Tudta? Penderecki "egy rekviem formájú darabot" komponál az '56-os áldozatok emlékére.

***

Bond. Újra néztem a '73-as Bond filmet, az Élni és halni hagynit. Ez Moore első Bond alakítása, és egészen tűrhető. Moore még nem az a kamerába kikacsintgató elhízott bájgúnár kétsoros lila zakóban arany mandzsettagombbal, Trump frizurával. A nyitó jelenetben egy MI6-ügynököt megölnek a new yorki ENSZ palotában, aminek a továbbiakban semmi jelentősége. A '70-80-as évek politikai krimijeiből nem hiányozhatott egy korrupt ENSZ-tisztviselő vagy merénylet az ENSZ székházban (persze jellemzően egy, a közgyűlésen felszólaló afrikai államfő ellen („harmadik világ”-, centrum-periféria-, „egyenlőtlen csere”- és neokolonizáció-fíling)). A ’70-es évek első Bond-filmje sem hagyhatott ki egy ENSZ-hullát. (A mai filmekben már nincsenek ENSZ-hullák. Az ENSZ már szart ér?) (Már amennyire én ismerem a politikai krimiket.)

***

Kincsek a neten. Ihász Gábor 2 dala 1980-ból: Mikor az álom és Amíg dobog a szív.

***

Gazdag és gyenge. A migrációs válság kapcsán Orbán Viktor több fórumon is kifejtette: "Európa jelenleg gazdag és gyenge, ez pedig a lehető legveszélyesebb kombináció". Később George Friedman könyvéből megtudtam, hogy „Hannah Arendt, a jelentős német filozófus egyszer azt mondta, hogy a legveszélyesebb dolog a világon, ha gazdag és egyben gyenge az ember”. Gondoltam, valami PAGEO-s szövegíró leleményes volt. Esetleg Orbán kormányfő önkezüleg húzta alá pirossal a saját Friedman kötetében. Vagy maga Friedman mondta neki. Még csettintettem is: Hannah Arendt, ügyes. Most viszont Habsburg Ottónál olvasom Európáról: „Nagyon gazdagok vagyunk és ugyanakkor nagyon gyengék. A történelem bizonyítja, hogy az ilyesmi mindig rendkívül veszedelmes, aki ilyen állapotban leledzik, annak minden oka meglehet az aggodalomra”. Végül is jó nagy közhely.

Kis olimpiatörténeti kiállítás

Johann Sebastian Bach c-moll passacaglia és fúga (BWV 582)
Lionel Rogg

Mendelssohn szerint, ha a világegyetem elpusztulna, akkor ebből az egy darabból újjá lehetne építeni. (Szóval ez a poszt most egyfajta biztonsági másolat arra az esetre, ha a világegyetem elpusztulna, de valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag a blog mégis megmaradna.)

Ha ki egykoron röpülni tanítja az embert, az elmozdított minden határkövet; minden határkő maga is levegőbe röpül előtte, a földet újra fogja keresztelni — „könnyű”-nek fogja keresztelni.

Friedrich Nietzsche Így szólott Zarathustra (1883)

Venezuela régóta klasszikus példa. És mindent megtesz, hogy az is maradjon. Egy remek cikk.

Steve Reich Music for Pieces of Wood (1973)
Amadinda Ütőegyüttes

Kornai a rendszerparadigmáról. És hazánkról.

(A közösségi döntések elméletének kardinális tézise, hogy minden politikai alkotmányos/intézményi környezet rendelkezik bizonyos inherens politikai ösztönzőkkel, amelyek szisztematikusan torzítják a politikai döntések egyes körét. A demokráciák pl. hajlamosak a költségvetési deficitre. Mert a demokrácia inherensen hajlamosít. Ahol különböző politikai pártok versenyeznek a hatalomra kerülésért vagy maradásért, ott egyszerűen nagy a késztetés a túlköltekezésre. De a demokrácia éppen így hajlamosít pl. a hosszú távú, közvetett hatású gazdaságpolitikai lépések halogatására is. Érdekes lenne Kornainak a szocialista rendszerről írt elemzését (marxista-leninista egypártrendszer, paternalizmus, puha költségvetési korlát, beruházási kényszer stb.) a public choice elmélet keretében (re)interpretálni.)

