Ady megmondja. Nem a svéd Svenska Dagbladetben. (Nota bene Ady alig múlt 24, amikora a cikk megjelent. Ma jogosult lenne a 25 év alatti fiatalok SZJA-kedvezményére meg kamatmentes munkáshitelre.)
*
A Toy Dolls punkzenekar 1993-as Absurd-Ditties albumát hallgatom. Épp a My Wife's a Psychopath című épületes nóta szól.
Szóba se jöhet Skandinávia, csak a jó meleg Afrika. Esetleg Tádzsikisztán. Avagy a kleptokrácia diszkrét bája.
Tegnap írtam. Donald Trump a Davosi Világgazdasági Fórumon tartott beszédében közölte, kérni fogja Szaúd-Arábiát és a többi OPEC országot, hogy csökkentsék az olaj árát. Trump nem rejtette véka alá, hogy az olajár csökkentésének célja Oroszország gyengítése volna, hiszen köztudomású, hogy az orosz állami bevételek fele-harmada olaj és földgáz értékesítéséből származik. Nincs ebben az elképzelésben semmi új. Nem sokkal a Krím-félsziget orosz elfoglalását követően, 2014 márciusában Soros György ugyanezzel az elképzeléssel állt elő. Mondhatni, Trump a Soros-tervet vette elő. (Persze nem teljesen. Soros 2014-ben az amerikai stratégiai olajkészletek felszabadításával kívánta letörni az olaj árát. Trump az OPEC országokkal kívánja megfizettetni a tervét.)
*
Valamikor láttam Russell Mulcahy Hegylakó (Highlander) című ’86-os filmjét Christopher Lamberttel és Sean Connery-vel. És kedvem támad újra nézni. A filmben elhangzó Queen dalok zseniálisak. A Heather szerepét alakító fiatal Beatie Edney pazar látvány. Gyors kérdés a Copilot-hoz. Christopher Lambert Diadora Borg Elite csukát visel a filmben.
*
Az idei Lámfalussy-konferencián Matolcsy György értekezett kicsit a jegybanki függetlenségről. Matolcsyt követően Christine Lagarde, a Lámfalussy-díj idei kitüntettje, rövid előadásában szintén a jegybanki függetlenségről beszélt. Az előadás leiratából látszik, hogy Lagarde asszony hivatkozik Lámfalussy egy 1997-es beszédére. Ebben a Lámfalussy beszédben hangzott el: a jegybanki függetlenség haszna, hogy általa „a központi bankok középtávú célokat tűzhetnek ki, és nem térítik el őket rövid távú politikai indítékok, és ez a megközelítés előnyös a monetáris politika hitelessége, átláthatósága és hatékonysága szempontjából”. (Kieg. Néhány napja Donald Trump a Davosi Világgazdasági Fórumon tartott beszédében közölte: kérni fogja Szaúd-Arábiát és az OPEC-országokat, hogy csökkentsék az olajárat, egyúttal követelni fogja a kamatlábak azonnali csökkentését is, mert a kamatlábaknak csökkeniük kell, és nem csak az USA-ban, hanem a világon mindenütt, éppen ezért a világnak követnie kell az USA-t.)
A Scruton-zoknik után egy Scruton-kötettel lettem gazdagabb, ami az Árral szemben címet viseli, és az öt éve elhunyt konzervatív gondolkodó publicisztikáiból válogat, valamint néhányat a korábban nem közölt írásaiból. Az eredetileg 2022-es kötet nemrég jelent meg idehaza a NER-közeli MCC Press — rendkívül kellemes kivitelű — kiadásában. Számomra ez egy szerethető könyv. A „Margaret Thatcher jelentősége”, a „Bárcsak Chomsky megmaradt volna a szintaxisnál” vagy a „Freud és a csalás” című cikkek egészen kedvemre valók, miként az „Amit Trump nem ért a konzervativizmusból” címet viselő írás is, ami eredetileg 2018-ban jelent meg a The New York Times-ban. Utóbbi cikkében Scruton a közgazdaságtan klasszikus művét, Adam Smithtől az 1776-os A nemzetek gazdagságát, a konzervativizmus meghatározó művének nevezi, és elítéli Trump protekcionista politikáját, ami „a háború utáni Európa szocialista kormányainak gyakorlatára emlékeztet”. Úgy vélem, a Scruton-kötet kiváló ajándékkönyv, amivel mind NER-es, mind NER-ellenes ismerőseinkből megrökönyödést válthatunk ki, és amivel teljességgel hűen lehetünk Scruton szelleméhez.
