan minskyánus-fisheriánus (pénzügyi instabilitási hipotézis-adósságdefláció) interpretációját fogalmazza meg. Mostanra meg, úgy tűnik, a Nagy Recesszió egy viszonylag szimpla ingatlanpiaci fellendülés-összeomlás történet lett Krugman számára. (Nota bene az ingatlanlufi történetnél még Bernanke narratívája is „minskyánusabb”. Amennyiben Minskynél az üzleti ciklusokat a beruházási volumen ingadozása okozza, a beruházási volumen ingadozását pedig a pénzügyi instabilitás, azt meg a várakozások bizonytalansága. És ha elfogadjuk Minsky állítását, mely szerint pénzügyi instabilitás-elmélete valójában a jól értett keynesi elmélet, akkor Bernanke még "keynesiánusabb" is Krugmannél.)

Egyszer Erich Honecker, az NDK vezére inspekciót tartott egy kereskedelmi kikötőben. Az első hajó parancsnokától megkérdezte:
- Hova mennek?
- Kubába.
- Mit visznek?
- Kerékpárokat.
- Mivel jönnek vissza?
- Cukornáddal.
A második hajó parancsnokától is megkérdezte:
- Hova mennek?
- Mozambikba.
- Mit visznek?
- Gumiabroncsokat.
- Mivel jönnek vissza?
- Banánnal.
A harmadik hajó parancsnokától is megkérdezte:
- Hova mennek?
- A Szovjetunióba.
- Mit visznek?
- Gyógyszereket.
- Mivel jönnek vissza?
- Vonattal, mint mindig.

forrás

A Nádas, a Lehman és a tornádó oldalszele. Király Júlia cikke az ÉS-ben.

*

Megjelenik idehaza Barry Eichengreen, Arnaud Mehl és Livia Chiţu 2017-es How Global Currencies Work című könyve. Mindenki írjon a jézuskának!

*

A héten jelentik be az idei Nobel-díjakat.

Veszprémy László Bernát szerint a nyílt társadalom nyitott határokat jelent, ami félreértés. Popper koncepciója a nyitott társadalomról a politikai szabadság angolszász hagyományába illeszkedik: az emberi tudás fallibilis természete a tökéletlenség politikájának konzervatív gondolatvilágába húzza Poppert (miként a szétszórt ismeretekből fakadó korlátozott egyéni tudás Hayeket). Ahogy Anthony Quinton írja: "Az emberek intellektuális tökéletlenségének belátása (...) a konzervatív gondolkodás megkülönbözetető vonása". Ha az ember tökéletlen, akkor tökéletes társadalom sem lehetséges. A nyitott társadalom koncepciójában a nyitottság a konzervatív politikai szkepticizmussal rokon intellektuális szembenállás az Oakeshott-féle politikai racionalizmussal (Hayeknél konstruktív racionalizmus), aminek legtartósabb következménye a szabadság iránti ellenszenv, és ellenséges érzelem mindazzal szemben, ami a szabadság légkörében természetes módon, decentralizáltan alakul ki. Csak a baloldali perfekcionizmus képtelen együtt élni a tudás fallibilis természetével, és azzal a bizonytalansággal, amit a végső elvek tisztázatlansága jelent — a nyitottsággal. Azzal a gondolattal, hogy a szabadság végső soron egy alap nélküli alap. Aki abszolút igazságokat akar, az a lelke mélyén fél a szabadságtól. Mindezen gondolatoktól Veszprémy végtelenül távol van; valahol Németh Szilárd és Németh Sándor között. Nála a nyílt társadalom = bevándorló ország = Soros-terv. "Hát el tetszik lenni tévedve lenni".

És egy Anne O. Krueger cikk napjainkból. Trump és a WTO.

A Századvég 2004/4. számában jelent meg magyarul Anne O. Krueger A járadékvadász társadalom politikai gazdaságtana c. 1974-es klasszikus tanulmánya. A szöveget kitettem ide.