Lech Majewski (r.) Malom és kereszt (The Mill and the Cross) (2011)

Szőllősy András Concerto No. 3 (1968)
Liszt Ferenc Kamarazenekar/Gazda Péter

Már a görögök is ismerték a kisisteneket. A kisisteneknek kilenc fajtája van. Úgy mint házi kisistenek, zseb kisistenek, bebalzsamozott kisistenek, a kertben futkározó kisistenek, mesebeli kisistenek, távolról légynek látszó kisistenek, megveszett kisistenek, Immanuel Kant, vállról indítható kisistenek. Páncélököl kisistenek nincsenek. Viszont kisistenekkel könnyebb meghódítani egy országot, mint páncélöklökkel. A páncélöklöket, tankokat, rohamosztagokat stb. ugyanis meg lehet állítani a határon, de a kisistenek, mint az olcsó áruk mindenhova betörnek.

*

Családon belüli erőszak.

*

Schacht szerette bosszantani a náci pártfunkcionáriusokat. A Weitz életrajz ír egy esetről: Göring kastélyszerű udvarházában, Karinhallban Schacht meglátott egy festményt. A kép Hitler ajándéka volt Göringnek. Schacht tudattal Göringgel, hogy a „festmény egy jól ismert, bécsi, zsidó származású társasági hölgyet ábrázol”. Egy Klimt kép lehetett?

*

A köntörfalazás nélküli politikai inkorrekt: egy H.-H. Hoppe interjú.

Az ismert bonmot szerint a zöld politika olyan, mint a görögdinnye. Kívül zöld, belül vörös. Ámde úgy tűnik, ennek a szellemességnek van előképe. Most olvasom (egy Hjalmar Schachtról írt életrajzban), hogy a ’30-as évek elején Berlinben az a mondás járta, hogy a nácizmus olyan, mint a bifsztek. Kívül barna, belül vörös.

Egy lelkes anarcho-kapitalista blogger lefordította Lawrence W. Reed Great Myths of the Great Depression című esszéjét.

Gwendolen (Jennifer Jones) És azok a bizonyos milliók fontban vagy dollárban értendők?
Billy (Humphrey Bogart) Az nekem mindegy.
Gwendolen Kérem, ne beszéljen így, tudja, a font árfolyama olyan bizonytalan manapság!

John Huston (r.) Ördögi kör (Beat the Devil) (1953)

Kattints a képre!

Kattints a képekre!

... a kikötőben.

Rorty jópofa, játszik a gondolattal: egy merőben új életutat talál ki Heideggernek. E szerint Heidegger 1930-ban beleszeret egy szép zsidó lányba, akit ’32-ban feleségül vesz. Egy évre rá gyermekük születik: Abraham. Apósát ’33 végén elbocsátják hivatalából, és magát Heideggert is fúrni kezdik az egyetemen zsidó felesége miatt. ’35-ben már Bernben tanít, később Princetonban, majd ’39-től a chicagói egyetemen. Heidegger harcos antifasiszta, aki nagy hatású náciellenes rádióbeszédeket tart, ami által széles népszerűségre tesz szert. Házassága időközben tönkremegy. ’47-ben Tel Avivban tanít, egy évre rá Freiburgban. Aztán a Harvardon. A német választásokon rendre a politikai jobboldal mellett kampányol, és mert náciellenes nimbusza nem kopott meg, ezért támogató kiállása nagyban elősegíti a jobboldali politika újbóli elfogadottságát. ’76-ban meghal. Szóval tegyük fel, hogy így történt. Vajon más lenne ettől az 1927-es Lét és idő? Nagyobb vagy épp kisebb mű lenne? Másként alakul Heidegger bölcseleti munkássága? — kérdezi Rorty. És válaszol is: nem. Rorty szerint semmi köze nincs az életműnek az élethez. Rorty konklúziója: az elképzelt világban Heidegger egy hős pacifista, a humanista értelmiség bálványa. És a XX. század legnagyobb gondolkodója. A való világban viszont csak egy sunyi, gyenge ember, egy pitiáner náci. És a XX. század legnagyobb gondolkodója.

Gondoltam, áldozok a tudomány oltárán, és lefordítottam Israel Kirzner „Verseny, szabályozás és piaci folyamat: az osztrák közgazdasági iskola szemszögéből” című cikkét. Itt olvasható.

