Fejérvári Zoltán zongoraestje a Richterben (2026/01/15)

Joan Robinson 1955-ös Marx, Marshall and Keynes című esszéjében arról értekezik, hogy a közgazdaságtan soha nem lehet „tiszta”, azaz politikamentes tudomány. Minden gazdaságelmélet szükségképpen politikai állásfoglalás, amennyiben elkerülhetetlenül valamilyen gazdaságpolitikát implikál. A „tiszta közgazdaságtanra” való hivatkozás merőben retorikai menekülőút — a közgazdaságtan mindig politikai gazdaságtan. Robinson szerint ugyanakkor nem lehet egy gazdaságelméletet annak merőben politikai implikációi okán elfogadni vagy elutasítani. Ostobaság pl. a keynesi gazdaságelméletet elutasítani azért, mert a keynesi politikát elutasítjuk; éppen ennyire ostobaság ragaszkodni a keynesi elmélethez azért, mert ragaszkodunk a keynesi politikához. A gazdaságelméletek hipotézisek, melyeket rendre ütköztetni szükséges a valósággal, és ennek megfelelően értékelni azokat.

Däniken odaát van.

*

1986

Alan Bennett-től A királynő olvas egy elbűvölően ártatlan kisregény az olvasás beláthatatlan következményeiről.

Katt!

2009-es interjúkötet Heller Ágnessel. Heller egy helyütt felhozza Hannah Arendt levelezését. Arendt többek között levelezett Karl Jaspersszel, Martin Heideggerrel és Mary nevű barátnőjével. Heller tanúsága szerint Arendt a leveleiben imponálni akart mind Jaspersnek, mind Heideggernek. A levelekben Jaspers amolyan apafigura, Arendt pedig apuci kicsi lányaként szeretne bizonyítani. Heidegger viszont a férfi, akinek Arendt a nagyon okos nőt adja. Mary barátnőjének viszont csacsog és pletykál mint egy liba (ez utóbbi Heller minősítése). Röviden, Arendt hol apuci kicsi lánya, hol a nagyon okos nő, hol meg egy fruska. A leveleket Heller példának szánja: az embernek többféle arca lehet, függően attól, hogy épp kivel áll szemben.

Guy Nattiv 2023-as Golda filmje. Az 1973-as Jom Kippuri háború három hetének krónikája Golda Meir (Helen Mirren) nézőpontjából. Meir ismerten láncdohányos volt, amit a film következetesen beépíti a karakterábrázolásba. Mirren minden jelenetben cigarettázik, úgy hússzor gyújthat rá, olykor a leégő szál parazsával gyújtva meg a következőt. A dohányzás egyúttal dramaturgiai eszköz: a remegő kézzel meggyújtott cigaretta, a füsttel együtt kifújt sóhaj mind a folyamatos döntéskényszert, a stresszt, a Meirre nehezedő felelősség terhét hivatott megjeleníteni. Mindezek dacára roppant idegesítő.

Kicsit aggódom, ha nyer a Tisza, visznek Venezuelába meghalni. Fényes nappal, az utcáról hurcolnak majd el. A fejemre zsákot húznak, furgonba tuszkolnak.

*

Megnéztem Ridley Scott 2023-as Napóleon filmjét. Az austerlitzi csata rendkívül látványos. Napóleon szó szerint jégre vitte az orosz–osztrák csapatokat.

*

Komoly.

Újév napja, Beethoven. Babonák napja, csütörtök. Meghallgatom a VI. („Pastorale”) szimfóniát Karajannal és Berlini Filharmonikusokkal.

*

Magyar Péter újévi beszédét is meghallgatom. Orbán Viktor ezt nem teszi ki az ablakba meg jól helyretette a Mandiner KGB-s kreténjeit. Zelenszkij csak erre várt.

