Egy csodálatos dobozt tartok a kezemben, benne hét darab CD lemezzel. Rajta felirat: SOLTI / BARTÓK. Úristen, mit hallgassak meg legelsőnek! Mitévő legyek? A Divertimentót tegyem fel a chicagói szimfonikusokkal, vagy a III. Zongoraversenyt Ashkenazyval és a Londoni Filharmonikus Zenekarral? Esetleg Kodály Háry-szvitjét, ami meg a bónusz lemezen van? Gyorsan el kellene dönteni, mert gyenge a szívem, az idegeim nem bírják ezt a feszültséget! (Persze amikor ezt a posztot írom, már szól a Divertimento.)

Nemrégiben posztoltam a Pearl Jam '94-es Last Exit opusát, és kérem, most tudom meg, hogy van neki na mije van neki, szöszi haja van a fején vonósnégyes (!) átirata.

... a Konrád miatt bukik a baloldal. (április 11.) LoL

Reaganomics. Valóság folyóirat 1982. márciusi szám. Benne Reaganómia és ökonómia címmel James Tobin 1981-es decemberi cikke. "A kormánynak le kellene mondania a körforgásellenes politikáról, és hagynia kellene, hogy a gazdasági élet stabilizálja önmagát". Ez a körforgásellenes politika nyilván anticiklikus gazdaságpolitika akart lenni. De aztán az is lehet, hogy Reagannek tényleg volt körforgásellenes-ellenes politikája. LOL (Elképzelem, ahogy '82-ben jól értesült magyar értelmiségiek felsorakoznak egymás mellé a piszoárokhoz a Marika presszó klotyóján, és pár szóban – miközben visszhangosan csobog a húgy, pöttyökben felfröccsenve a Vörös Október Férfiruhagyár által remekbe szabott szövetnadrágokra – tudálékosan megbeszélik az imperialista Reagan és a "körforgásellenes politika" összefüggéseit, nem megfeledkezve Avar Jánosnak a tárgyban írt mélyenszántó cikkéről sem.)

***

Színházban. Megnéztem Shakespeare A windsori víg nők című vígjátékát, és igazán remekül szórakoztam. Még azt is feledni tudtam, hogy be vagyok taknyosodva és reszel a torkom.

Európa gyengén muzsikál, így aztán a megszorítások politikájának sikeressége mellett érvelni, pusztán azon az alapon, hogy az európai gazdaságok legalábbis nem omlottak össze, fölöttébb gyenge érv. Vélekedik legújabb Project Syndicate cikkében Stiglitz. Olyan ez, állítja, mint amikor a középkori borbély azért tartja a köpölyözést sikeres gyógymódnak, mert lám a beteg még nem halt meg. Én persze nem tudom, hogy kicsoda állított ilyesmiket, mindazonáltal épp a keynesiánusok érveltek hasonlóképpen a fiskális stimulus mellett, annak sikertelensége ellenére: igaz, a gazdaság egy tapodtat sem lendült fel a költségvetési költekezés hatására, de legalább nem omlott össze. Vagyis az ösztönzés sikerét nem az mérte, hogy milyen állapotba került tőle a gazdaság, hanem az, hogy milyen állapotba került volna, ha nincs a stimulus. És ha a gazdaság továbbra is gyengélkedik, mondták a Keynes-hívek, akkor ugye nem a stimulus volt hatástalan, hanem éppenséggel nem volt kellően nagyszabású. És ezt az érvet maga Stiglitz is elsütötte persze (egyebek közt egy korábbi másik Project Syndicate cikkében), amikor arról volt szó, hogy Obama elnök 2009-es 800 milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomagja nem ért semmit. Más szóval, Stiglitz szerint az, hogy nem omlott összeg a gazdaság, remek érv, ha a fiskális stimulusról van szó, de pocsék érv, ha a fiskális fegyelemről. Így aztán a megszorítások hívei is nyugodtam azt válaszolhatják Stiglitznek: a megszorítások politikája egyáltalán nem bukott meg, miként azt állítja, csak éppenséggel nem volt kellően nagyszabású. És Stiglitznek szava nem lehetne. Máskülönben a cikk teljességgel a szokásos. 

