[Az árak, a bérek és a kamatráták funkciója]

(Szemelvény Ludwig von Mises 1946-os The Trade Cycle and Credit Expansion: The Economic Consequences of Cheap Money című szövegéből)

A kamatráta piaci jelenség. A piac által meghatározott árak, bérek és kamatráták rendszere hivatott egy piacgazdaságban a vállalkozásokat mindazon tevékenységek felé irányítani, amelyek a fogyasztói igények legjobb és legolcsóbb kielégítését szolgálják. Egyfelől az eszközök ára, a bérek, és kamatráták, másfelől az értékesíteni kívánt fogyasztási javak várható ára játszik szerepet egy vállalkozó üzleti kalkulációjában. Az üzletemberek számára ezek a kalkulációk mutatják egy projekt jövedelmezőségét. És ha valamilyen kormányzati intervenció következtében egy vállalkozó üzleti kalkulációjához alapul vett piaci adatok hamisak és torzak, akkor az megtévesztő eredményre vezet: az illuzórikus számokon alapuló kalkuláció miatt a vállalkozó belefog egy olyan projekt megvalósításába, ami ellentétben van a fogyasztók legsürgetőbb igényeivel. És mihelyst a termék piacra kerül, fény derül a beruházás megalapozatlanságára, mert nem lehet az árut megfelelő áron eladni. Kiderül, hogy az egész egy „rossz biznisz”.

Ha - egy a kormány által nem babrált - piac adatai alapján kalkulált projekt előreláthatóan veszteséges, akkor az csak azt jelenti, hogy az adott helyzetben a fogyasztók más projekteket preferálnak inkább. Más szóval, az a tény, hogy egy üzleti vállalkozás veszteséges, azt jelenti, hogy a termék előállítása során felhasznált termelési tényezők árát a fogyasztók a vásárlásaikkal nem hajlandók megtéríteni a vállalkozónak, miközben a hasonló termelési tényezők árát másféle termékek előállításában más vállalkozások számára viszont igen. A szuverén fogyasztók így fejezik ki kívánságaikat, egyúttal rá is kényszerítik az üzleti életet, hogy az igazítsa tevékenységét a fogyasztók által leginkább sürgetőnek ítélt kereslet kielégítésére. A nyereséges vállalkozások valójában a fogyasztók ítélete által növekednek, minként a veszteséges vállalkozások szintén a fogyasztók ítélete által zsugorodnak.

Nem tévedés azt állítani, hogy az árak, a bérek és a kamatráták állapota az, ami bizonyos projektek megvalósítását közvetlenül megakadályozza. Ellenben komoly tévedés volna azt gondolni, hogy a gazdasági tevékenység bővítésének alapja pusztán a pénzben mért olcsóság. Az, ami a termelés terjedelmének valójában korlátot vet, a termelési tényezők szűkössége. Az árak, a bérek és a kamatráták lényegében a szűkösség jelzőszámai. A közösség ezeken a jelzőszámokon keresztül figyelmezteti a vállalkozókat az egyes projektek tervezésekor: ne nyúlj ezekhez a termelési tényezőkhöz, mert azok másfajta, sürgetőbb igények kielégítésére vannak elkülönítve!

A növekedéspártiak (ahogy manapság az infláció bajnokai magukat nevezik) a kamatrátában semmi egyebet nem látnak, mint a gazdasági növekedés akadályát. Pedig ha következetesek akarnának lenni, akkor hasonlóképpen kellene vélekedniük a bérekről és a termelőeszközök áráról is. Ha pl. egy kormányrendelet a piaci béreket a felére vágná vissza, akkor egyes projektek, amelyek a tényleges piaci bérek mellett veszteségesek, immár nyereségesnek mutatkoznának. Annak az állításnak tehát, hogy az aktuális kamatráta akadályozza a beruházásokat, nincs több értelme, mint annak, hogy az aktuális bérszínvonal akadályozza. Az, hogy a növekedés fetisiszták mégis mindig a magas kamatokban látják a gazdasági növekedés akadályát és soha nem a magas bérekben vagy épp a magas alapanyag árakban, jól bizonyítja, hogy a gondolkodásukat emóciók irányítják, és nem józan megfontolás.    

(saját fordítás)