*

Olvasom az éves horoszkópom. A Szűz jegyben születettek részére 2026-ra az angyali üzenet: „Árulónk a kétség, attól foszt meg, amit könnyedén elérnénk, ha volna merszünk”. Ami egyébként Shakespeare Szeget szeggel című vígjátékából van. Jó tanács, kivált a hozzám hasonló kishitűeknek. Bár állítólag nagy önbizalommal lépek be az évbe.

*

Kimeredek a földből.

„Egyik tulajdonsága, amely miatt a letűnt korhoz szokott tanácsadói még mindig dühöngenek magukban, noha hangosan kellene ünnepelniük, az, hogy Trump egyáltalán nem olvas. Sem a múzeumokba való könyveket, sem az ugyanoda való újságokat. (…) Tanácsadóit felettébb bosszantja, miközben inkább örülniük kellene neki, hogy Trump még egy egy- vagy féloldalas összefoglalót sem hajlandó elolvasni (…) Trump egyetlen pillantást sem vet ezekre a jegyzetekre. Mindegy, hogy egyoldalas, féloldalas, vagy csak egyetlen sor. (…) Ami meglehetős kihívások elé állít mindenkit, aki bármiféle strukturált ismeretanyagot próbálna neki átadni”.

Robert Altman (r.) Visszaszámlálás (Countdown) (1967)

Rákász Gergely orgonakoncertje az Evangélikus Öregtemplomban.

A Nobel-díjas dél-koreai író, Han Kang regénye az 1980 májusában Kvangdzsu városban kitört diáklázadásról, amit a dél-koreai hadsereg brutális kegyetlenséggel vert le. Hivatalos adatok szerint 600 középiskolást és egyetemistát gyilkoltak meg a diktátor Cson Duhvan tábornok parancsára. Miként Kiss Marcell fordító írja a kötet utószavában: "Amikor (...) a demokratizálódó Koreában újra nyíltan beszélni lehetett Kvangdzsuról, a szűkebb értelemben vett érintetteket leszámítva a történtek szinte senkit sem érdekeltek már: az immáron gazdasági jólétben élő koreaiak nem akartak szembenézni azzal, milyen árat fizettek a korábbi generációk a nyugati életszínvonalért".   

Fazekas Gergely Négynegyed kötetének írásait amolyan zenei szórakoztatóirodalomnak nevezném. Én legalábbis remekül szórakoztam rajtuk. Viszont hiába kerestem a YouTube-on Fejérvári Zoltán tavaly decemberi zeneakadémiai Bach-koncertjének felvételét.

Balog Alexandra zongorakoncertje a győri Zsinagógában.

Olvasom, hogy Bogányi Gergely sok megpróbáltatás és lelki viszontagság után mostanra eljutott oda, hogy kételyek és fenntartások nélkül belesimuljon a tökéletes isteni tervbe. Kissé pszichotikus.

Born to be wild.

*

Tegyük újra naggyá!

Amikor az állam jelöli ki a „győzteseket” és a „tehetségeket”, akkor Mészáros Lőrincek és Rákay Philipek emelkednek fel. Amikor viszont a szakmai és piaci verseny dönt, akkor Krasznahorkai László és Christ Miranda Anna.

*

Friedrich von Hayek szerint a liberális világlátás alapvető vonása az optimizmus. Az igazodás spontán erőibe vetett hit, ami lehetővé teszi, hogy az ember szorongás nélkül fogadja el a változásokat, még akkor is, ha senki sem tudja előre megmondani, pontosan miként fog megtörténni az alkalmazkodás valamely konkrét esetben. A liberalizmus valóban egyfajta hiten alapul. Annak a hitén, hogy lesz megoldás a problémákra, még ha a dolog természetéből fakadóan az előre nem látható, mert az majd menet közben fog kikristályosodni. Egy liberális számára éppen ezért nincs szükség valamilyen állami nagy lökésre, ami majd elindítja a dolgokat a helyes irányba. A szabadság a nagy lökés. Az, hogy a konzervatívok hajlanak az állami bábáskodásra, ami majd terelgeti jófelé a dolgokat, valójában ugyanabból a félelemből táplálkozik, mint a szocialisták tervezési hajlama: nem hiszik el, hogy anélkül is születhetnek megoldások, hogy az ne valamilyen előzetes terv eredménye lenne; akkor érzik magukat biztonságban, ha valamiféle felsőbb értelem figyelemmel kíséri a változásokat, és terelgeti azokat. A konzervativizmus miközben hitet tesz a spontán, evolutív fejlődésben, azért még menetrendre vágyik.

