Vegyük például a nácikat: ha belelapozunk a náci irodalomba, akkor azt olvashatjuk, hogy ők a megszállt Európában csupán védelmezték a lakosságot és a törvényes kormányokat azoknak a partizánoknak a terrortámadásai ellen, akiket külföldről irányítottak.
Noam Chomsky
Hajlok egyetérteni a Nobel-díjas közgazdász, Amartya Sen meglátásával, miszerint az oktatás nem pusztán eszköz a magasabb életszínvonalhoz. A műveltség maga az életszínvonal. Goethe nélkül nem lehetünk gazdagok. Magasabb tanulmányokat folytatni nem egyszerűen a magasabb jövedelem eszköze — tanultnak és műveltnek lenni maga az emberi gazdagság; része a jó életnek. Ahogy az egyetemi tanulmányok értelme sem merül ki abban, hogy a diplomások többet keresnek. Az emberi gazdagságnak az is része, hogy valaki eltölthetett boldog egyetemista éveket; az része a minőségi életnek. És általában: a munka, az egészség, a tudás nem pusztán eszköz a magasabb fizetés meg az ország magasabb bruttó kibocsátása érdekében, hanem önmagában is cél, mert a minőségi életet jelenti.
1945 után Európa keleti határa több száz kilométerrel nyugatabbra tolódott, melynek következtében országok, köztünk hazánk, amelyek mindaddig nyugatiként tekintettek magukra, azzal szembesültek, hogy immáron a kelethez tartoznak. 1956 Magyarország, 1968 Csehszlovákia, 1980 Lengyelország nem véletlen. Nem akartunk a despotikus hagyományú ortodox világhoz tartozni, mert a Nyugathoz tartozunk. A kultúránk és civilizációnk a kommunizmus áldozatául esett. Volt már nálunk keleti nyitás, tartott úgy negyven évig. Nem volt jó.
John Kenneth Galbraith úgy látta, az inflációt övező viták ritkán tárgyilagosak, mert a résztvevők megpróbálják egymásra tolni a felelősséget: a nagyvállalatok a szakszervezetek túlzott bérköveteléseit kárhoztatják, a szakszervezetek a nagyvállalatok monopolisztikus árképzését, a különböző politikai oldalak egymásra mutogatnak, vagy épp külső körülményekre. Senki sem vállalja magára szívesen a tettes szerepét. Galbraith ellenlábasa, Milton Friedman úgy látta, az infláció körüli ködösítésről legfőképp a kormányok tehetnek. A kormánytisztviselők rendre találnak maguknak bűnbakot, a mohó üzletemberektől kezdve az arab sejkeken át a rossz időjárásig bármit, csak hogy ne kelljen saját felelősségüket elismerniük. A közgazdászok közötti viták sem tisztán tudományosak: egyáltalán nem mellékes, hogy az inflációt piaci vagy kormányzati szereplők okozzák-e, esetleg egyéb tényezők.
*
A napokban jelent meg idehaza Václav Klaus korábbi cseh kormány- és államfő Az infláció visszatérése: A könnyelmű eladósodás síkos útja címet viselő kis kötete, ami a címadó értekezésen kívül négy szorosan kapcsolódó cikket és egy interjút tartalmaz mellékletként, melyek mindegyike a 2021-ben elszabadult globális inflációra reflektál, és 2021/22-ben született. Klaus leírja, hogy a jelenlegi inflációt mind Csehországban, mind a nagyvilágban élénk viták övezik. Míg a közgazdászok egyik csoportja Milton Friedmannel egyetértve azt vallja, hogy az „infláció mindig és mindenhol monetáris jelenség”, addig egy másik csoportjuk a kínálati oldalon kialakult szűk keresztmetszetekre (koronavírus-járvány miatti lezárások, Putyin Ukrajna elleni inváziója, aszályos időjárás) és konkrét termékek áremelkedésére mutat rá. Klaus szemernyi kétséget sem hagy afelől, hogy maga az előbbi csoporthoz tartozik. Úgy véli, Friedman tézise „abszolút alapvető”. Amolyan tudományos evidencia, épp mint a Föld Nap körüli keringése.
