Murray Rothbard
[A kormány gazdaságpolitikája válságban]

Mit kellene tennie a kormánynak, ha a lehető leghamarabb szeretné látni egy válság végét, illetve a gazdaság visszatérését a normális prosperitáshoz? Az első és legvilágosabb teendő: nem beleavatkozni a piac önkorrekciós folyamatába. Ui. mennél inkább beavatkozik a kormány, hogy késleltesse a piaci kiigazítási folyamatot, annál hosszabb és megterhelőbb lesz a válság, és annál nehezebb az út a teljes gazdasági kilábalásig. A piaci folyamat kormányzati hátráltatása pusztán súlyosbítja és állandósítja a válságot. Mindazonáltal a kormány által eleddig követett válságpolitikák (és manapság még inkább így lenne) csak súlyosbítottak azokon a problémákon, amiket nagy hangon próbált megoldani. Ha logikusan összeszedjük a különféle módokat, amelyekkel a kormány képes a piaci önkorrekciós folyamatot akadályozni, akkor ezzel valójában épp azoknak a gazdaságpolitikai eszközöknek a listáját kapjuk, amelyekkel a kormány egyébként nagy előszeretettel él a „válságok elleni küzdelemben”. Íme az eszközök, amikkel a piaci önkorrekció feltartható:

(1) A csőd megakadályozása vagy késleltetése. Állami kölcsönök ingatag vállalkozásoknak, bankok felszólítása további hitelezésre stb.

(2) Folytatólagos inflálás. A folytatólagos infláció gátolja az árak szükséges csökkenését, ezáltal késlelteti az önkorrekciós folyamatot és prolongálja a válságot. A folytatódó hitelexpanzió további téves befektetéséket eredményez, amiket egy későbbi válságban kell likvidálni. A kormány "könnyű pénz" politikája megakadályozza, hogy a piac visszatérjen a szükséges magasabb kamatlábakhoz.

(3) A bérszínvonal fenntartása. Egy válságban a bérek mesterséges fenntartása garantálja a tömeges munkanélküliség tartós fennmaradását. Emellett deflációs időszakban a bérek szintjének fenntartása a reálbérek emelkedését jelenti. Az üzleti kereslet csökkenése mellett ez nagyban súlyosbítja a munkanélküliség problémáját.

(4) Az árak fenntartása. Az árak mesterséges fenntartása szabadpiaci szintjük felett eladhatatlan készleteket eredményez, ami gátolja a prosperitáshoz való visszatérést.

(5) A fogyasztás ösztönzése és a megtakarítás ellenösztönzése. Fentebb láttuk, hogy a növekvő megtakarítás és csökkenő fogyasztás gyorsítja a válságból való kilábalást, míg a növekvő fogyasztás és a csökkenő megtakarítás tovább súlyosbítja a megtakarított tőke hiányát. A kormány ösztönözheti a fogyasztást élelmiszerjegyekkel és segélyekkel, valamit ellenösztönözheti a megtakarításokat és beruházásokat magasabb adókkal, különösen a tehetősek, a vállalatok és a vagyon megadóztatásával. Valójában az adók bármekkora emelése, valamint a kormányzati költekezés növelése elriasztja a megtakarítást és beruházást, illetve stimulálja a fogyasztást, mert a kormányzati költekezés teljességgel fogyasztás. A privát források egy részét megtakarították és befektették volna; a kormányzati források viszont teljességgel fogyasztásra mennek. Ezért a kormányzat relatív súlyának bármekkora növekedése a gazdaságban a fogyasztás-beruházás arányt a fogyasztás felé billenti, és ezáltal prolongálja a válságot.

(6) A munkanélküliség támogatása. A munkanélküliség bármilyen támogatása (munkanélküli „biztosítás”, segély stb.) meghosszabbítja a munkanélküliséget, és késlelteti annak folyamatát, hogy a munkások azokra a területekre áramoljanak, ahol vannak betölthető állások.

Ezek tehát azok az intézkedések, amelyek késleltetni fogják a gazdasági kilábalást, és elmélyítik a válságot. Mindazonáltal ezek az intézkedések a kormány régi jó kedvencei (…).

(Részlet az America’s Great Depression című műből. Eredeti kiemelések.)