(Némi támpontot jelenthet a cikkhez két korábbi posztom: I.) Közgazdaságtan és tudás, II.) Kirzner: felfedezés, szabályozás, piac.)

Stan Getz & Joao Gilberto Doralice (1963)
Rendre úgy képzelem el, hogy valamilyen egyszerű sütemény elkészítéséről szól.

(A közismert tőzsdeguru, André Kostolany utolsó könyvében megemlíti Jacques Rueff egy 1932 előadását, amelyben „az aranystandard rendszert dicsőítette”. Nem vagyok benne biztos, de gyanítom, hogy a „Defense et Illustration de l'Etalon-or” című eladásról van szó. Kostolany dehonesztáló megjegyzéseket tesz Rueffre. Pedig az előadás az ún. aranydeviza-rendszer talán egyik legelső kritikája, és Kostolany összes könyve együtt sem ér fel vele. Az előadás szövege angolul: 30-61. o.)

A véleményhez idő kell, vélte Nietzsche. Hovatovább, Nietzsche szerint a szellemi nívó általános hanyatlásának félreérthetetlen tünete, hogy az embereknek mindenről van véleményük, méghozzá mindenről azonnal.

*

A hírlaposnál az ELLE magazin friss számához (címlapon Palvin Barbara) hozzáfóliázva Szerb Antal Utas és Holdvilág regénye. Nem vitás: a műveltség szexi.

*

(„Az angol kilépési kampány miatti helyénvaló undor nem jelenti esetemben a kései kapitalizmus egyik fő neoliberális intézményével, az EU-val szembeni rokonszenvet” — írja Tamás Gáspár Miklós. Ehhez csak annyit: a kommunisták az európai integrációt kezdettől fogva az amerikai imperializmus eszközének tekintették, és a Marshall-segélyben Nyugat-Európa gazdasági leigázását látták. A Marshall-segélyt szentesítő 1948-as amerikai törvény (Economic Cooperation Act) kétség kívül megfogalmazta egy európai közös piac szükségességét, illetve az első „európai” szervezet, az Európai Gazdasági Együttműködés Szervezete végső soron azért jött létre, hogy összehangolja a segély szétosztását. Épp így: a kommunisták a Montánunióban is szimplán a fegyvergyártás amerikai központosítását látták, melynek célja már egy harmadik világháború a Szovjetunió ellen.)

Az első éjszaka joga sosem létezett.

Scott Sumner korábban többször megírta már, hogy — szemben a közkeletű vélekedéssel — nem a subprime-válság indította el a 2008-as világgazdasági válságot, hanem a FED restriktív monetáris politikája. Most újra megírta. Hovatovább, Sumner szerint, reálgazdasági sokkok valójában nem okoznak mély recessziót. „Helyette a monetáris politika hibái okozzák a nagy recessziókat”. Illetve: „Az, ami kiváltja (trigger) a recessziókat: az NGDP (nominális GDP) hirtelen visszaesései”. De akkor mi okozta a nominális GDP visszaesését 2008 júniusában? Azt olvassuk, hogy a FED nem reagált kellő gyorsasággal a subprime-válságra — „melynek eredményeként NGDP meredeken zuhant”. Ezek szerint tehát a válságot a subprime-válság váltotta ki, az elhibázott monetáris politika pedig csak annyiban volt oka a válságnak, amennyiben a FED nem állította meg a nominális GDP zuhanását — „és a pénzügyi válság, amit eredetileg a lakásépítések pangása váltott ki (trigger), valami sokkal rosszabba fordult”. Itten ugyanaz a probléma merül föl, mint a Nagy Válság Friedman-féle magyarázatánál: okozta-e a FED a Nagy Válságot azzal, hogy nem akadályozta meg? (Erről már írtam.) Kiváltotta-e a nominális GDP zuhanása a recessziót, amit subprime-válság váltott ki, és amit a FED állítólag félrekezelt? (Ráadásul Sumner egy korábbi cikkében a monetáris bázis 2007 februárja és 2008 áprilisa közötti szokatlanul alacsony, mindössze 1 százalékos, növekedését rója fel a FED-nek, és nem a subprime-válságra adott elhibázott monetáris politikáját.)