(...)
(Interjú Győrffy Dórával.)
hocinesze
Soros, a spekuláns
SCHMITZ: Idegesíti, ha az emberek „spekulánsnak” nevezik?
SOROS: Nem, egyáltalán nem bánom. Ami azt illeti, amikor az Oxfordi Egyetem tiszteletbeli doktori címet adományozott nekem, és megkérdezték tőlem, miként mutassanak be, magam a „pénzügyi, filantróp és filozófiai spekuláns” jellemzést javasoltam. Amiről végül is lebeszéltek.
SCHMITZ: De a spekuláció felforgathatja a piacokat és instabilitást válthat ki.
SOROS: Ez igaz, elismerem. Ám ami a saját tevékenységemet illeti, én mindig a szabályokat betartva játszottam, mindenkor a hatályos törvények keretein belül. Vagyis ha a tevékenységem aláásta a rendszer stabilitását, akkor az csak azt jelenti, hogy a rendszerben nem stimmel valami, ami lehetővé teszi, hogy a piac szereplői, nevezzük őket „spekulánsoknak”, megzavarják. Mint a társadalom aggódó tagja, rengeteg időt töltöttem azzal, hogy a globális pénzügyi rendszer szükséges javítása mellett érveljek, gyakran olyan változtatásokat javasolva, amelyek számomra, mint spekuláns számára hátrányosak.
SCHMITZ: Valóban? Mondana egy példát?
SOROS: Az Egyesült Államokban a hedge fundok sok pénzt költenek arra, hogy alacsonyabb adókat lobbizzanak ki maguknak. Én nem teszem. Sőt támogatom a magasabb adókat, ami azt jelenti, hogy nekem többet kellene fizetnem. Manapság megengedhetem, hogy kiálljak elvekért. Igaz, nem várhatom, hogy mások is ezt tegyék. Én sem mindig tettem így, amíg nem lettem gazdag.
SCHMITZ: De sok ember benyomása Önről, és a kollégáiról, nagyon eltér ettől. A spekulánsokat hibáztatják a legutóbbi pénzügyi válságért az Egyesült Államokban, illetve az euróválságért. Ezért döntött úgy, hogy dollármilliárdokat költ jótékonyságra és az alapítványára?
SOROS: Az emberek azt gondolják, hogy azért adok pénzt, mert furdal a lelkiismeret?
SCHMITZ: Nincs ebben szemernyi igazság?
SOROS: Nincs. Ez teljes félreértés. Nekem tiszta a lelkiismeretem. Azok a jelentős események, amelyekben részt vettem, előbb vagy utóbb bekövetkeztek volna, függetlenül attól, hogy spekuláltam-e rájuk. Példának okáért, az angol font ’92-ben akkor is kikényszerült volna az európai árfolyam-mechanizmusból (ERM), ha én a világon sem vagyok. Az én tehetségem pusztán abban állt, hogy felismertem és meglovagoltam a közelgő hullámot. De nem okoztam.
SCHMITZ: Valóban olyan kicsi fogaskerék lenne, miként állítja? Ha Ön az arany vagy valamilyen valuta ellen fogad, akkor azt sok befektető követi. Ön határozottan képes befolyásolni a piacokat, tetszik vagy sem.
SOROS: Ez bizonyos mértékig igaz. Amióta közéleti figura lettem, az ember, aki állítólag „térdre kényszerítette az angol jegybankot”, én vagyok a nagy pénzügyi guru, aki képes befolyásolni a piacokat. Ami arra kényszerít, hogy öncenzúrázzam a kijelentéseimet, éppen mert képes vagyok mozgatni a piacokat.
SCHMITZ: Sokan vizsgálják minden egyes kijelentését. Valójában szereti ezt a szerepet?
SOROS: Nem. Ez nehezebbé tette az életemet, mint befektetőét. A fontválság után megváltozott a helyzetem. Korábban nem kellett foglalkozzak a kijelentéseim piacra gyakorolt hatásával.
SCHMITZ: Valóban olyan óvatosan jár el, hogy ne befolyásolja a piacokat? Például az olcsó pénz, amit Ön, mint pénzügyi guru, az euróválságra receptként nyilvánosan javasol, Önt is segítené, mint befektetőt.
