Élénk vita zajlik az ún. feltétel nélküli alapjövedelem intézményéről. Kevésbé tudott ugyanakkor, hogy 1795 és 1834 között Angliában ez az intézmény létezett: Speenhamland-rendszernek hívták. A Speenhamland-rendszer a "megélhetéshez való jog" elismeréseképpen bérpótlék formájában állami segélyt nyújtott mindazok számára, akiknek nem volt munkájuk vagy bérük nem érte el a törvényileg meghatározott szintet. Vagyis egyfajta feltétel nélküli alapjövedelmet biztosított. A bleeding heart baloldaliak ikonja, Polányi Károly az 1944-es A nagy átalakulás című klasszikus könyvében (ami aztán tényleg minden marxista, pikettysta, stiglitzista neoliberálisozó progresszív értelmiségi bibliája szerte a nagyvilágban) viszont darabokra szedi e Speenhamland-rendszert, mint ami a "nép demoralizálásának holtbiztos eszköze" volt, és ami "a munka elől való kitérést és az alkalmatlanság színlelését jutalmazta", illetve "társadalmi katasztrófához vezetett". A Speenhamland-rendszer (vagyis a feltétel nélküli alapjövedelem rendszere) valójában csökkentette a béreket és növelte a nyomort. Polányi könyvének teljes 7-8. fejezetét ide lehetne citálni, de talán ennyi is megteszi:

"[A] munkásnak semmi anyagi érdeke nem fűződött ahhoz, hogy a munkaadója elégedett legyen vele, jövedelme mindig ugyanannyi volt, bármennyi bért kapott is. (...) Néhány év leforgása alatt a munka termelékenysége kezdett a paupermunka szintjére süllyedni, így szolgáltatva további okot a munkáltatóknak arra, hogy ne emeljék a mérték fölöttire a béreket. Mert amint a munka intenzitása, az a gondosság és hatékonyság, amellyel végezték, egy meghatározott szint alá esett, nem lehetett megkülönböztetni a "lógástól", vagy a munka imitálásától a látszat kedvéért. (...) Az eredmény hosszú távon rettenetes volt. (...) A vidék népe fokozatosan pauperizálódott. Igaz volt a mondás: "Ha egyszer közsegélyből élsz, mindig közsegélyből fogsz élni." (...) A Speenhamland-epizód feltárta a század vezető országának népe előtt, hogy milyen annak a társadalmi kalandnak a valódi természete, amelybe belekezdtek. Sem a kormányon lévők, sem a kormányzottak nem felejtették el soha e bolondok paradicsomának a tanulságait. (...) Speenhamland végül ahhoz a paradox eredményhez vezetett, hogy a pénzügyileg megvalósított "megélhetéshez való jog" végül tönkretette azokat az embereket, akiknek a megsegítésére állítólag kitalálták."   

Figyelem: ez nem valamiféle neoliberális okoskodás, hanem történelmi tapasztalat. Így működik a valóságban a feltétel nélküli alapjövedelem, a "bolondok paradicsoma". Bár Polányi nem volt a tőkés fejlődés bajnoka, csöppet sem volt rest feltárni a rendszernek a civilizációt pusztítót hatásait, illetve világosan értette, hogy a Speenhamland-rendszer összeegyeztethetetlen a tőkés fejlődéssel, és hogy normális munkaerőpiac nélkül nem működhet kapitalizmus. Szemben a pogátsazoltánokkal, pontosan látta:

"[A] bérrendszer és a "megélhetéshez való jog" intézménye kölcsönösen összeegyeztethetetlen, vagy másképpen szólva nem lehetséges működő kapitalista rend, amíg a bérek közalapokból származnak."

Így a feltétel nélküli alapjövedelemről folyó vitában tkp. még a szélsőbaloldaliak a legokosabbak: pl. a komcsi Rednewsosok legalább értik, hogy "a feltétel nélküli alapjövedelem kifelé mutat a rendszerből". Mindazonáltal azt gondolom, az emberek többsége talán mégsem vágyik kifelé a kapitalizmusból, még akkor sem, ha a civilizálatlanság szirénhangjai egy új Speenhamland-rendszer felé csábítja is őket.