hocinesze
A nap idézete
De bármily furcsa, mire megszilárdult a privacy védelme, mintha már senki sem mutatna rá igényt. (…) Az átlagember nem vágyik privacy-ra. (…) A privacy őrei hiába igyekeznek megakadályozni, hogy az így vagy úgy megszerzett személyes adatokat bárki illetéktelenül továbbadja, az átlagember úton-útfélen rátukmálja őket valakire (…) [E]llentétben a letűnt századokkal, amikor is a ruháknak az volt a dolga, hogy leplezze a test (csupán meghitt társ számára tartogatott) formáit, ő (az átlagember) mindennek a tetejébe csak olyan ruhadarabokat visel, amelyek látni engedik a köldökét, a tomporhajlatát, anyuci aranyláncát a bozontos mellkasát, a herezacskó-domborulatát, a mellbimbóját, nemsokára a klitoriszát is. Következésképpen a privacy-t egy-egy országban megvédeni hivatott intézmények tulajdonképpeni feladata nem az lesz, hogy megadja ezt a védelmet mindazoknak (a társadalom egészéhez képest keveseknek), akik igénylik, hanem az, hogy visszaszerezze a becsületét azok szemében, akik nagy lelkesen lemondtak róla.
Umberto Eco Nevelni a privacy-ra (1998) In
Kornai & Nyílt Társadalom díj
Idén Kornai János közgazdász professzor kapta a CEU Nyílt Társadalom díját. Kornai beszéde a díj átvételekor.
Christopher Nolan (r.) Dunkirk
Isszák szemeim Nolan gyönyörű képeit. Látványorgia, ahogy Puzsér Róbert fogalmaz kritikájában, és valóban az. (Igaz, Puzsér elmarasztalón használja e kifejezést, mert történelmi esszét várt film helyett. Tanulságos mesét. Narratívát, ahogy mondja. Amiről nekem Susan Sontag Az interpretáció ellen c. 1964-es esszéjének zárómondata jut eszembe: Hermeneutika helyett a művészet érzékiségére van szükségünk. Egy filmben a képek beszélnek. És Nolan képei éppen eleget mondanak.)
Kis színes 2.
Még mindig Rickards kis könyve. Egy helyütt az áll: a FED „bármi áron” hajlandó megszabadulni a defláció fenyegető rémétől. Rickards a whatever it takes kifejezést zárójelben használja, és megjegyzi, Mario Draghi szavaival élve. Miért érdekes? Nemrég olvastam Rickards egy korábbi könyvét, a Currency Warst. Ebben a műben Rickards leírja a dollár összeomlásának egy fiktív forgatókönyvét, amiben a jegybankok „bármi áron” megmentik a dollárt. A Currency Wars 2011-es mű, és igazi bestseller volt.
Kis színes
Elkezdtem olvasni James Rickards The New Case for Gold c. kis könyvét. A második fejezetben az SDR kapcsán példaképpen (váratlanul és hajánál fogva) szóba kerül a 2002-2010 közötti hazai lakossági deviza(alapú)-eladósodás.
(Puzsér & bitcoin)
(Puzsér Róbert cikke a bitcoinról. Azt írja: „[A] bitcoin nem egyéb, mint a 2008-ban kipukkadt pénzügyi lufira válaszoló pénzügyi lufi. Mindenki nagyot és még nagyobbat akar kaszálni – a működés egy piramisjátékra emlékeztet”. Rákeresek a bitcoin és Ponzi scheme szavakra — a Google keresője megközelítőleg 1,8 millió darab találatot jelez. De van jobb! A közgazdasági Nobel-díjas Robert J. Shiller szerint a spekulációs buborékok valójában „természetes úton bekövetkező piramisjátékok”. (Röviden: egy buborék addig növekszik, amíg akadnak balekok, akik még beszállnak, és kipukkad, amikor elfogynak a balekok.))
(Chomsky-film)
(A könyvhétre jelent meg Rekviem az amerikai álomért c. Chomsky-filmből készült kis könyv. A filmet meg lehet nézni a YouTubeon. Mindenről szó esik benne, ami Puzsérnak ingere — a szabályozó foglyul ejtésétől a reklámiparon át a vállalati kampányfinanszírozásig. Röviden: az Egyesült Államokban plutokrácia van, nem demokrácia. Egyébként a kis könyv hajszálra ugyanaz, mint ami a filmben elhangzik (plusz szemelvények). A társadalmi igazságosság harcosainak kötelező. (Nota bene Chomsky helyenként mond jókat. Pl. az Amerika-ellenességről vagy a cégek kimentéséről.))