Érkezett néhány szépség, ám úgy tűnik, a Rothbard könyvnél nem figyeltem kellőképp. Egy ún. "large print edition" kiadást rendeltem, ami alig 21,5 cm x 28,0 cm. Praktikusnak ígérkezik, túl azon, hogy szerfelett tetszetős is.
Úgy tűnik, ősszel jelenik meg Stephanie Kelton új könyve The Inflation Myth címmel. Érdeklődve várom, jóllehet, van némi sejtésem Kelton mondandójáról, de ki tudja. Nota bene valamikor nyár környékén jelenik meg Tim Congdon új könyve Money and Inflation at the Time of Covid címmel. Congdon úrnak köszönhetően annak a könyvnek néhány fejezetét volt szerencsém előzetesen olvasni, ezért jobban ismerem a konklúzióját: az infláció mindig és mindenhol monetáris jelenség.
A fáradtságtól kis híján elalszom a koncerten. A Mendelssohn hegedűverseny alatt percekig lebegek csukott szemmel álom és ébrenlét között, valamiféle mágikus állapotban.
Régi krónikákban a király lefejeztette fivérét (sokszor asszonyát, kicsinyeit is felaprítatta), ám ha mégis élve hagyta, minimum a szemeit kitolatta, kiheréltette, fülébe forró ólmot öntetett, majd tömlöc mélyére vetette. Fivér, kérem szépen, szabadon nem maradhatott: a végén még idegen seregek élén felbukkanva követelte volna magának a trónt. Az meg ugye, tudjuk, macerás. Ez a Vilmos meg újra haverkodna a Harry-vel. Hát királyság ez még?
Roger Scruton úgy vélte, konzervatívnak lenni inkább hajlam, mintsem filozofikus megfontolás kérdése. Talán ezért árul a Scruton kávézó webshopja zoknikat is. Vettem belőlük néhányat. Nem tudom, mennyire kelendők ezek a zoknik, de felvillanyoz a lehetőség, hogy a földkerekség egyetlen embere legyek, aki Scruton-zoknikat hord.
*
Bayer Zsolt rendre hangot ad azon keserűségének, hogy a szovjet rabiga alóli szabadulásunkkor nem ilyen Nyugatot akartunk, nem ilyen Európát. „Normális” Európát akartunk, ahol Maria Callas és Alain Delon a sztárok, Catherine Deneuve a szexszimbólum, a Toto Rosanna dala a sláger, a németek nyerik a foci eb-t, John McEnroe Wimbledont, Helmut Kohl-ok és Mitterrand-ok csinálják a nagypolitikát, az emberek néha talán összesúgnak, hogy Bernstein vagy a Ferencsik olyanok, a fiatalok egyfolytában a Pink Floyd új albumát várják, a fiúk Nastassja Kinskibe szerelmesek, a lányok Terence Hillbe, az utcán pedig mindenkinek fehér a bőre. Gondolom, Bayer esetében van ebben némi nosztalgia, talán nem is olyan kevés. Ifjúságom zászlói úszva, lassan… És bevallom, nekem sokszor a Népszava idézi meg ezt a világot, a tegnap világát. Amikor Hegyi Iván Domenico Modugno slágerekről értekezik meg az 1982-es foci vb-ről, ahol Paolo Rossi mesterhármast lőtt a brazilok ellen; amikor Charles Gati a cikkeiben Trumanról, Nasszer-ről, Kissinger-ről ír; vagy a tegnapi szám, amiben Papp Sándor Zsigmond a Hegylakó-filmről és a borotválkozásról ír, vagy az interjú, amiben Bonta Miklós a „növekedés határairól” kérdezi Pogátsa Zoltánt, amiről most ez az egész felvetődik bennem. Azt hiszem, Bayernek valójában a ’80-as évek polgári-liberális Nyugat-Európája hiányzik.
*
Trump-Putyin találkozó Budapesten? 1994-ben Clinton és Jelcin Budapesten találkoztak Leonyid Kravcsuk akkori ukrán elnökkel, hogy biztonsági garanciát vállaljanak Ukrajna területi integritására. Meglehet, az oroszok gúnynak szánták a felvetést.
Új szerzemény. Hat kései Haydn zongoraszonáta Glenn Goulddal. Nem is emlékszem, mikor hallgattam utoljára bármit Haydntől.