SOROS: Ez igaz, de más befektetőket éppígy segítene, és ami még fontosabb, segítene az EU-n. Közel hatvan évnyi piaci tapasztalattal mögöttem, azt hiszem jobban értem a pénzügyi rendszert, mint egynéhányan azok közül, akiknek feladatuk lenne azt szabályozni, és mint aggódó polgár, indokoltnak érzem, hogy kifejtsem a véleményemet. Nem azért támogatok lépéseket, hogy profitot csináljak. A közérdeket a privát érdekem elé helyezem.
SCHMITZ: De amikor Ön az angol font ellen spekulált, az Egyesült Királyságnak el kellett hagynia az Európai Monetáris Rendszert. Ez káoszhoz vezetett a piacokon, miközben Ön gyakorlatilag egyik napról a másikra vagyonos lett.
SOROS: Nézze, ha nem spekuláltam volna ellene, akkor is leértékelték volna a fontot. Nélkülem is lett volna fontválság. Amikor a piac olyan nagy, mint amilyen az olyan fő valuták esetében, mint a font és a korábbi német márka, egyetlen befektetőnek nem lehet döntő hatása. Ha csak én lettem volna az egyetlen spekuláns, nem jártam volna sikerrel. Azért jártam sikerrel, mert a piac ugyanazt tette, mint amit én tettem. Nem az én tevékenységem vezetett káoszhoz, hanem az a politika, ami túlértékelte a fontot. Még pontosabban, az angol és német jegybank eltérő politikája volt az, ami a válságot okozta. Én egyszerűen csak jobban érzékeltem másoknál ezt az eltérést, illetve ügyesebben fogadtam rá.
SCHMITZ: Ez nagyon kényelmes mentség. Ha nem én, akkor valaki más teszi meg. Pontosan miként próbált javítani a rendszeren, amikor a font ellen spekulált?
SOROS: Nem akartam javítani a rendszeren. Arra spekuláltam, hogy a fontot le kellene értékelni, és igazam volt. Így aztán pénzt csináltam. Ha tévedtem volna, pénzt veszítek. Ám a rendszer gyengeségét épp az olyan spekulánsok leplezték le, mint amilyen én is vagyok, és ez végső soron jó dolog. A font leértékelésének a kikényszerítése, ami engemet olyan híressé tett, valójában nagyon kedvező hatással volt az angol gazdaságra, miként azt később majdnem mindenki elismerte, beleértve John Majort, de még pénzügyminiszterét, Norman Lamontot is, valamint Eddie Georgeot, a jegybankelnököt, aki milliárdokat költött arra, hogy visszaverje a spekulációt. A leértékelést követő hónapokban Anglia kiemelkedett a recesszióból, hogy aztán élvezhesse történetének leghosszabb inflációtól mentes növekedési szakaszát. De nem próbálok dicsőséget szerezni magamnak, hogy segítettem az angol gazdaságon, mindössze rámutatok arra, hogy a sikeres spekulációmnak nyilvánvalóan kedvező következménye volt. Egy marxista kifejezéssel élve, lerövidítettem egy elkerülhetetlen esemény vajúdását.
Részlet a The Tragedy of the European Union c. 2014-es könyvből.
Élet a kikötőben. Pufajkában.
Richter János Hangversenyterem(Adam Smith & uzsoratörvény)
(Angliában VIII. Henrik óta létezett uzsoratörvény. Adam Smith idején a bankok évi 5 százaléknál magasabb kamatot nem kérhettek hiteleik után, azaz a hitel kamatlába törvényileg maximálva volt. És Smith helyeselte az uzsoratörvényt. A Nemzetek gazdagságában (II. könyv IV. fejezet) következőképpen érvel mellette: ha nem volna uzsoratörvény, vagy a törvény túl magasan húzná meg a plafont, akkor 8,9,10 százalékos (vagy akár magasabb) kamatlábak is kialakulhatnának. Viszont ilyen magas kamatok mellett prudens vállalkozások nem vesznek fel hitelt, kizárólag hazardőrök és spekulánsok. Vagyis, vélekedik Smith, ha nem lenne a hitelkamatláb törvényileg korlátozva, akkor a hazardőrök és spekulánsok kiszoríthatnák a józan vállalkozókat a hitelpiacról, és az ország megtakarítása olyanok kezébe kerülne, akik leginkább elpocsékolnák. Thornton óta többnyire úgy véljük, a magas kamatlábak visszafogják a spekulációt (az alacsonyak ösztönzik), Smithnél viszont épp a magas kamatlábak növelik a pénzügyi instabilitást, amennyiben rontják a bankok hitelportfólióját.)