Ma hangzik el Krasznahorkai Nobel-beszéde. Kertész stockholmi beszédét 2002-ben közvetítette a köztévé. A beszéddel egy időben az egyik kereskedelmi adón egy reality show ment, Lacit kiszavazták a házból. Kertész Imre Nobel-beszédét anno hatszáz-ezren nézték, Laci bukását közel két és fél millióan.

*

Fukuyama interjú a német Handelsblattban. Természetesen előkerül a történelem végének tézise. Fukuyamának a 2001. szeptember 11-i terrortámadást követően vetették először a szemére, hogy a történelem talán mégsem ért véget, azaz még tíz év sem telt el híres könyvének megjelenésétől. Fukuyama akkor, 2001. október 5-én, írt egy cikket a The Wall Street Journalba arról, hogy továbbra is a történelem végén járunk: a modernitás hatalmas tehervonatát nem olyan könnyű kisiklatni. El lehet nyomni népeket, be lehet csapni választókat, de a szellemet nem lehet visszazárni a palackba.

*

Bibó István örökösen idézett mondata szerint „demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni”. E nevezetes bibói mondat nem teljes mondat, hanem folytatódik; és a folytatásból megtudjuk, mitől nem félni. Nem félni „mindazoktól az imaginárius veszedelmektől, melyek azáltal válnak valódi veszedelmekké, hogy félünk tőlük”. Bibó úgy vélte, ebben a térségben — Kelet-Közép-Európa, illetve Kelet-Európa — azért gyengék a demokráciák, mert hiányzik a demokratikus mentalitás. Utóbbi pedig azért gyenge, mert a térségben élő kis népek úgy alakultak nemzetté, hogy a nemzethatárok és az államhatárok nem estek egybe, így e népek folyvást fenyegetve érezték magukat nemzeti létükben, és az állandó fenyegetettség-érzésből fakadó szorongás hisztérikussá tette e nemzetek politikai életét. A hisztérikus közélet és politika pedig, amikor a nemzet megmaradása úgymond az örökös tét, minden eltérőt fenyegetésnek érzékel, illetve minden fenyegetést irreálisan felnagyít. Ahogy Bibó mondja, fél a más nyelvűektől, a más véleményűektől, az ellenség ismeretlen gonosz szándékától, és a hasonló „imaginárius veszedelmektől”. Bibó mondása azt jelenti: demokrata az, aki erősíteni kívánja a demokratikus mentalitást. Azaz nem fél a képzelt veszedelemtől, nem ül fel a politikai hisztériának, nem víziónál állandó nemzethalált. Bibó szerint a fenyegetettség-érzésből fakadó politikai hisztéria az oka annak, hogy politikai féligazságok, zavaros politikai filozófiák, összeesküvés-elméletek és hasonlók uralják e térség közéleti-politikai érzelemvilágát, ami aztán nem engedi a demokratikus mentalitást megszilárdulni. Bibó szerint nem demokrata az, aki a fenyegetettség-érzés állandó szításával tömegindulatokat gerjeszt azért, hogy ezeket az indulatokat meglovagolva aztán zavaros világmagyarázatokat plántáljon az emberek lelkébe. A bibói tanulság, hogy az élet-halál harcként felfogott politikai küzdelem ellene dolgozik a demokratikus mentalitásnak: hiszterizált közélet és irracionális politika a következménye; az indulatok felelőtlen felkorbácsolása, a ressentiment felszítása az emberekben, ami aztán termékeny táptalajt nyújt a nonszensz politikai elgondolásoknak, illetve a vae victis mentalitásnak.