Alberto Giacometti A kutya (1957) (bronz)

Parfümériában. Mint egy prousti Madeleine-keksz, a JOOP! parfüm illata egy szempillantás alatt visszaidézi kamaszkorom hangulatát. Emlékszem, Sebinek volt ilyen parfümje anno. És most már nekem is van.

***

Úgy tűnik. Úgy tűnik, Tim Harford a FT-ban is elsütötte legutóbbi kötetének egyik felvetését: a központi bankoknak 4%-os inflációs célt kellene követnie (ami eredetileg Olivier Blanchard felvetése). Röviden: ha a nominális kamatláb csökkentésével már nem is, infláció gerjesztésével még mindig lehetséges csökkenteni a reálkamatot. És mennél magasabb eredetileg az infláció, a reálkamatok is annál mélyebb szintre eshetnek, ami állítólag különösen fontos gazdasági recessziók során. De Harford két másik érvet is felhoz könyvében a magasabb inflációs szint mellett. És ez az, ami igazán figyelemreméltó. Mármint a két érv együtt. Egyrészről, vélekedik Harford, a nominális bérek lefelé merevek, így egy átlagos 4–5% éves inflációs ráta könnyebben elősegíti a reálbérek szükséges alkalmazkodását, mint egy alacsonyabb – pl. 2%-os – szint. Ez a Keynes óta jól ismert ún. pénzillúzió történet. Másfelől, a magasabb éves átlagos inflációs szint amiatt is áldásos, folytatja Harford, mert a monetáris politika egyébként nem egy túl precíz tudomány, és egy nagyon feszesen tartani vágyott árszínvonalból könnyen lehet végül akár defláció is, ami viszont különösen szörnyűséges, mert a defláció során az árak csökkennek, és az árak csökkenésével a bérek is csökkennek, viszont az adósságok nominálisan rögzítettek, így azok reálértéke növekszik, az adósok meg szenvednek. És ez meg ugye a szokásos fisheri adósságdefláció-spirál történet. Amit viszont Harford nem lát: a pénzillúzió történet arról szól, hogy a nominális bérek lefelé merevek, az adósságdefláció-spirál történet meg arról, hogy a nominális bérek csökkennek. Ugyanazon az oldalon képes a két sztorit érvként felhozni a magasabb inflációs cél mellett.

***

Arvo Pärt. Irány a planetárium.

Brian De Palma (r.): Gyilkossághoz öltözve (Dressed To Kill) (1980)

Kattints a képekre!

Filipp Szubbotyin zongoraművész és Jan Pařík klarinétművész délutáni koncertje a Zsinagógában. Itten épp Poulenc Klarinét-szonátáját játsszák.

Jamiroquai Two Completely Different Things (2010)

Mindkettő remek! De tényleg. Kattints a képekre!

Rainer Werner Fassbinder (r.): Lili Marleen (1981)

Készítettem egy banális Móricka-ábrát. A vastag kék vonal a hazai nominális GDP alakulását mutatja 1995 és 2013 között (KSH adatok). Röviden: 2008-ig töretlen a növekedés, 2009-ben jött a visszaesés, majd 2010-től a GDP újra növekedésnek indul. A fekete szaggatott vonalak mutatják a növekedési trendeket. Az 1995 és 2008 közötti trendet követve 2013-ban a nominális GDP-nek valahol 35 ezer milliárd forint körül kellett volna lennie. Ehelyett 29 078 milliárd forint volt. Ha folytatódik a 2009-ben kezdődő új trend, jó ha 2020-ra elérjük ezt a 35 ezer milliárd forint GDP-t.

