Egy 2008-as Boettke-Leeson-Smith cikk szerint a közgazdaságtan elmúlt két évtizedének fő fejleményei a következők: I. a közgazdaságtan újra az olyan "nagy kérdések" felé fordult, mint a gazdasági fejlődés okai, II. növekvő empirikus-történeti érdeklődés az intézmények, intézményi változás és a gazdasági működés közötti kapcsolat iránt, III. az ún. közgazdasági imperializmus jegyében kivirágzott a "lökonómia"  (“freakonomics”). A szerzők üdvözlik e fejleményeket, illetve egy nagyívű tudománytörténeti perspektívába helyezik. Röviden: Adam Smithtől a XIX. század végéig a közgazdaságtan alapvetően politikai gazdaságtan volt, és mint ilyen a "társadalmi lét ontológiájához" tartozott, így - magától értetődően - szoros diszciplináris kapcsolatot tartott a szociológiával, pszichológiával, filozófiával stb.; ámde az ún. marginalista forradalom az 1870-es évektől kezdve szép lassan kipurgálta e társadalombölcseleti alapokat, hogy aztán az 1930-as évektől az 1980/90-es évekig az akadémiai közgazdaságtan átalakuljon egy axiomatikusan felépített általános egyensúlyi elméletté, magyarul matekká. Az elmúlt pár évtized fejleményei a szerzők szerint összefüggnek egymással, amennyiben egy általános ellenmozgást mutatnak: a közgazdaságtan útban van afelé, hogy újra politikai gazdaságtan legyen. Vagyis a pendulum visszaleng, a homokóra megfordul. Az, hogy a közgazdaságtan újra a "nagy kérdések" felé nyit, következésképpen újra kapcsolatba lép a szociológiával, pszichológiával, filozófiával, az, ami valamiféle módszertani imperializmusnak, "lökonómiának" stb. tűnik valójában semmi egyéb, mint a tudomány visszatérése az egyensúlyi modellek steril világból a "valóságba". A szerzők örülnek a "lökonómia" népszerűségének, és nem csak azért, mert ezáltal az "economic way of thinking" a nagyközönség körében egyre népszerűbb, hanem mert e népszerűség hatására talán a tudományon belül is egyszer újra népszerű lesz (az egyszerű és világos próza).