*
Friedman szerint erős empirikus bizonyítékok mutatnak arra, hogy a „pénzmennyiség számottevő változása szükséges, egyúttal elégséges feltétele az árak számottevő változásának”. Friedman elismeri, hogy a pénzmennyiség változása és az árszínvonal változása között nem áll fenn „precíz és mechanikus” kapcsolat; hovatovább készséggel elismeri, hogy az üzleti ciklus folyamán létrejöhet némi interdependencia a pénzmennyiség és az árak változása között, így rövid távon a kauzalitás iránya nem annyira „egyértelmű”, mint hosszabb időszakokat tekintve, ám „a pénzmennyiség még az üzleti ciklus alatt is nagyrészt független szerepet játszik”. Vagyis az inflációt illetően „a pénz mennyisége a főszereplő”. Az üzletemberek kapzsisága, a szakszervezetek telhetetlensége, az arab sejkek ármánykodása vagy a rossz időjárás előidézhetik ugyan egyes javak magas árát, de nem képesek általános áremelkedést okozni, minthogy nem képesek növelni a pénzkínálatot. Nem-monetáris tényezők közvetve, kizárólag a jegybankok akkomodatív monetáris politikájával karöltve, okozhatnak inflációt.
*
Az árszint emelkedése természetesen a termelési költségeket is megemeli. Mindazonáltal nincs olyan, hogy költséginfláció. Friedman szerint a termelési költségek általános emelkedése egy korábbi monetáris inflációnak a késleltetett hatása. A monetáris expanzió, miként Friedman többször megfogalmazta, körülményektől függően jellemzően 12-18 hónapos késéssel jelenik meg az árakban. (A pénzkínálat növekedésének árakra gyakorolt hatását nagyban mérsékli, ha pl. járványhelyzet miatt korlátozottan nyithatnak ki üzletek vagy egyenesen kijárási tilalom van érvényben. Ilyen esetben a pénzkínálat növekedése eleve a lockdown feloldását követően kezdheti csak el kifejteni inflációs hatását. Miután újraindul az élet.)
*
Kis könyvében Klaus leszögezi: az inflációt nem az olajimportőrök, autókereskedők, étteremtulajdonosok, boltosok, de még csak nem is Putyin vagy Zelenszkij irányítják. „Az energiaárak okozhatnak jelentős változásokat az úgynevezett relatív árakban, vagy az árstruktúrában, de nem idézhetnek elő változást az abszolút árakban, nem okozhatnak inflációt”. Klaus világosan fogalmaz: az inflációról „a jegybankok vezetői és velük együtt — az állami költségvetés által — a pénzügyminiszterek” tehetnek. A kormányok által adott „nagyvonalú kovid- és háborús ajándék” az oka a jelenlegi globális inflációnak, amit a háztartások és a vállalkozások kaptak, és amit a jegybankok alkalmazkodó (expanzív) monetáris politikája tett lehetővé. Alátámasztandó állításait, Klaus nem egyszer hivatkozik Michael Bordo és Mickey Levy 2022-es közös cikkére, mely szerint 1945 után az USA-ban ugyan mindegyik inflációs időszak más-más körülmények között alakult ki, ámde mindegyik a monetáris és fiskális expanzió valamilyen kombinációjából fakadt, ami aztán túlkeresletet okozott.
*
Klaus az inflációnak egy mélyebb — felszín alatti — okát is tudni véli, ami a „jogosultsági szemlélet”. Ez szintén nem újdonság. Konzervatív és liberális közgazdászok több, mint fél évszázada hangoztatják, hogy a fejlett országok idült pénzromlásának kiváltója a jóléti juttatások egyre növekvő köre és összege. Wilhelm Röpke „fiskális szocializmusnak” nevezte a jóléti államok azon törekvését, hogy az államkincstáron keresztül valósuljon meg az állampolgári igények „mindenkinek szükségletei szerint” történő kielégítése, amit az adók mellet a pénzkínálat évről-évre történő bővülése finanszíroz.
