Ma posztom olvasható a Kapitalizmus blogon. Popper és a nyitott társasalom, röviden.

BUSH Letting the Cables Sleep (Rooftop Live)

Az Ellenpropaganda.com oldalnak köszönhetően a szabadság barátai húsvétkor sem maradnak olvasmány nélkül.

Kattints a képre!

Kattints a képekre!

Kattints a képekre!

(Hans-Werner Sinn cikke.)

Jörg Bibow szerint a nyugatnémet gazdasági csoda nem az ordoliberális gazdaságfilozófia sikere volt. Erhard valójában exportorientált gazdaságpolitikát vitt. In nuce: stabilitási kultúra (stability culture) címén feszes költségvetési- és pénzpolitikával stabilan tartani az árszínvonalat, és ezáltal a nagyobb inflációjú külfölddel szemben, a rögzített árfolyam miatt, növelni a versenyképességet. Ezt csinálták a (nyugat)németek a Bretton Woods-i rendszerben, az ERM-rendszerben, és csinálják jelenleg is – az eurórendszerben. Bibow nem mondja ugyan, de állítja: a német-modell valójában inkább kínai. És épp ez kényszeríti térdre Európát. „A német modell csak annyiban és csak addig működőképes, amíg a többiek nem eszerint cselekednek”. Persze az egész okfejtés mögött az áll, hogy a német bérek túl alacsonyak, ami nem kizárólag a német munkavállalóknak rossz, de egész Európának az.

(Sennholz Money and Freedom. Az infláció végső gyökere: I.) az állam pénzkibocsátási monopóliuma, II.) az állam által kibocsátott pénz kényszerforgalma (törvényes fizetőeszköz). Ha az emberek szabadon választhatnának a versengő valuták között, akkor új állami pénz kibocsátása nem növelné a termékek és szolgáltatások árát, pusztán csökkentené annak többi valutában mért árfolyamát.)

Herbie Hancock Cantaloupe Island (1964)

A képen elrejtettem egy kakukktojást.

(Elolvastam Hans Sennholz Age of Inflation könyvét. Sennholz hűséges tanítványa volt Misesnek, ami nagyjából mindent elmond a műről. Egy rövid összefoglaló 1980-ból. Nota bene a könyv ’79-es megjelenésekor az éves infláció 11% volt az USA-ban, ’80-ban 13%. Sennholz meglehetősen apokaliptikus képet fest a dollár jövőjéről – nem tudhatta, hogy Volcker ’83-ra 3%-ra viszi le az inflációt (’86-ban 2% alá). Ám ettől még a kötet tanulságos olvasmány, pl. ilyeneket is olvashatunk benne: „Mikor már az összes magyarázat kimerült, a modern kormányok végül a spekulánsnál kötnek ki, aki minden gazdasági és szociális problémáért felelős. Ami a középkori ember számára a boszorkány volt, vagy ami a szocialisták és kommunisták számára a tőkés, az a legtöbb politikus és államférfi számára a spekuláns – a megtestesült gonosz. Az ember, akit állítólag mélyen átitat a könyörtelen és állhatatlan önzés, és képes romba dönteni a nemzetgazdaságot, kormányzati terveket, vagy miként a német infláció esetében, a nemzeti valutát. Nem számít, ha e magyarázat éppenséggel nyilvánvalóan ellentmondásos, a kormányzati hatóságok számára a legnépszerűbb válasz, ha meg kell magyarázniuk saját politikájuk kudarcát”.)

(70 > 60)

(Robert Sternberg pszichológus szerint a szerelemnek három összetevője van: szenvedély, intimitás, kötődés. Egy érzelmileg teljes szerelemben mindhárom együtt van, de a kapcsolat fejlődése dinamikus; többnyire a szenvedélyt követi az intimitás, majd a kötődés. Jóllehet a szerelemről többféle teória létezik, egy dolog biztosnak tűnik: a filmekben szinte kivétel nélkül e sternbergi séma szerint fejlődnek a szerelmek. Még a B-kategóriás akciófilmekben is. Sőt az akciófilmek szerelmi szálában (szofisztikált kidolgozás hiányában) domborodik ki e séma legtisztábban! A szuperhekus és a bombanő útjai váratlanul találkoznak, és a vonzás törvényei rögtön működébe lépnek. A szenvedély persze sok esetben fojtott, esetleg egyenesen negatív, amennyiben nő és férfi kezdetben ki nem állhatják egymást. (Ám a tapasztalt mozilátogató tudja: rendesen működik kémia.) Az akciófilmek elmaradhatatlan jelente, hogy a nő ellátja a férfi sebét valami átmeneti menedékhelyen (andalító Kenny G opusra); a férfi közben elmeséli múltját, különös tekintettel az apjához fűződő viszonyára, aki lehet a halott felesége is. A dramaturgia szempontjából a jelenet értelme az intimitás, vagyis a kapcsolat elmélyülése. Majd a kötődés. Nincs akcióhős Hollywoodban, amelyik ne vinné sietve a táska pénzt a túszul ejtett nőért cserébe, pedig tudja jól, hogy ezzel csapdába csalják; de a férfinak már nincs választása, nem tudna a nő nélkül élni. Persze a halált megvető bátorság elnyeri jutalmát: a sérüléseitől sántikáló férfi a bombanőbe karolva távozik a végső leszámolás helyszínéről, miután vérfürdőt csapva lemészárolta a teljes helyi maffiát. És a szerelem kiteljesedett.)

(Négy-öt éves kisgyerekként rengeteget hallgattam Kacsóh daljátékát (bár nem Simándyval). Nekem a János vitéz, hogy úgy mondjam, a zenei anyanyelvem.)

Megnéztem Herendi Gábor Kincsem filmjét. Olyan, mint egy Henkel reklám. Zöldellő mező közepén egy hófehér abroszokkal terített hosszú asztal. Nagy Ervin szemfogán megcsillan a fény, ragyognak az elmosogatott tányérok.

Az amerikaiak korábban inkább LSD-t meg kokaint fogyasztottak, manapság viszont marihuánát és heroint. Tyler Cowen közgazdász szerint ez jelent valamit.

Kis könyvében Bernanke hoz egy ábrát a FED forrásainak összetételéről mintegy annak bizonyítékaként, hogy a QE keretében vásárolt állampapírokat a FED nem „pénznyomtatással” finanszírozta, hiszen a forgalomban lévő papírpénz mennyisége úgymond nem növekedett jelentősen (Federal Reserve Notes in circulation). A FED úgy fizetett, hogy „jóváírta a vételárat az eladók bankszámláján”, magyarán a banki tartalékok növelésével (Reserve Balances). Nem cinikus. (Máskülönben a könyv, ami tkp. egy négyrészes előadássorozat szerkesztett szövege, nem rossz.)

Kattints a képre!

„Az egyik legkedvesebb zeneszerzőm például magyar: Ligeti György” – mondja az interjúban Truffaz. És ez még úgy is levesz a lábamról, hogy közben tudom, egy lengyel zenei portálnak Lutosławskit mondana.

(A növekvő valutatartalékok helyettesítik a tőkekontrollt? A Mundell-Fleming-trilemma és az új Triffin-dilemma. Ilzetzki, Reinhart és Rogoff tanulmánya.)