Fölteszem Rahmanyinov III. (d-moll) zongoraversenyét, e hamisítatlan őszi zenét. Csak bámulok magam elé, miközben a vonósok mélyeket sóhajtoznak az Adagio tételben.

*

A médiában sűrűsödnek az újabb gazdasági válságról szóló írások. Nouriel Roubini, a köztudottan alarmist sztárközgazdász, bedobta a 2020-as évet. Amiről nekem a Szaúd-Arábiában épülő Dzsidda-torony jut az eszembe. Nemrég olvastam ui. Mark Thornton The Skyscraper Curse c. idei könyvét. A felhőkarcoló-átok értelmében: míg a világrekord magasságot döntő felhőkarcolók alapkőletétele világgazdasági konjunktúrák csúcsán történik, addig az épületek átadása már válságokban; a gazdasági válságok pedig akkor ütnek be, amikor a félkész épületek magassága átlépi a korábbi csúcsot. Például a jelenlegi legmagasabb felhőkarcoló a dubaji Kalifa-torony, aminek 2004. szeptemberében kezdődött az építése, az építkezés 2007. júliusában lépte át a korábbi magassági csúcsot (a Taipei 101 torony magasságát), és 2010. januárjában adták át az épületet. És valóban: a 2007-2008-as válság legkorábbi eseménye a Bear Stearns két befektetési alapjának 2007. július végi csődje. A legalább 1000 méter magasra tervezett Dzsidda-torony építése várhatóan 2021-ben fejeződik be, és nem kizárt, hogy 2020-ra érje el a Kalifa-torony 828 méteres magasságát. (Thornton természetesen nem azt állítja, hogy a rekordmagas felhőkarcolók építése lenne a gazdasági válságok oka. Jóllehet a „felhőkarcoló-index” történetileg megbízható indikátora a válságnak, nincs közvetlen összefüggés. A rekordmagas felhőkarcolók pusztán szimptómái a világgazdaság pénzbőségének, amit a jegybankok laza monetáris politikája okoz, vélekedik Thornton, aki az osztrák iskola cikluselméletével magyarázza a felhőkarcoló-átok jelenséget. Mindenesetre szellemes.)

*

Mennél elnyomottabb egy ember, annál állatiasabb az, ahogyan szórakozik.

Cikkében Skidelsky — túl azon, hogy hozza szokásos formáját — megajándékoz bennünket az “Orbánomics” kifejezéssel, aminek tartalmát ugyan nem fejti ki, de annyit azért megtudhatunk róla, hogy „stabil keynesiánus alapon áll”, tehát jó. Vajon Pogátsa Zoltán mit szól ehhez? Kieg.: meglehet, az “orbánomics” kifejezés csak nekem új.

Úgy hangzik, mintha a Bach 333 lenne az első Bach-összkiadás. Az elsőt 2000-ben, Bach halálának 250. évfordulóján, adta ki a Teldec Bach 2000 címmel.

Négy dal a Stone Temple Pilots 2018-as albumáról.

Bernanke interjú.