Győri anzix nov. 17
Az idén ötven éve hivatásos együttessé vált Győri Filharmonikus Zenekar művészeti vezetőjével, Berkes Kálmánnal beszélget Gáti Oszkár a Naxosnál megjelent Brahms-szimfóniákról, és egyebekről.
Keynesszel a jövő felé
Paul Davidson 2009-es The Keynes Solution c. kis könyve. Leginkább világos stílusa tetszik. Például: minden egyes megtakarított penny egy meg nem keresett penny (szembeállítva Benjamin Franklin híres mondásával, mely szerint minden megtakarított penny egy másikat fial). Azaz, amit a háztartások nem költenek el, azt a cégek nem keresik meg, következésképp azok sem költekeznek. És ha a háztartások nem költenek fogyasztásra, a cégek pedig nem költenek beruházásra, akkor megoldásképp az államnak kell kiköltekeznie, hogy mindenki megkereshesse azt a pennyt. Persze ott van még a külföld. Minden egyes importra költött penny, kivált az exportbevételek fölött, meg nem keresett penny belföldön. Ha egy ország a kereskedelmi többletét „tétlen tartalékokban tartja”, akkor azzal csökkenti a globális keresletet. A globális egyensúlytalanságra természetesen a Keynes által Bretton Woodsban javasolt nemzetközi klíringunió a megoldás, ami a szufficites országokat kötelezné kiigazításra, azaz költekezésre. Az infláció és az államadósság témájában a stílus hasonlóan nyílt és egyszerű. Az argumentációk a jól ismert régiek, viszont nincs semmi ködösítés, az olvasónak nem kell kihámoznia a lényeget. Ez a könyv legfőbb erénye. Davidson a posztkeynesiánusok vezető figurájaként nem beszél mellé szégyenlősen. Következésképp jó tájékozódást ad.
(MMT)
(Ma az index.hu-n cikk az ún. modern monetáris elméletről. Épp a napokban jelent meg Michael Jacobs és Mariana Mazzucato szerkesztette 2016-os Rethinking Capitalism című tanulmánykötet idehaza A kapitalizmus újratervezése címmel. A kötetben olvasható a Minsky-tanítvány L. Randall Wray egy tanulmánya, ami közérthető bevezető a modern monetáris elmélethez. Emellett az index.hu cikkben emlegetett Stephanie Kelton egy tanulmánya szintén helyet kap a kötetben. (Egy bevezető előadás a modern monetáris elméletről.))
Miért instabil?
Hyman Minsky pénzügyi instabilitás hipotézise és az osztrák iskola cikluselmélete. Hasonlóságok és eltérések. Ludwig Van den Hauwe tanulmánya.
(Keynesiánus tízperc)
(Keynes tkp. tisztában volt a Robert Higgs-féle rendszerkockázattal (regime uncertainty). Az Általános Elmélet 12. fejezetében azt írja: „Ez sajnos nem csak azt jelenti, hogy a pangások és válságok nagyobbak lesznek, hanem azt is, hogy a gazdasági prosperitás jelentősen függ a politikai és társadalmi légkörtől, ami kedvező az átlagos üzletembernek. Ha egy Labour-kormánytól vagy egy New Dealtől való félelem lehangolja az üzletet, akkor az nem valamilyen ésszerű kalkuláció vagy politikai szándék következménye, hanem pusztán annak, hogy az optimizmus finom egyensúlya megbillent”. Hovatovább már a Roosevelt elnökhöz címzett 1933-as szilveszteri nyílt levelében azt írja Keynes: „Másfelől még egy máskülönben bölcs és szükséges reform is bizonyos szempontból akadályozhatja és bonyolíthatja a gazdasági kilábalást. Mert felborítja az üzleti világ bizalmát, és még azelőtt csökkenti a cselekvés létező motivációit, hogy Önnek ideje lenne másféle motivációkat állítani azok helyére”.)