*
Klaus kis könyve az MCC Press kiadásában jelent meg, ami a Mathias Corvinus Collegium könyvkiadója. A magyar kiadáshoz írt előszóban Klaus magát Magyarország barátjának nevezi, aki bárhol a világon hajlandó védelembe venni Magyarországot és az ország miniszterelnökét, Orbán Viktort. Mindazonáltal Klaus ebben az előszóban azt írja, hogy nem szabad az inflációt a háborúra fogni, és hogy a magyar árbefagyasztás az infláció felgyorsulásához fog vezetni. A kötetben máshol is előkerül, hogy az infláció megállítása érdekében nem szabad befagyasztani az árakat. Tavaly december elején Orbán Viktor fogadta Klaust a Karmelita kolostorban, melynek során Klaus bemutatta a könyvét Orbánnak.
Múlt hónapban 26,2 százalék volt a hazai infláció. Ezzel a döbbenetes eredménnyel magasan Európa-bajnokok vagyunk. Már tavaly november óta azok vagyunk. Tavaly május óta két számjegyű az inflációs ráta, és folyamatosan emelkedik. Erre mondta Orbán Viktor öt nappal ezelőtt, hogy az infláció új veszélyként „leselkedik” ránk. A vágtató infláció az orbáni újbeszélben leselkedő infláció.
Legfrissebb cikkét Brzezinski idézettel indítja Schmidt Mária. „Amerikának hatalmas geopolitikai érdekei vannak Európában”. Ez a mondat Brzezinski 1997-es A nagy sakktábla kötetében olvasható. Egészen pontosan A demokratikus hídfőállás címet viselő 3. fejezetben, melynek nyitó mondata: „Európa Amerika természetes szövetségese”. Nota bene az egyetlen valódi szövetségese (egyúttal demokratikus hídfőállása a hatalmas eurázsiai kontinensen).
Brzezinski 2004-es A választás kötete nemrégiben jelent meg idehaza. Ebben a műben írja Brzezinski: ha együtt lépnek fel, akkor „Amerika és Európa gyakorlatilag globális teljhatalommal rendelkezik. Az Atlanti-óceán mindkét partján tudják ezt”. Kiváltképp tudja ezt Vlagyimir Putyin, aki ezért régóta igyekszik éket verni az Egyesült Államok és Európa közé. Például azzal, hogy pénzzel támogat olyan európai politikai pártokat és mozgalmakat, amelyek EU- és Amerika-ellenesek. Ami persze jelentős átfedést jelent: az EU-ellenes politikai erők egyúttal Amerika-ellenesek is, és többnyire fasiszta beütésük van. Ezek az európai pártok és mozgalmak maguktól is fogékonyak a Kreml-propagandára, amit aztán politikai elemzőnek, filozófusnak vagy épp történésznek sminkelt kitartott propagandistáik terjesztenek (kéjesen okoskodva a gyenge és széteső Európáról, a buzilobbitól hanyatló Nyugatról meg a felemelkedő mesés Keletről).
Az Egyesült Államok régóta rossz szemmel nézi Európának, és kiváltképp Németországnak, az orosz energiától való túlzott függését; azért, mert az oroszok diplomáciai (tágabban: geopolitikai) fegyverként használják az olajat és a földgázt, és az Egyesült Államok nem akarja, hogy legfőbb („természetes”) szövetségese a világban ezáltal zsarolható legyen. Az USA nyíltan ellenezte mindkét Északi Áramlat vezetéket. Azt, hogy ki robbantott, én nem tudom.
Madonna egykor lélegzetelállítóan szép és vonzó nő volt. Valami félelmetes történt. (Nem, nem az évek.)
*
Beyoncé letaszította Soltit a trónról.
