Mit jelent a történelem vége Fukuyamánál? Azt, hogy a világ nagy részén jelenleg nincs olyan egyetemességre törő ideológia, ami valódi versenytársa lehetne a liberális demokráciának, és nincs más egyetemes legitimációs elv, mint a népfelség.

Ami nem azt jelenti, hogy a liberális demokrácia mindenhol diadalmaskodott volna; az eszméje diadalmaskodott mindenhol — az emberek sehol a földtekén nem kívánnak diktatúrában és parancsgazdaságban élni. A történelem vége röviden: el tudunk képzelni olyan jövőt, ahol kisebb a szegénység, ahol kevesebb a betegség, ahol kevesebb a rasszizmus és intolerancia stb., de nem tudunk elképzelni olyan jövőt, ami nem demokratikus, és ami alapvetően nem piacgazdaság. A diktatúrában elő népek mindenhol liberális demokráciát akarnak; a liberális demokrácia az egyetlen legitimnek tekintett politikai rendszer szerte a glóbuszon. Minden egyéb történelmi mellék- vagy zsákutcának bizonyult.

Hegel szerint az 1806-os jénai csata után véget ért a történelem. Amivel Hegel nem azt kívánta állítani, hogy a liberális állam mindenhol diadalmaskodott volna, hanem azt, hogy a modern liberális állam alapját alkotó szabadság és egyenlőség elveit a legfejlettebb országokban felismerték és érvényesítették, és hogy ennek nincs alternatívája. A politikai szerveződésnek nincsenek a liberalizmusnál különb elvei, amennyiben a liberális demokrácia megszünteti a történelmet mozgató alapvető ellentmondást. Legalábbis Alexandre Kojève, a 20. századi jeles Hegel-interpretátor olvasatában, akinek a történelem végéről szóló tézisét Fukuyama átveszi.

Kojève értelmezésében a hegeli történelemfilozófia fókusza az úr-szolga harc: a történelem mozgatórugója az elnyomottak küzdelme az elismerésért. A modern liberális demokráciát megelőző államformák legitimitása egytől egyig az úr-szolga viszony valamilyen formáján alapult, ezért az elnyomottak elismerésért való küzdelme végül a történelem szemétdombjára juttatta. A liberális demokrácia annyiban szünteti meg a történelmet, amennyiben megteremti az egyetemes (kölcsönös) elismerés államát.

Kojève szerint a történelem 1806-ban véget ért. Persze 1806 óta számos véres háború és forradalom történt, de ezek az események tkp. a "perifériák felzárkózását" jelentették. A világ két részre oszlik: egy történelem utánira és egy olyanra, amelyben még nem ért véget a történelem. A diktatórikus és autoriter rezsimek pusztán történelmi késében vannak, és miközben felzárkóznak rendre betüremkednek a liberális demokráciák történelem utáni világába háborúikkal, népmozgásaikkal stb. A Kojève-tanítvány Fukuyama számára a történelem vége nem a világban zajló történések végét jelenti, hanem azok irányát. (...)