Egy régi-új bestsellerről

Road to Serfdom, TheHayek 1944-es kötete, a híres The Road to Serfdom a tegnapi napon 13 000 példányban kelt el. Pillanatnyilag az amazon.com bestsellere. És láss csodát, ez a mű magyarul is hozzáférhető! A magyar kiadás címe pediglen: Út a szolgasághoz. És akkor egy kis reflexió e cím okán. Az Út a szolgasághoz cím egy igen-igen erőteljes, szuggesztív cím. Csak éppen pontatlan. A Hayek mű címe ugyanis: Út a jobbágysorba. És ez most nem pusztán tudálékosság kíván lenni. Hayek nem véletlenül beszél jobbágyságról: a jobbágysors ui. nem egyszerűen csak szolgaság, hanem a szolgaság egy sajátos formája. Azt ui. Karl Marx is világosan látta, hogy a kapitalizmus felszabadítja az embert a feudalizmus korábbi személyi jellegű függőségi viszonyaiból, hogy aztán a polgári magántulajdon és a piac személytelen dologi hatalmának vesse alá. És Marx ezt a folyamatot bizony jelentős emancipatorikus folyamatnak tekintette: mert a személytelen függőség - még ha furcsán hangzik is - humánusabb, mint a közvetlen személyi függőség. Mert bár a piaci kényszerek igencsak masszív kényszerek, ámde mégsem olyan megalázóak, mint az ember közvetlen személyi függése egy feljebbvaló uraságtól. Az, ahogyan egy rabszolga vagy egy cseléd függ az urától, vagy ahogyan a jobbágy függ a földesúrtól. A piac meghagyja az egyént a maga szabadságában és méltóságában, még ha annak tényleges megélhetése végett többnyire alá is kell magát vetnie a piac személytelen törvényeinek, vagy legalábbis nem hagyhatja azokat figyelmen kívül. Mindazonáltal a piac uralma távolról sem egy személyi függőségen alapuló vazallus rend, ahol a jobbágy alattvalóknak le kell térdelniük kezet csókolni, ha akarnak valamit. Meg persze akkor is, ha nem. Marx és Hayek között tehát e tekintetben nincs valódi különbség. Marx mindazonáltal emancipálni akarta az egyént a piac személytelen erőinak hatalma alól is. És ez az, amiben Hayek már nem hisz. Miért? Mert kényszerek mindenkor lesznek. Mindenkinek minden vágya egyszerre nem teljesülhet, vagyis valami módon mindig korlátok közé lesz zárva az egyén. A feladatokat, az erőforrásokat és javakat mindenkor el kell osztani valahogyan. A világ ui. szűkös, tehát gazdálkodni mindenkor kell, a korlátok elkerülhetetlenek. A valódi kérdés tehát az, hogy micsoda jelölje ki az egyes egyének számára e korlátokat: a piac személytelen mechanizmusa vagy az osztó igazságosság homályos elvei szerint valamilyen feljebbvaló (vezér, párt, testület stb.), ami szükségszerűen diktátor, amennyiben diktál, azaz amennyiben diktátumszerűen közvetlenül dönt az emberek fölött azok helyzetéről valamiféle érdem (hűség, jó viselkedés stb.) vagy valamiféle kollektív cél (ötéves terv, vas és acél országa, nagyobb élettér stb.) alapján. Hayek szerint nem létezik egyéb alternatíva. Amikor a marxizmus az utasításos tervgazdaság és a központosított, hierarchikus és bürokratikus hatalom segédletével kívánja felszabadítani az egyént a piaci függőség személytelen mechanizmusai alól, akkor valójában csak visszaveti egy, a személyi függőségen alapuló vazallus világba. A marxizmus nem még egy lépést tesz előre, hanem szimplán egyet hátra. Mert a kommunista rendszerek feudális rendszerek, királyokkal, kiskirályokkal, vazallusokkal és hűbérurakkal, de leginkább persze szolga jobbágyokkal, ahol a személytelen formális mechanizmusok helyett a személyi függőség igazgat,- kijelölve mindenki helyét és javait. És ahol a magukat elszámolók nem adósok lesznek, hanem rabok, és ahol az ellenszegülők nem sikertelenek lesznek, hanem akasztott halottak. Így, Hayek szerint, amikor az emberek az individualizmus és a piacgazdaság helyett kollektivizmusra és valamilyen igazságosan osztó hatalomra (vezérre, pártra és testületekre) vágynak, akkor tulajdonképpen a személytelen kényszerek helyett visszavágynak a személyi függőségbe. Nem egyszerűen szolgák, hanem újra jobbágyok akarnak lenni, kézcsókra térdelő hűséges alattvalók.