Rendeltem egy antikvár Howard Zinn kötetet, és könnyen lehet, hogy egy dedikált példányt kaptam.
*
Bod és Pogátsa vitája. A beszélgetésben nem egyszer elhangzik a „nemzeti valuta” kifejezés. A közbeszédben rendre találkozni vele (ami engem mindannyiszor gyomorba vág kicsit). A „nemzeti valuta” és „hazai valuta” kifejezések teljesen értelmetlenek. Nagyon egyszerű: a valuta külföldi fizetőeszközt jelent. Más szóval az olyan fizetőeszköz, ami az adott országnak nem törvényes fizetőeszköze, az adott országban valutának számít. Idehaza a forint a törvényes fizetőeszköz, ezért ha Győrben euróbankjegyek lapulnak a tárcámban, akkor az valuta. Ugyanezek az euróbankjegyek Bécsben nem számítanak valutának a tárcámban, mert Ausztriában az euró a törvényes fizetőeszköz; Bécsben a tárcámban lapuló forintbankjegyek számítanak valutának. (A deviza olyan követelés, ami valutára szól; vagyis külföldi fizetőeszközre szóló követelés. Az itthon vezetett eurószámlám devizaszámla (a bankszámla egy követelés; pénz, amivel a bank tartozik nekem). Ha a devizaszámlámról itthon veszem fel a pénzt, akkor a bankjegy a tárcámban már valuta.)
*
Megnéztem Michael Cimino 1985-ös A sárkány éve (Year of the Dragon) filmjét Mickey Rourkekal a főszerepben. Nagyon fílinges.
A szocializmus ugyan nem elkerülhetetlen, mindazonáltal lehetséges; viszont egy pillanatra sem kívánatos. Bizonyíték erre Mises, Hayek, Popper, valamint Lenin és Sztalin munkássága. Bokros Lajos könyve alaposan körbejárja a témát. Valamennyi pártállású szocialistának.
Schmidt Mária érzékenyít a kínai diktatúrára. Nyugati imperializmus, fehér felsőbbrendűség ("white man's burden"), többpólusú világrend. Nagyon felébredt. Mondhatni, kinyílt a csipája.
Megnézem a Se istenek, se urak: Az anarchizmus története című kétrészes, közel három órás dokumentumfilmet. Mussolini fiatalon még Kropotkint fordított olaszra.
*
Az oszakai 2019-es G20-as csúcson Donald Trump és Hszi Csin-ping kereskedelmi tárgyalást folytattak, amikor Hszi váratlanul közölte Trumppal, hogy egy egyenlőtlen megállapodás olyan megaláztatást jelentene Kína számára, mint amilyen anno a versailles-i szerződés volt Németország számára, és ami könnyen nacionalista indulatokat gerjeszthet szerte Kínában. John Bolton, az akkori amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó így emlékezik: „Trumpnak halvány fogalma sem volt arról, mire hivatkozott Hszi”.
*
Kezembe akad Montaigne Esszék kötete. Eszembe jut egy firenzei éjszaka.
Lehoczki Noémi írja a Mércén, idézem: „[a] munkáltatók bérajánlatai gyakran az átlaginfláció mértékét sem érik el, tehát nemcsak hogy nem kompenzálják az inflációt, de még reálbércsökkenést is okoznak”. Nem elég, hogy nőtlen, de még felesége sincs.
Végére érek Douglas Murray Háború a Nyugat ellen című kötetének. Apró észrevétel: a kritikai fajelmélet hívei talán el akarják törölni a Nyugatot, de én azért az oroszok és a kínaiak ez irányú törekvését sem becsülném alá. Arra meg végképp nem hagyatkoznék, hogy majd Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping fogja a Nyugatot megvédeni a woke ellen.
Dalton Trumbo (r.) Johnny háborúba megy (1971)
Egy Scruton a Scrutonban. (A presszókávé ihatatlan.)
Ivan Reitman (r.) Törvényszéki héják (Legal Eagles) (1986)