A következő Móricka-ábra a reál GDP alakulását mutatja ugyanerre az időszakra 2005-ös árakon számolva. Ez az ábra még dicstelenebb képet mutat. 2009 óta lényegében stagnál a gazdaság, és alatta van a 2005-ös GDP-nek. 2013-ban kb. 5 százalékkal. 

Persze nem csak idehaza alakulnak így a dolgok, Európában és az USA-ban hasonló a helyzet. Hatalmas kibocsátási veszteségek mindenhol. De mindez eddig ordas közhely. Feltéve, ha van egyáltalán olyan, hogy kibocsátási veszteség. A keynesiánus J. Bradford DeLong szerint mindenesetre van. Ezért is véli úgy, hogy a "Nagy Recesszió" helyett ideje lenne más nevet keresni.

Gyermeki izgatottsággal várom az esti Kékszakállút. (Minden dél az övé most már, övé nehéz tűzpalástja, övé arany koronája, minden dél az övé most már.)

***

Végére érek a Merkelről szóló életrajzi kötetnek. Az utolsó oldalak egyikén azt olvasom, hogy 2009-ben a Mattel játékgyártó cég Kancellár Barbie névre keresztelt babája meghódította Németországot. A játékfigurát állítólag Merkelről "mintázták". Találok egy képet a hálón. Hát én nem is tudom.

Nem fogunk bocsánatot kérni azért, ahogyan élünk, és nem ingunk meg annak védelmében. Azoknak pedig, akik céljaikat terrorral és ártatlanok lemészárlásával akarják elérni, azt mondjuk: "A mi szellemünk erősebb és megtörhetetlen. Nem éltek túl minket, és mi legyőzünk benneteket!"
Barack Obama beiktatási beszédében (2009. január 20.)

Kontra TGM. Tóth András cikke Ludwig von Mises szellemében.

Szombat este tömeg a főtéren. Most épp egy Voices of 2014 névre keresztelt rendezvénnyel örvendezteti meg Győr polgárait a városvezetés. Belefutok volt középiskolai irodalom tanáromba. Megismer, beszélgetünk kicsit. Azt mondja, a mostani gyerekek jó képességűek meg hogy több lett a kortárs irodalom az anyagban. Eldicsekszem, hogy Kertész frissen megjelent naplóregényét olvasom. Kérdezi, milyen. Elered az eső.

***

Friderikusz Kertész-interjú. Szent István Rend. Friderikusz mint egy pincsi kutya, ami beleharap az ember bokájába, és nem lehet lerázni. Szemmel láthatólag szeretne kihúzni Kertészből egy, az Orbán-kormányt elítélő félmondatot. Ahogy egyébként az összes interjúalanyából, amelyik vonakodik a politikai állásfoglalástól. Rossz nézni.

***

A legjobb 20 magyar rock dal, állítólag. Hm. És a Sexepilt már meg sem akarják gyilkolni? :)

***

Az orvos a beteghez fordul, majd így szól:
- Nézze, uram, teljesen őszinte leszek magához. A maga betegségét kizárólag az alkohol okozza.
- Ó, igazán köszönöm, doktor úr! Maga az első, aki végre nem engem hibáztat!

Egy kevés barbecue ízesítésű kétszersültet majszolok. A csomagoláson az áll: kenyérchips. Egykori egyetemi albérlőtársam jut eszembe, aki a tepertőt disznóchipsnek hívta. Még most is nevetnem kell rajta.

***

Olvasom Bayer Zsolt cikkét. Benne egy költői mondat: "Ugyanez 2014-ben maga a romlás és a hanyatlásvégi Róma". Ez Verlaine Fáradtság című versének parafrázisa Szabó Lőrinc fordításában. "A romlás vagyok, a hanyatlásvégi Róma".

***

Felteszem a Jamiroquai 2010-es Rock Dust Light Star albumát. Még nem ismerem. A nyitó dal rögtön megfog.

