Sietve megvettem a Heti Válasz új számát, hogy elolvassam Schmidt Mária írását Kertészről. És némiképp csalódást okoz, hogy a szöveg nagy része idézet. Igaz, remek idézetek, főként Kertész esszéiből és naplójából. De Schmidt idézi az elhíresült "holokausztbohócos" – "holokausztbizniszes" tavalyi Népszabadság Kertész-interjút is. És politikát emleget. Szóval mindössze ehhez lenne egy apró észrevételem, mert magam úgy vélem, Kertész számára a "holokausztbiznisz" valójában holokauszt-ipart jelent. Azt, hogy Auschwitz emléke "instrumentalizálódik": az egykori haláltáborok turista látványosságok lesznek, ahol a sok kíváncsi voyeur vadul fényképezik, és ezáltal "morzsánként, de szorgosan elhordja a dolgok jelentőségét" (A nyomkereső). Kertész egyértelműen az "emlékezéskultúra" kapcsán használja szavait. Ámde Auschwitz mégsem Disneyland, és a Holocaust iparszerű, instrumentális emlékezet-kultúrája valójában banalizálja a rettenetet, és otthonossá teszi a "botrányt". Kertész írja A száműzött nyelv című esszében: "Azt gondolom, hogy ez az igazi problémája mindazoknak, akik ma még – vagy ma újra – beszélni akarnak a Holocaustról. Ez az oka, hogy mennél többet beszélnek róla, annál kevésbé tűnik érthetőnek. Ez az oka, hogy minél több Holocaust-emlékmű létesül, annál inkább távolodik, historizálódik maga a Holocaust". Kertész írói problémája éppen az, hogy miként lehet úgy beszélni a Holocaustról, hogy ezáltal ne tegyük azt banálissá. Mert elmondva minden tragédia banális. El lehet-e mondani a haláltáborok botrányát azzal, hogy gépfegyveres férfiak álltak a peronon? A hagyományos narráció ui. mindent anekdotává változtat. Következésképpen minden emlékezés ismerős, horribile dictu már-már unalomig ismert sablonos történetté fokozza le a Holocaustot, ami által eltávolodunk a „botránytól”, és belesimítjuk komfortos világunkba. Könnyen megeshet, hogy a múlttal való „szembenézősdi” egy ponton túl eltávolít a múlttól. Kertész valójában attól tart, hogy miközben íróként azért küzdött, hogy megteremtsen egy új nyelvet a Holocaustnak, végül maga is egy Nobel-díjas látványosság lett, a Holocaust-Disneyland egy újabb kelléke, egy lefényképezhető Holocaust-bohóc, és ezáltal maga is akadálya lett a megértésnek. Az ünnepelt író integet a tribünről, és mindenki úgy érezheti, minden rendben van.