(Marxista tízperc)
(Tamás Gáspár Miklós szerint a fiatal Marx tévedett a Kommunista Kiáltványban: nem minden eddigi társadalom története osztályharcok története. Merthogy osztályok kizárólag kapitalista társadalomban vannak, azt megelőzően pedig nem léteztek. Igazán nem akarnék Tamás Gazsinál jobban érteni a marxizmushoz, de az állítása kissé meghökkent. Az ortodox marxista értelmezésben a feudális társadalmak agrártársadalmak, ahol a legfőbb termelőerő a termőföld, következésképp a földbirtokosok adják az uralkodó osztályt. Velük szemben állnak a földbirtok nélküli jobbágyok, mint elnyomott osztály. A feudalizmus politikai felépítménye, a rendi alkotmány a földbirtokon, mint gazdasági alapon nyugszik. A földbirtokosok osztálya kizsákmányolja a jobbágyok osztályát, amennyiben rendelkezik a legfőbb termelőerő fölött; a földbirtokosok és jobbágyok politikai harca osztályharc, ami a földtulajdon körül forog. Satöbbi. És kétségtelen: a feudalizmus minden ízében a földbirtokról szólt. Ráadásul Tamás Gazsi ugyanott azt mondja: a társadalmi osztály a termelőeszközök tulajdonjogához kapcsolódik.)
A nap idézete
Annak az érvnek sem kellene furcsának tűnnie, hogy az adózás olyan magas lehet, hogy az kudarcra ítéli önnön célját, illetve annak, hogy egy adócsökkentés jobb eséllyel fogja kiegyensúlyozni a költségvetést, mint egy adóemelés, feltéve, hogy elegendő időt hagyunk arra, hogy a gyümölcsei beérjenek.
John Maynard Keynes, 1933.
Nem hiszti
A gazdasági válság az angolban depression, aminek az 1929-1933-as világgazdasági válság az eredete; a recession jelenti a gazdasági visszaesést. Kevéssé tudott, hogy a depression kifejezés eredetileg eufemizmus kívánt lenni: mindenki nyugodjon le, kis depresszió, bagatell. Rossz közérzet, múló rosszullét. A válság végül a Great Depression nevet kapta Lionel Robbins 1934-es The Great Depression című könyve után. Bod Péter Ákos cikkéhez.
Két könyv az MNB-től
Mikor lesz a kínai jüan a következő dollár? Eichengreen és szerzőtársai könyvéről.
*
Drágaszágom
„A világ országai gyorsuló ütemben szereznek be aranyat, hogy diverzifikálják tartalékaikat. Ez a trend, az Egyesült Államok, az eurózóna, és az IMF hatalmas tartalékaival együtt, egyfajta árnyék aranystandardot jelent. Az aranynak a bruttó hazai kibocsátáshoz (GDP) mért aránya a legjobb módja, hogy értékeljük a különböző országok közötti árnyék aranystandardot. A hivatalos adatokból könnyen kiszámítható az arany-GDP-arány, és összehasonlítva az országokat látható, hol található az igazi arany hatalom. A nagy nyertes — a világ valódi aranyközpontja — az a tizenkilenc ország, amelyek az eurózónát alkotják, és kibocsátják az eurót. Az eurózóna országok aranytartaléka az összesített GDP arányában több, mint 4%. Az Egyesült Államok esetében ez az arány kb. 1,7%. Érdekes módon, Oroszország esetében az arány 2,7%.” James Rickards, 2016. (Ha jól számolom, akkor nálunk jelenleg 0,9%.)
(...)
(Skidelsky old school keynesianizmusa manapság olyan extravagánsnak és nonkonformistának tűnik, hogy az már szinte frissítő. Punks not dead. Azt mondja, a jegybankok feladata a kormányok gazdaságpolitikájának támogatása kellene legyen. (Persze old school keynesiánusok körében kevésbé rendkívüli vélemény. Pl. Galbraith sem támogatta a jegybanki függetlenséget. (Igaz, alapvetően más megfontolásból. (Galbraith szerint ui. a monetáris politika nem áll a demokrácia felett. Következésképp — a fiskális politikához hasonlóan — a monetáris politikának szintén a politikailag elszámoltatható kormány kontrollja alatt kell állnia. Illetve ha megoszlik a gazdaságpolitikáért a felelősség, akkor a kormány és a jegybank kényelmesen egymásra mutogathatnak. Skidelsky szövege viszont azt sugallja, hogy a jegybankok simán csak nem hatékonyak eléggé a kormányok egyéb gazdaságpolitikai intézkedései nélkül.)))
Evangélikus öregtemplom 2018. október 10.