1991-es Top Gun-paródia, a Nagy durranás (Hot Shots!). Az egyik jelenetben a Charlie Sheen által alakított pilótára bevetés közben rátör a pánikroham: az idősebb Bush hangját hallja, ahogy az 1988-as választási kampányban azt mondja, „Olvassanak a számról, nem lesznek új adók” (Read my lips: no new taxes). 1990-ben Bush megemelte az adókat.
*
A baloldali anarchista, Murray Bookchin meglátása szerint mind a marxista, mind az anarchista ideológia akkor alakultak ki, amikor az ipari társadalmak gyerekcipőben jártak. 1917-ben Lenin, Trockij, Luxemburg — meg a többi szocialista — tévesen azt képzelték, hogy a kapitalizmus „hanyatlik”, miközben az még a zenitjén sem volt túl. A korabeli gyáripar, miként Bookchin fogalmaz, egy „kézműves-paraszti társadalmi mátrixba tagozódott”, miközben az uralkodó elitrétegek „gyakran rokoni kapcsolatok alapján szerveződtek, inkább feudalisták voltak, mint burzsoák, és a már letűnőben lévő korszak járadékosi és katonai értékeit vallották magukénak”. A kapitalizmus legkorábban 1945 után lépett az „érett” szakaszába, ha egyáltalán. Lenin és Trockij el sem tudták volna képzelni azt a fajta kapitalista tömegtermelést, ami a második világháborút követően vette kezdetét. Az 1917 és 1939 közötti forradalmi időszak az ancien régime válságának volt tünete. Bookchin szerint az 1930-as évek gazdasági megrázkódtatását nem a kapitalizmus hanyatlása okozta, hanem a feudalizmusé. A nyugati országok csak a második világháborút követően váltak valóban polgári társadalmakká, és a kapitalizmus onnantól számít csak valóban domináns termelési módnak. És ahogy Marx megállapította, egy társadalmi alakulat nem tűnik el mindaddig, amíg nem fejlődtek ki mindazon termelőerők, melyek potenciálisan benne szunnyadnak. Bookchin emlékeztet: évszázadokról van szó.
Nézem a Littler-Van Gerwen dartsvilágbajnoki döntőt. Van Gerwen-nek szurkolok, de Littler-re tippelek. Update. A fiú ezt már megnyerte.
Jimmy Carter októberben töltötte be a 100-at. Legutóbb azzal került hírekbe, hogy Kamala Harris alelnököt támogatta az elnökválasztáson. Carter Teljes élet: Visszatekintés 90 évesen című 2015-ös önéletrajzát olvasom. Carter még szavazott Harry Trumanra, 1948-ban. Miként memoárjából kiderül, tiszttársai a haditengerészetnél mind a republikánus Thomas Dewey-ra szavaztak, és Truman győzelme után senki nem akart szóba állni vele. Carter akkoriban a Pomfret nevű tengeralattjárón szolgált. 1949-ben a kínai Csingtao városban állomásoztak, és Carter még látta a közeli hegyoldalakról Mao Ce-tung kommunista csapatainak világító tábortüzeit. Ekkor már nős volt, egy kisfiú apja. Megszédülök a gondolattól, hogy ez az ember még köztünk jár. Ezt teszi 100 év.
*
Ruchir Sharma könyvéről. David Gordon rövid értékelése.
*
Soha korábban nem hallottam Valentin Szilvesztrov ukrán zeneszerzőről. Elindítom a Forgotten Word I Wished to Say lemezt. Ez nem is 100 év, inkább 200.
*
Megnézem a Maestro-t. Ami azt illeti, nehezen tudnék Bradley Coopernél és Carey Mulligannél két ellenszenvesebb színészt mondani, ami erősen rontja az élményt.
2017-es Úton hazafelé című könyvében David Goodhart azt írja, a kelet-közép-európai országokban „nincs széles körben elterjedt Akárhol-hatás, és nagyon alacsony a bevándorlás”. Goodhart szerint a visegrádi országok elitjei eleve nacionalistábbak, mint a nyugat-európai elitek, ezért nincs akkora különbség elit és tömeg között. Következésképp, az „Akárholok-Valaholok” goodhart-i megkülönböztetése nálunk talán annyira nem is alkalmazható.
Győzelmet hozott Trumpnak az infláció, amit maga okozott. Vélekedik Tim Congdon.
Gyerekként jártam először a pécsi Vasarely Múzeumban. Azóta csodálom a mester alkotásait.
Tegnap reggel nem sejtettem, hogy estére Carter haláláról olvashatok. Szomorú véletlen.