Égetés
Bradbury Fahrenheit 451 című klasszikus regényének új filmadaptációjában Stiglitz A globalizáció és visszásságai könyvét is elégetik.
(Roubini, Olaszország, euró)
(Roubini cikke. Hogyan is mondja a nóta? You can check out any time you like, but you can never leave.)
Chips
Mark Felt, azaz Mélytorok története. A nagyszerű Liam Neeson játékában.
*
Cikkében Gazdag László azt írja, a hazai közgazdászok nem ismerik sem Schultz humántőke-elméletét, sem Friedman monetarizmusát, sem Jánossy trendelméletét. Gazdag sűrűn ad hangot e véleményének. Egyszer nekem is előadta: a gazdaság megértéséhez valójában elég három könyvet elolvasni. Nevezetesen Schultz Beruházás az emberi tőkébe c. kötetét, Friedman Infláció, munkanélküliség, monetarizmus c. kötetét (ami egy idehaza megjelent válogatás kötet), valamint Jánossy A gazdasági fejlődés trendvonaláról c. kötetét. Aztán rá kellett jönnöm, hogy Gazdag valóban nem is olvasott többet e három könyvnél.
*
Copland azt írja, a hangverseny-repertoár standardizálódása egyfajta „áruházi pszichológia” eredménye. Vagyis a lehető legnagyobb számú fogyasztót kell elérni. Következmény: „zenei szervezeteink a múlt mesterműveit őrző múzeumokká alakulnak”.
(Harari)
(Tegnap arról értesülök a Vincent blogról, hogy újabban Yuval Noah Harari Sapiens c. könyve Orbán kormányfő kedvence. Ma egy Kopátsy Sándorral készült interjúban találkozom Harari könyvével. Gyanítom, Matolcsy Györgynek mindmáig Kopátsy a legfőbb szellemi mentora, ergo még az sem kizárt, hogy a Harari kötet így került Orbán Viktor kezébe. Ami persze merőben találgatás, kósza gondolat.)
Rodrik interjú
Jött Rodrik átvenni a Neumann-díját, és interjút adott az Indexnek. Úgy állunk, kérem szépen, hogy a neoliberalizmus a mainstream közgazdaságtan perverziója.
(Aki ismerte a végtelent)
(Meglehet, a matematikában már 2318-at írnánk, ha Srínivásza Rámánudzsan, az indiai zseni nem hal meg 32 évesen. Matt Brown 2015-ös filmje.)
Rodrik & Neumann-díj
Dani Rodrik kapta idén a Rajk Szakkollégium Neumann-díját. Egy korábbi írásom az euróstandardról és a Rodrik-féle politikai trilemmáról (ami a Mundell-trilemma egyfajta általánosítása plusz a John Ruggie-féle "beágyazott liberalizmus" kompromisszumai a Bretton Woods-i rendszerben).
Galbraith & Friedman & Chile
Galbraith 1978-as beszélgetőkönyve Nicole Salinger újságíróval. Előkerül Friedman és Chile.
Nicole: Emellett [Friedman] tanácsot adott a chilei kormánynak is...
JKG: Sokat kritizálták [Friedmant] amiatt, hogy ha csak pár napig is, de oda süllyedt, hogy tanácsot adjon a chilei kormánynak, azaz a chilei diktatúrának. A magam részéről ebben az ügyben megvédeném őt. Azt hiszem, nem férhet kétség Friedman professzor személyes elkötelezettségéhez a polgári szabadságjogok iránt. És én, mint olyasvalaki, aki azt szeretné, hogy a chilei diktatúra véget érjen, azt hiszem, ennek eléréséhez nincs megfelelőbb mód, mint követni Friedman professzor tanácsait. Az embernek egészében kell néznie ezeket a dolgokat.
Persze Galbraith válasza cinikusan kétértelmű (mármint: Friedman úgy vet véget a diktatúrának, hogy a tanácsaival tönkre vágja Chilét).
(...)
(Diego Espinosa tanulmánya 2007-2008-as válságról, avagy az előretekintő iránymutatás veszélyei.)