Öt Nobel-díjas közgazdász meglátása a globális gazdaság előtt álló legnagyobb problémáról. Mindegyik hozza a formáját. (Via MTA KTI Blog)

Az Üdvhadsereg amerikai önkénteseinek, akik ’87-ben jöttek a pécsi JPTE-re angolt tanítani, olyannyira fogalmuk nem volt, milyen országba érkeznek, hogy az utazás előtt beoltatták magukat malária ellen. (Mintha legalábbis Szudánba indultak volna.) Írja Ferber Katalin Érdemeink beismerése mellett: A rendszerváltás kívülről és belülről című könyvében, mintegy annak jelzéseként, hogy anno a Nyugat milyen felületes ismeretekkel bírt a rendszerváltó országokról. Persze Ferber azt is írja, hogy Joan Robinson közgazdasági Nobel-díjas volt, ami viszont tényszerűen nem igaz. (Nota bene Ferber könyve 2010-ben jelent meg, Elinor Ostrom 2009-ben kapott Nobelt. Akkoriban még  cikkeztek is arról, hogy Ostrom az első nő, aki megkapta a díjat. Mindegy.) Az olvasó emellett azt is megtudhatja Ferber Katalin könyvéből, hogy a neoliberalizmus valójában bolsevizmus (egészen pontosan: "A neoliberális logika emlékeztet a bolsevik forradalomra"), plusz a posztkommunista országok állítólag félresiklott rendszerváltásának Jeffrey Sachs 1990. január 13-i The Economist cikke az oka. Ezek tényszerűségét mindenki maga eldöntheti. A kötetet olvasva viszont egyvalami biztosnak tűnik: Ferber asszony jó eséllyel pályázhat egy katedráért a Kecskeméti Főiskola leendő közgazdasági és pénzügyi karán. Tarthatna kurzust pl. Friedrich List politikai gazdaságtanáról. 

A könyv mélység. A könyv jó ízlés, jó erkölcs. A könyv kritikai érzék. És ha a könyvnek leáldozik, vele együtt oda mindannak, amit a könyv jelent. Mario Vargas Llosa A látványcivilizáció című kötete amolyan filippika az audiovizuális kultúra térnyerése ellen, ami háttérbe szorítja a Gutenberg-galaxist, és ezáltal felszámolja a szellemet. Az audiovizuális média nélkülözi a mélységet, természeténél fogva szórakoztató, banális és frivol. Valami light. A Nobel-díjas perui író úgy véli, az audiovizuális kultúra nem pusztán a magaskultúrát likvidálja, de behatol a tömegtájékoztatásba, a politikába, a vallásba, a szexualitásba, és mindent szórakoztató, banális és frivol látványossággá zülleszt. A könyvek nélküli audiovizuális világ lassanként felszámolja a humanizmust és a civilizációt, szól az üzenet. A látványcivilizáció a civilizáció hanyatlása. Persze Vargas Llosa kultúrpesszimista hozzáállásában nincs semmi újdonság: a nagypapák mindenkor rosszallón csóválják ősz fejüket, hogy senki nem olvas már Aiszkhüloszt, a dzsessz pedig megrontja a fiatalokat. Mindazonáltal a könyvet olvasva a bennem lakó Bayer Zsolt megállás nélkül bólogatott egyetértőleg: tisztára degeneráltak lettünk, bizony.

Bill Frisell Pipe Down (élő 2005)

Reggel. Szeretem ezt a késő nyári, kora őszi időt. A reggel egy kicsit már hűvös, de szikrázik a napfény. Ilyenkor a legtisztább a levegő, legkékebb az ég.
 
Este. Egy remek cikk Bryan Caplan tollából. Négy makacs előítélet a gazdaságról, ami biztos táptalajt nyújt az etatizmusnak: piacellenesség, kereskedelem(idegen)ellenesség, luddizmus, gazdasági pesszimizmus. Miként a reggeli kék ég, Caplan cikke is mentálhigiénés hatású. (via The Market Monetarist blog)

François Gérard Madame Récamier arcképe (1802)