A Patriot Act elfogadását heves vita követte az Egyesült Államokban: a nemzetbiztonság vagy az alkotmány fontosabb? Cory Doctorow 2008-as Kis testvér című ifjúsági („young adult”) regénye e vitát viszi színre egy terrortámadást követő hekker-lázadás formájában, ahol utóbbit egy 17 éves kamasz fiú vezeti. A 13. fejezetben a vita közvetlenül is megjelenik egy iskolai tanóra keretében. A kis szópárbajban hősünk, Marcus ekként fogalmazza meg a regény üzenetét: „Az alkotmányos jogok feltétel nélkül érvényesek. (…) Úgy állítja be a dolgokat, mintha a Bill of Rights csupán opcionális volna. Az az Alkotmány, tehát nekünk feltétlenül követnünk kell”. (Elmész te az anyádba George Bush, tehette volna még hozzá, de nem tette). A Kis testvért amolyan anarchista regényként szokás ünnepelni. És tényleg: a műben Marcus vesz egy Emma Goldman posztert, hogy kiragassza az íróasztala fölé. A „Vámpírtalálkozó” nevű fantáziadús flashmobról viszont egy Rosa Luxemburg arcképével ékesített hosszujjú pólóban menekül el a 19. fejezetben. Nüanszokra nem adunk, fuck the system! Doctorow műve legfőképpen a hajnalig Xboxozó tinédzserek és számítógépes geekek világát mutatja be, ahol kötelező elem a Ramones, a cyberpunk, Ursula Le Guin, a chilis pizza meg a rebellis attitűd. A regény irodalmi erényeiről beszélni költői túlzás lenne. „Ne bízz senkiben, aki elmúlt 25!”, szól a lázadó kamaszok jelszava a műben. Jóllehet a téma fontos, a Kis testvért se olvassuk 25 felett.

A renminbi, mint a világgazdaság kulcsvalutája? címmel cikk olvasható tőlem a Kapitalizmus blogon.

Köszönet a blog szerkesztőjének a közlésért.

Tavaly ősszel rövid posztban ajánlottam Robert Skidelsky Keynes: The Return of the Master c. könyvét. Kivált a könyv második része hasznos, írtam. Pár hónapja itthon is megjelent (tkp. az MNB kiadásában).

A Lehman Brothers bukása és a Tinder, Harold James cikke. (Nota bene James azt írja, a 2008-as válság aláásta az USA gazdaságába és a dollárba vetett bizalmat. Ehhez: 2008 utolsó negyedévében, vagyis a Lehman bukását követően, nettó 500 milliárd dollár tőke áramlott az amerikai államkötvénypiacra, ami több, mint háromszorosa volt az első nyolc hónap nettó tőkebeáramlásának. Rendkívüli dolog történt. Szemben a szokásos forgatókönyvvel, a pénz nem kimenekült a válság sújtotta országból, hanem bemenekült. A dollár nem összeomlott, hanem erősödött; az amerikai államkötvény-hozamok nem megugrottak, hanem estek. Válságban ui. a befektetők, Kanadától Japánig szerte a nagyvilágban, hirtelen mind biztonságosnak tekintett eszközöket keresnek, de ekkora keresletet csak az amerikai államkötvények képesek kielégíteni. Ha válság van, a pénz az USA-ba menekül — akkor is, ha a válság centruma az USA. Az amerikai állampapírok jelentik a legfőbb "menedéket", ha beüt a ménkű, illetve nincs is nagyon másban bízni. Valójában mennél nagyobb a baj, a befektetők annál inkább bíznak a dollárban és az amerikai adósságban. Még direktebb példa. Pár évvel később, 2011-ben, a nemzetközi befektetők izgatottan figyelték a republikánusok és a demokraták közötti adósságplafon vitát, és amikor augusztus elején az S&P leminősítette AA+-ra az amerikai államadósságot, az amerikai államkötvény-hozamok csökkenni kezdtek! (Eswar Prasad The Dollar Trap c. könyve alaposan körbejárja a témát.))

Erik Truffaz & Goo Siegfried - Revisité (2001)

George Segal Étterem ablak (1967)

Kitöltöttem az Új Egyenlőség politikai tesztjét. Az eredmény. Plusz Pogátsa-interjú.

Kezemben a Kommentár folyóirat megújult formátumú legfrissebb száma. A borító belső oldalán a lap szerzői között egyetlen nőként Kepe Nóra közgazdász szerepel (nem számítva Schmidt Máriát, akivel Békés Márton készített interjút). Mindazonáltal Kepe Nórától nincs írás a lapban (hacsak nem a Türelem és elszántság címet viselő rövid bevezető szöveg szerzője, amelynél nincs név feltüntetve, de ezt erősen kétlem).