A fényképezésről című 1977-es kötetében Susan Sontag azt írja, a fényképezőgép felaprózza a valóságot. A fényképek tükrében a világ összefüggéstelen részek sora, egymástól elkülönült tények („faits divers”) halmaza. Magyarán, a fotózás a modernitás adekvát művészeti formája. A fotó a par excellence mikrovilág, és mint ilyen a fragmentált világ. Mondhatni, a fotográfia világa amolyan plurális kavalkádja a sok kis mikrovilágnak, ami megmarad a maga szétszórt sokszínűségében. Soha nem totalizálodik: a fotó szerint nincs egyetlen nagy makrovilág, csak számtalan kis mikrovilág létezik — metszetek a valóságról. A fotók világa nem zárul, így a diszkontinuitás levegős szabadságérzetét adja, ami a modernitás életérzése (vagy még inkább a posztmoderné). Mindez két és fél évtizeddel később A fényképezésről: rövid összegzés című 2003-as kis írásában teljesen explicit megfogalmazást nyer: „A modern látásmód töredékekben való látás”. Illetve: „A nézet szerint, mely modernnek definiál bennünket, a részletek száma végtelen. A fényképek részletek. Ezáltal a fényképek hasonlítanak az élethez. Modernnek lenni annyi, mint a részletek barbár autonómiájának bűvöltében élni”.